Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Fegyverrel rabolta ki a győri benzinkutat egy férfi - fotók

Ismeretlen álarcos, fegyveres férfi kirabolta Győrben a Bán Aladár úti benzinkutat pénteken este fél 10 körül.

23 óra 1 perc

A kezében fegyverrel, arcába símaszkot húzva ment be Győrben, a Bán Aladár úton lévő benzinkútra egy ismeretlen férfi pénteken este fél 10 körül.

A mintegy 175 centi magas támadó a pisztolyát a kútkezelőre fogta, úgy fenyegette meg őt, hogy lelövi, ha nem adja át neki a bevételt.

Közben a rabló a nála lévő szatyorba rakatta a pénzt, majd kiment a vevőtérből, s Jancsifalu felé szaladva eltűnt a sötétben.

Szerencsére az ijedtségen kívül senkinek nem lett nagyobb baja.

A rendőrség nagy erőkkel vonult a kúthoz, az ETO futballmérkőzés rendjét felügyelő bevetésiek is megérkeztek a helyszínt biztosítani, míg a bűnügyi technikusok és a megyei bűnügyi osztály nyomozói megkezdték a helyszínelést.

Azt még nem tudni, hogy a rabló mennyi pénzt vitt magával.

Remélhetően a kútra szerelt videokamerák felvételei a rendőrség segítségére lesz a nyomozásnál.

21 óra 52 perc

A helyszínelés megkezdődött, azt még nem tudni, mennyi pénzzel távozott a rabló.

Kollégáink a helyszínen tartózkodnak, részletek később.

Kiraboltak egy benzinkutat Győrben. Fotók: H. B. E.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. zsu0531 2011. augusztus 02. 19:04
    „Túrabakancs még te aszt hitted hogy az eto parknál volt a balhé hát nem mert annyi volt a rendör itt hogy azért rabolták ki a benzinkutat
    külömben aki kirabolta az tudta hogy györbe mikor hol lesznek a rendörök meg hogy a benzikut menyi a bevétel az környék beli volt tuti”
  • 36. accelerator 2011. augusztus 01. 11:19
    „31. Floyd

    Le kellene állnod az akciófilmek nézésével munkaidőben! Inkább mosd le a betévedt autósok szélvédőit!”
  • 35. nasi12 2011. július 31. 18:48
    „Én azt hallottam, hogy a kasszában nem maradhat, csak 200000Ft mert a többit be kell dobni egy nyíláson a trezorba, amit csak a pénzszállítók tudnak kinyitni.
    Ha betartották a szabályt csak ennyi volt a kasszában, én ennyiért pedig nem kockáztatnék pár évet!”
  • 34. Axl.Bundy 2011. július 31. 12:14
    „Kútfejek című film második részét forgatták nem?”
  • 33. tricse 2011. július 31. 08:58
    „Ne lődd le! Ha mégsem fegyver volt nála csak Te láttad annak és még meg is hal az illető akkor megszívod rendesen! Annyit nem ér az a rongyos pénz,főleg ha a főnöködé!:)”
  • 32. Túrabakancs 2011. július 30. 22:51
    „Floyd! /31/
    Ezek szerint van fegyvered? :)
    Egyébként már engedélyezett törvényileg az önvédelemhez
    való jog, ha az a támadónál nagyobb mértékű sérülést okoz
    akkor is. Igaz, még ezt a bíróságon nem igazán véleményezték élesben
    ha jól tudom, friss a szabály ez ügyben.”
  • 31. Floyd 2011. július 30. 22:19
    „Aki hozzám bejön,én lelövöm....isten lássa lelkem....-------egy benzinkutas!!!!”
  • 30. Túrabakancs 2011. július 30. 20:59
    „Én először azt hittem, hogy az ETO-parkhoz vonul a nagyszámú
    rendőrautó konvoj, de ezek szerint nem a bulin volt a balhé. A
    sok rendőr elengedhetetlen a forrónyom végett.”
  • 29. RickCartman 2011. július 30. 16:50
    „27/28: döntsétek el, éhezett szegény elkövető, vagy laptopra gyűjtött? :-)”
  • 28. há 2011. július 30. 16:28
    „Az a szomorú hogy ehhez sajnos hozzá kell szoknunk. A börtön nem fogja visszatartani az éhséget!”
  • 27. tricse 2011. július 30. 13:47
    „Na nem kellett sokat várni,Székesfehérváron is kiraboltak egy benzinkutat,de ott a büntetlen előéletű,laptopra gyűjtő srác csak egy közeli bokor aljáig jutott el a zsákmányolt 5000 Ft-tal!:)Abban a cikkben azt írják a győri elkövető közel 300ezerrel távozott! Na abból kijön már egy jó kis laptop!:)”
  • 26. dogs 2011. július 30. 13:23
    „Hm!Ismét Bán A u!Én már alig merek erre közlekedni,pedig egykor úgy gondoltam hogy a kisembereket vagy más embereket nem kell rögtön elítélni.Eddig azt tapasztaltam magamról és a példák is azt mutatták hogy szót tudok mindenkivel érteni./Hajléktalan,alkoholista stb..De mikor olyanokkal fenyegetnek hogy kilőnek az ablakból,vagy elvágják a torkunkat stb azért mert a kutyáinkkal éppen a padok felé elhaladunk azért ez elég durva!-és akkor fennakadunk egy benzinkútrabláson?Lassan majd azzal lesz tele az újság hogy emberek nyomtalanul eltűnnek!-Vajon miért?”
  • 25. Anonim01 2011. július 30. 13:03
    „Kedves 22. pgeri11!
    Én végig bankkártyáról és nem készpénzről írtam.
    A bankkártyán köztudottan forintban egyenlíti ki a Bank a szolgáltatás díját, ha külföldi is az illető.
    A mai világban ne gondolkodjál vízipisztolyban.
    Én esetese voltam már egy szövetkezeti pénzintézeti rablásnak és két éven keresztül jártam Bíróságra.
    Négy év múlva mond el pontosan a vallomásodat, és ha tévedsz megkérdezi a Bíró négy éve miért azt mondta, most meg miért ezt. Talán el kellene gondolkodni.”
  • 24. ildancs20 2011. július 30. 11:47
    „Ha megélhetési, ha nem megélhetési bűnöző akkor is börtönbe vele! Én is csóró munkanélküli vagyok, még sem megyek rabolni, azért tenném hozzá a múltkor az Otp-be ügyet intéztem erős volt a kísértés :D De komolyan csatlakozom, hogy ebben az országban tisztességes úton megélni nehéz szinte lehetetlennel hatályos. És igen amúgy 23-as én ott nem tankolnék, 3hónapnyi ott tankolás után megállt az autó, a szerelő közölte vízzel ne akarjunk közlekedni :D”
  • 23. canislupus 2011. július 30. 11:16
    „20. Anonim01 2011.07.30. 09:41
    Teljesen igazad van. A múltkor én sem tudtam tankolni ennél a kútnál, mivel "csak" bankkártya volt nálam. El is mentem máshova. A legjobb rendszer szerintem az, amit most a METROnál valósítottak meg. Nincs készpénz, nincs személyzet. Teljesen automata az egész.”
  • 22. pgeri11 2011. július 30. 11:01
    „13. hypoluxa 2011.07.29. 23:35
    ott a lényeg, haver. Én már 10 fok alatt meg ha nem szakad az eső nem is igen használom a kocsit, de remélem hamarosan végleg rossz emlék lesz ez a posvány-ország.
    <moderálva....>
    20. Anonim01 2011.07.30. 09:41
    Mindenkinek joga van olyan fizetőeszközt elfogadni amit akar, majd valaki hozzád is pesot fog vágni aztán fogadd el mert csak olyanja van....

