Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 23. szerda - Dezső

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Győr hírei, győri hírek > Fél évszázad a zeneoktatásért

Fél évszázad a zeneoktatásért

Muzsikával ünnepelte önállóságának ötvenedik „ születésnapját ” a győri Liszt Ferenc zeneiskola. A jubileumi koncerten a legifjabbaktól az érett művészekig együtt szerepeltek az intézmény növendékei.

G. Cs. - 2002.05.29. 14:19
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
A hajdani Győri Állami Zeneiskola 1952 őszén vált ki a konzervatóriumból és városi támogatással önálló – nem szakképzés jellegű zenei továbbtanulásra is kiterjedő – intézményként működött tovább. Első vezetője Fodor Kálmán karnagy volt. Az ünnepi alkalomból róla is megemlékezett Szakács Erika igazgató, majd köszöntötte „ közvetlen " elődeit, dr. Nagy Miklóst, Czágásch Józsefnét, illetve Pintér Ferencet, a megjelent nyugdíjas tanárokat, és hálával szólt azokról az alapítókról, egykori pedagógusokról, növendékekről is, akiknek munkája nyomán a zeneiskola az elmúlt ötven évben gyarapodhatott, fejlődhetett.
Az igazgatónő megjegyezte: a mostani oktatók méltó utódok. Munkájuk sikerét bizonyítják azok az eredmények, amelyeket az iskola diákjai helyi és országos versenyeken elérnek. Tanárok, diákok egyaránt tevékenyen részt vesznek Győr zenei életében: városi ünnepségekhez kapcsolódva színvonalas műsorral szerepelnek, jótékonysági koncertekkel segítenek. Ez utóbbi szándékot igazolja, hogy az elmúlt években többször támogatták szereplésükkel a Gyermekek a Gyermekekért Alapítvány munkáját, illetve május 28-án nagy sikerű hangversenyt rendeztek, amelynek bevételével a kórház onkológiai osztályát segítik a zeneiskola oktatói, növendékei.
– A zeneiskola elsődleges hivatása, hogy maradandó élményekkel zeneértő és -élvező, érzelmileg gazdag, harmonikus egyéniségeket formáljon, neveljen. Az már „ csak " külön büszkeségünk, hogy intézményünk falai közül művészek, professzionális muzsikusok kerülnek ki – hangsúlyozta Szakács Erika igazgató.

Ezüst emlékérem

A zeneiskola jubileumi ünnepségén Balogh József polgármester a város nevében Zechmeister Károly ezüst emlékérmet adott át Bánki Horváth Sándornak, Czágásch Józsefnének, Kovacsicsné Megál Máriának, Princzinger Lászlónénak, Szakács Erikának és Törökné Marosi Évának.

Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...