Kisalföld logö

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett -1°C | 6°C Még több cikk.

Fegyveres rablások elkövetőit keresik Győrben

A rendőrség két fegyveres rablás elkövetői után nyomoz. Az egyik esetben a győri Szabadsajtó közben lévő zálogházból vittek el a támadók mintegy 27 millió forint becsértékű arany ékszert. A másik Marcalvárosban történt, ott egy takarékszövetkezetből több mint egymillió forinttal távozott a magányos fegyveres rabló.

A Kisalföld június 8-án számolt be arról, hogy előző nap délután negyed 4 körül két, bukósisakot viselő, húsz év körüli, 180 centi magas férfi ment be Győrben, a Szabadsajtó köz 3. alatt lévő zálogházba.

Fegyverrel fenyegették meg az alkalmazottakat, felszólítva őket arra, hogy adják át a pénzt.

Majd átugrottak a pulton, megkötözték a két nőt, s a lemezszekrényből kivették az ékszereket tartalmazó alumíniumkazettákat, s azokat belerakták a hátizsákjukba.

Ezt követően a mintegy 27 millió forint becsértékű – teljes értéken mintegy a duplája lehet – különböző arany ékszerrel motorra ültek, s a Rába kettős híd felé elmenekültek.




Másnap állampolgári bejelentés alapján a rendőrség a Rába vasúti hídjának közelében megtalált egy olasz gyártmányú Gilera Runner motorkerékpárt, egy bukósisakot, különböző ruházatokat, amelyeket nagy valószínűség szerint az elkövetésnél használtak, s így próbálták meg eltüntetni a rablók.

A talált tárgyakat szakértő vizsgálja.
Június 9-én reggel negyed 9-kor a Téti Takarékszövetkezet Lajta utcai kirendeltségébe ment be egy ismeretlen férfi.

Fegyverrel a kezében sakkban tartotta az ott tartózkodókat – négy ügyfelet és négy alkalmazottat – s egy táskát dobott a pult mögé, hogy abba tegyék a pénzt. Végül a több mint egymillió forint értékű zsákmánnyal elszaladt.

A marcalvárosi aluljárónál kerékpárra ült és a Pápai út felé hajtott. Közben a garázssornál levetette kék kapucnis pulóverét, s a táskájába tette, úgy menekült tovább. A pulóver alatt kockás inget viselt.

Mindezt egy szemtanú mondta el a nyomozóknak, aki szerint a férfi 25 év körüli, 180–185 centi magas, fehér bőrű, sportos testalkatú, rövidre vágott, világosbarna hajú. Szemei feltűnően nagyok és kékek. Szemöldöke vastag és világos.

A nyomozók kérik azokat, akik az első ügyben a motorkerékpárról, vagy annak tulajdonosáról, használójáról, vagy a megtalált tárgyakról, ruhákról információval rendelkeznek, tegyenek bejelentést, segítve a nyomozás sikerét.

Ugyanezt kérik a Lajta utcai rablás esetében is, hogy aki az elkövetőről készült grafika alapján felismerni véli a támadót, vagy a rablással kapcsolatban információval rendelkezik, tegyen bejelentést: a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályán az 520-072-es telefonon, vagy az ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es segélyhívón.

Olvasóink írták

  • 1. janika 2011. június 17. 13:59
    „Fegyveres rablások! Nincs jelentés arról, hogy nem hiányzik valaki a testületből?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mennyire változtatta meg a rakpart lezárása a parkolást Győrben?

Közel egy hónappal a rakpart lezárása után portálunk arra volt kíváncsi, hogy az autósok parkolási… Tovább olvasom