Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Fantombuszokra vártak az utasok Győrben

Nem minden győri helyi járat érkezik meg a megállóba, amelyekről a totemoszlopokon az olvasható, hogy közeledik. Van rá magyarázat, még ha nem is teljesen logikus.

Ézsöl Krisztián február 2-án és 3-án reggel és délután több utastársával együtt hiába várta a City feliratú ingyenes helyi buszt a Honvéd ligetnél és a Kálóczy téren. Ez önmagában is bosszantó, de olvasónk szerint az még inkább, hogy a tájékoztató totemoszlopok úgy jelezték ki a fantomjáratokat, mintha közeledtek volna. „Folyamatosan csökken a várakozási idő, ám amikor meg kellene érkeznie, eltűnik a kijelzőről" – tette hozzá.

Kollégánknak hasonló élményben volt része a minap. A Klastrom Hotelnél várt az 1-esre, amely úgy tűnt, érkezőben van, majd a járat egyszer csak eltűnt a totemoszlopról. Szerencsére várt még kicsit, mert néhány perc elteltével mégiscsak megjött.

Az utastájékoztató totemoszlopok néha megtéveszthetik a helyi járatokra várakozókat. Fotó: Mészáros Mátyás
Az utastájékoztató totemoszlopok néha megtéveszthetik a helyi járatokra várakozókat. Fotó: Mészáros Mátyás

A panasszal megkerestük a Kisalföld Volán utódát, az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ (ÉNYKK) Zrt.-t. A cég magyarázatot adott a furcsaságra. Ennek lényege, hogy az utastájékoztató táblákon általában a buszok fedélzetéről érkező adatok jelennek meg, s ezek alapján a hangosbemondó is tudatja, a járat ténylegesen merre jár. Ha ez bármilyen hiba vagy hálózati lefedetlenség miatt nem lehetséges, az oszlopok a menetrend alapján közlik, elvileg hol van a jármű, és várhatóan mikor érkezik meg. Ekkor a hangosbemondó néma marad, az érkezésig hátralévő perc mögött pedig „!" szerepel – az utasoknak ebből a két jelből kellene tudniuk, hogy az információ nem valós idejű (sőt – mint az említett példa mutatja –, lehet, hogy nem is valós). A járat ebben az esetben akkor tűnik el a kijelzőről, ha a menetrend szerint már meg kellett volna érkeznie.

Az ÉNYKK Zrt. szerint az olvasó által panaszolt négy időpontban a buszok meghibásodás miatt nem közlekedtek. „Amennyiben előre látható, hogy milyen járataink maradnak ki, azt forgalomirányító személyzetünk meg tudja jelölni, és ebben az esetben a menetrend szerinti adatok sem jelennek meg az utastájékoztató táblákon. Ezzel a lehetőséggel kollégáink eddig is éltek, azonban nyomatékosan felhívtuk figyelmüket, hogy a jövőben még pontosabban kezeljék ezen eseteket" – közölte lapunkkal a vállalat.

Az olvasó által panaszolt esetek pontos kezelése ezek szerint nem sikerült.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bokáig ér a víz a nádorvárosi köztemető kriptájában - fotók!

Mindent elmond a kialakult helyzetről: esős időben csak raklapokon keresztül kereshetik fel elhunyt szeretteiket a családtagok. Tovább olvasom