    Igenis hogy ez a emberhez méltatlan nyomor, meg kilátástalanság biztos jele hogy lassan össznépi buli lesz itt rabolgatni. Azt meg kétlem hogy éles fegyvere lett volna a csórikámnak, egy ilyen szerencsétlen legjobb esetben elviszi a kölyke vízipisztolyát.”
  • 21. xo17zy 2011. július 30. 10:21
    „18. isti-58! Tényleg! Szegény induri-pinduri kis kútrablókat meg biztosan e rendszerváltás okozta megélhetési problémák kényszerítették a rablásra. Összeszorul a szívem! Ők tényleg ártatlanok és csak ez a gonosz társadalom és a globalizáció tehet az egészről....hülye.
    Be kell zárni mindet: kutat, rablót...”
  • 20. Anonim01 2011. július 30. 09:41
    „Tulajdonképpen megérdemlik a tulajdonosok.
    Mit tettek annak érdekében, hogy minél kevesebb készpénz legyen a kezelőknél?
    Jól megbüntetném és a nyomozást el sem kezdeném az ilyen szolgáltatónak és kiterhelném az eddigi költségeket.
    Miért az adófizetők fizetik az ilyen felelőtlen vállalkozónak a nyomozási díjat amikor megszüntette a kártyás fizetési lehetőséget, mert ne feledjük ennél a kútnál ki volt építve és működött is a zárt fizetési rendszer.
    Csak hát a kapzsiság! három napot kellett várni a z utalás megérkezésére.
    Szinte felkínálta a pénz, kitette az ablakba, gyertek vigyétek.
    <moderálva>
    Remélem több millió forintra megbüntetik a vállalkozót.
    Én is azt tudom írni és ígérni utoljára voltam ott, mivel nem tudtam tankolni mert nem hordok magamnál készpénzt van kút Győrben ahol elfogadják a pénzemet.
    Csak a kútkezelőket sajnálom az átélt traumáért.”
  • 19. xo17zy 2011. július 30. 09:10
    „Mikor utoljára jártam arra, nem lehetett bankkártyával fizetni.
    Ugye ott, ahol nem lehet bankkártyával fizetni, sok a készpénz...
    Talán tanulnak egy kis vevőközpontúságot...”
  • 18. isti-58 2011. július 30. 09:10
    „Sajnos ezt hozta a mi drága annyira várt redszerváltozásunk.A munkanélküliség a megélhetési problémák.”
37 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiállítással zárul a Nemzetközi Művésztelep Győrött

Kiállítással zárul a Nemzetközi Művésztelep szombaton Győrött.
Tovább olvasom