Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

''Fejcsere'' kétségekkel

Elnökváltás: hiába támogatták eleinte a falvak az eddigi igazgatót, mennie kellett.

Győr egymaga elég lett volna ahhoz, hogy „királyváltás" legyen a Pannon-Víznél: Sipőcz Ernő elnök-vezérigazgatót Tőke László váltja a szolgáltató cég élén. A tegnapi közgyűlésen a falvak polgármesterei előbb mindent megtettek Sipőczért, később azonban, amikor visszalépett, néhányan a győri állásponton osztoztak, ugyanis Tőkét 80,74 százalékos aránnyal választották meg, a megyeszékhelynek pedig 62 százalékos tulajdonrésze van a zrt.-ben. Az új igazgató, aki korábban már dolgozott a Pannon-Víznél, egy évre kapott bizalmat: ez idő alatt kell meggyőznie a ma még vele szembehelyezkedő falvakat is.

Győr egyik alpolgármestere tegnap ott volt a teremben, így határozatképes volt a Pannon-Víz közgyűlése. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert két hete a megyeszékhely távolmaradása miatt maradt el a „trónfosztás". (Hogy pontosak legyünk, Sipőcz megbízatása most járt le, azt nem hosszabbították meg, ezért kell távoznia.) Ezúttal nem volt hát akadálya az ülés megtartásának, s a jelen lévő csaknem száz község polgármestere meg is próbálkozott a lehetetlennel: megmenteni Sipőczöt.

Általános volt köztük a vélemény – mégha nem is mindenki hitte igazából –, hogy sok „lúdként" akár győzhetnek is. Az rt.-ben 62 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Győr és a várost képviselő Németh Zoltán alpolgármester azonban hajthatatlan maradt; Sipőcz távozott, helyére Tőke László jött. Az új vezérigazgató korábban dolgozott a Pannon-Víznél, de onnan nyolc éve kirúgták: nem más, mint Sipőcz Ernő.

Mindenki egyért, egy Tőkéért

Ha botrányosnak nem is volt nevezhető a Pannon-Víz tegnapi közgyűlése, az tény, tapintani lehetett a feszültséget Győr és a falvak képviselői között. Már a folyosói pletykákból tudni lehetett, később aztán a közgyűlésen is bejelentették hivatalosan, hogy a részvénytársaságként működő szolgáltató tulajdonosai közül a községek egyhangúlag támogatják Sipőcz Ernőt; a megyeszékhely viszont új embert talált magának, Tőke Lászlót. Az egymást váltó falusi polgármesterek mikrofonnal a kezükben próbálták körülírni, mi is a bajuk Tőkével, leginkább az, hogy nem ismerik, s nem értik, ha a Pannon-Vízzel nincs gond (szintén a közgyűlésen hangzott el, hogy 2006-ban az adózás utáni nyereség 28 millió forint volt), akkor mi szükség a váltásra. „Barátságos" viszonyukat jól mutatja, hogy amikor a győri alpolgármester azt javasolta, hallgassák meg a jelöltet, a községek döntő többsége erre is nemmel szavazott. A községvezetőknek végül a győrszemerei polgármester lett a szócsöve, aki kerek perec kimondta: „Itt politikai döntés születik, ez az igazság. Minket ne nézzenek hülyének."

Rózsás vagy sem a helyzet?

Arról, hogy „rózsás-e" a helyzet vagy sem a Pannon-Víz gazdálkodásában, külön vitát nyitott Németh Zoltán alpolgármester és Sipőcz Ernő. Az előbbi azt mondta, szerinte egyáltalán nem az, lehetnének akár likviditási problémák is a jövőben, s hogy milyen (téves) úton jár a cég, mutatja két számadat is: 2005-ben még 200 millió forint volt az adózás előtti nyereség, míg tavaly alig haladta meg a 30-at. Ahogy mondani szokás, a biztosítékot ez utóbbi párhuzam ütötte ki Sipőcznél, aki emlékeztette a közgyűlést és az alpolgármestert, hogy épp a tulajdonosok (leginkább Győr) elvárása volt, hogy a nyereséget ne halmozzák fel – mondván, azután még adót is kell fizetni –, hanem fejlesztésekre fordítsák a pénzt. Ezt tették, most ez a baj.

Egyelőre egy évre

A falvak azt szerették volna elérni, hogy a vezérigazgató személyéről ne azonnal döntsenek, hanem írjanak ki pályázatot, s egy évig még maradjon Sipőcz az igazgató. Ez legalább annyira szokatlan megoldás volt, mint a győri önkormányzat javaslata, miszerint Tőke Lászlót ne egy teljes ciklusra, hanem csak egy évre válasszák meg. Ha az igazgató ennyi idő alatt be tudja bizonyítani alkalmasságát, akkor mandátumát jövő júniusban meghosszabbítják. Az előbbi ötlet Győr támogatása nélkül elvérzett, az utóbbi viszont biztosan átment; mikor ez nyilvánvalóvá vált, a terem egyharmada kiürült: a csalódott a tulajdonostársak/polgármesterek hazamentek. Tőke László tegnaptól a Pannon-Víz első embere, a résztvevők 80,74 százaléka támogatta, ami azt jelenti, a titkos szavazáson Győr mellé mások is átálltak. Az is igaz, hogy a szavazáskor Sipőcz sem volt már a teremben, s teátrális távozásából mindenki azt a következtetést vonta le, hogy jelölését visszamondta.

Két emlékezetes monológ

Sipőcz, miután kiderült, hogy nem kap esélyt a pályáztatásra, szót kért. Bejelentette, hogy jogorvoslatért bírósághoz fordul, s bár bízik az igazságszolgáltatásban, a költő szavait kell hogy idézze: „fortélyos félelem igazgat minket". Ezt követően hagyta el a termet. De nem csupán ez volt emlékezetes beszéd ezen napon: az új igazgatóról, Tőke Lászlóról is bizonyára beszélnek még. A már említett bemutatáskor, amit Győrnek hála tehetett meg, teljes joggal érezhette, hogy nem csupán arról kell beszélnie, milyen szakember, hisz volt a győri üzemmérnökség vezetője; hanem arról is, hogy ő innen egyszer már távozott „rendkívüli felmondással". Tőke azt is elmondta, hogy a munkaügyi bíróságon egy pontban elvérzett, vagyis a pert négy pontban megnyerte, egyben viszont vesztett. Bárki megkérdezhette volna, hogy az az egy pont milyen súlyú volt, s okozott-e veszteséget a szolgáltatónak (hisz a polgármesterek közül néhányan erről suttogtak), de senki nem tette.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy tegnap megválasztották a könyvvizsgálót, illetve az új igazgatóságot, s elfogadták a tavalyi éves jelentéseket is.

Sudár Ágnes

A falvak mindenekelőtt

Kisalföld: – Az arcizma sem rándult, miközben a községek polgármesterei egymást váltva dicsérték Sipőcz Ernőt önnel szemben. Ennyire biztos volt, hogy végül mégis önt választják meg?
Tőke László: – Biztos voltam. Viszonylag.

K.: – Csak viszonylag?
T. L.: – Emberek döntenek, így viszonylag.

K.: – Nyilván tudja, hogy ha mást nem, de a háta mögött politikai döntést fognak emlegetni.
T. L.: – Mivel politikusok döntöttek...

K.: – A községek polgármesterei zömében civilek, nem politikusok...
T. L.: – Nézze, bármit is mondanak, komoly, harmincéves szakmai múlt áll mögöttem; a győri üzemmérnökség vezetője voltam...

K.: – Ha már itt tartunk, az elbocsátását is emlegetni fogják: mit mond majd azoknak, akik az okokat firtatják?
T. L.: – A közgyűlésen én magam álltam ki és mondtam el, hogy 1999-ben rendkívüli felmondással távoztam. Bárki kérdezhetett volna, elmondhatta volna a véleményét is, de senki nem tette.

K.: – A győri önkormányzat felkérése meglepte?
T. L.: – Meglepett, de jólesett.

K.: – Gondolom, munkáját a falvakkal kezdi.
T. L.: – Igen, a nagyon közeli jövő terve számomra, hogy egyeztessek velük és kétségeiket eloszlassam velem szemben.

K.: – Azért ma este még csak ünnepel egyet a családdal?
T. L.: – Igen, de már a jövőt tervezem.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állásbörze: mérnökök előnyben

Mintegy 40 cég kínált állást szerdán a győri Széchenyi István Egyetem (SZE) állásbörzéjén. Rögtön leszögezzük: a gazdasági szakokon végzők reménykedhetnek, hogy nem az itteni kínálat szerint alakul a pályájuk, mivel a státuszok 85 százalékára mérnököt keresnek. Tovább olvasom