Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Falfirkáktól tisztítanák a várost

Győr - A városvezetők ígérik: tenni fognak a graffitik ellen, Németh Zoltán alpolgármester szerint tízmillió forintot különítettek el az idei költségvetésből a „nagytakarításra". Első ütemben a középületek megtisztítását tervezik, városszerte.

Graffitizők: A megelőzés a legfontosabb, ehhez egyeztetni kell a rendőrséggel

Régi nóta ez: a 2006-os kampány során Borkai Zsolt polgármesterjelöltként, Németh Zoltánnal együtt azt ígérte, hogy mielőbb tenni fognak a falfirkák ellen, s a „nagymosás" első körben tízmillió forintot igényelne.

Egy teljes év telt el ezután, amikor a város bemutatott a nagy nyilvánosság előtt egy technológiát, és nekiláttak a látványos munkának a Baross úti gyorsétterem udvarában.

Török Tiborné szerint frusztrált fiatalok csúfítják el a várost, s jóval szigorúbban kellene őket büntetni.
Török Tiborné szerint frusztrált fiatalok csúfítják el a várost, s jóval szigorúbban kellene őket büntetni.

A hírekre rámozduló cégek reakcióiból viszont rögtön kiderült, hogy nem csak ez az egyféle technológia létezik, lehet tehát válogatni az árajánlatokból. Németh Zoltán alpolgármester a Kisalföldnek elmondta: tízmillió forintot különítettek el a munkára, amelyből első ütemben a középületeket szeretnék megtisztítani a csúfító falfirkáktól. A magánházak esete nehezebb jogi kérdés, de erről is tárgyalni fognak és keresik a megoldást – ígérte hétfőn az alpolgármester.

Lassan a menetrendnek sem hiszünk: egyszerűen falfirkának fogjuk nézni.
Lassan a menetrendnek sem hiszünk: egyszerűen falfirkának fogjuk nézni.


Németh Zoltán szerint egyébként óriási különbségek vannak az árajánlatok között: első körben úgy festett, hogy 10 ezer forintba kerülne egyetlen négyzetméter megtisztítása. Ma már úgy tűnik, átlagosan 2500-ból is megúszható a dolog, ki lehet hát számolni, hogy a tízmillióból 4000 négyzetméterre – vagyis egy „Széchenyi térnyi" terület kétharmadára – futja. Bízhatnak tehát a lakótelepeken élők is abban, hogy a még idénre tervezett tisztítási akció nem csak a belvárost fogja érinteni. A munka elvégzését közbeszerzési eljárás keretében pályáztatják meg, s ha sikeres lesz, akkor a további években is érdemes rá pénzt elkülöníteni – tette hozzá az alpolgármester.

Valakinek nyilván a közjegyzőket is hitelesítenie kellett a szignójával.
Valakinek nyilván a közjegyzőket is hitelesítenie kellett a szignójával.


Úgy legyen, a probléma azonban ezzel nincs megoldva, hiszen ha letisztítanak egy falat, azt úgyszólván másnapra összefirkálják. A hangsúly tehát a megelőzésen kellene hogy legyen, amint ezt az alpolgármester is aláhúzta a 2006-os kampány során. Erről is hallottunk ígéretet:

szó volt kamerák kihelyezéséről, valamint egy közérdekű telefonszámról, amelyet bármikor hívhatnak a lakók, ha szemtanúivá váltak a vandalizmusnak.

A vásárcsarnokba igyekvők jól ismerik ezt az átjárót, a graffitizők egyik kedvenc terepe. Fotó: Krizsán Csaba
A vásárcsarnokba igyekvők jól ismerik ezt az átjárót, a graffitizők egyik kedvenc terepe. Fotó: Krizsán Csaba


A városvezetés úgy tájékoztatott: miután ötmillió forintért felszerelte a brutális támadásokról újabban elhíresült Kálóczy teret, további 20 milliót különített el erre az évre. Tehát lesz egy-két új kamera, remélhetőleg a nyári „tolvajszezon" előtt, de hogy hol, az még kérdéses. Mint a városházán közölték: ehhez egyeztetni kell a rendőrséggel, s ugyanígy a szakmai párbeszédtől függ az is, hogy létrehoznak-e egy közérdekű telefonszámot külön a graffitis bejelentések kedvéért.

A városnak egyébként már évek óta olyan rendszere van, hogy akár száz kamerát is elbírna, persze ezek felszerelése nem egy-két évbe telik. Bárhogy is lesz, talán leszögezhetjük, hogy a lakók kizárólag a falfirkálók buzgalmában bízhatnak meg feltétel nélkül, jóllehet, ők nem is ígértek semmit.

Előzmény: Morális kielégülés, avagy miért tartozik ránk, ha szakítasz?  (A kisalfold.hu munkatársának cikke 2008.04.11.)

Olvasóink írták

  • 5. BigĐawe 2008. május 11. 22:45
    „baromság az egész, ha minden sarokban lenne 1 kamera, ez akk is így lenne! Meg am télleg az újságban van 1 csomó olyan kép is, amik legálisak, de ha több ien legális hely lenne, nem kéne a város falait félteni! Ezt nem érti meg senki, h azér csinálják, mer nincsenek erre kijelölt helyek. A rendőrségnek meg hajrá, Győr meg szórja a pénzt arra amire felesleges...ennyi :P”
  • 4. orgona 2008. május 08. 18:57
    „Ezeket mind meglehetne elözni,megfigyelessel!Akik ezt tettek szigoruan megbüntetni,plusz eltüntetni velük a falakra fujt vagy festett firkalatot!nem akkor kell ugralni mikor mar a fel varos tele van grafitozva!Na meg azt is tegyek közhirre hol lesz kamera!? Jo tudni mennek mashova röhely az egesz!”
  • 3. jatekmacko 2008. április 15. 11:33
    „Gratulalok a legalis graffiti helyek lefotozasahoz, utanajarhattak volna ha mar elkezdik szapulni oket. Most kivel is van baj? A masik cikkben a firkalokat szedtek elo, azt megertem, de az ujsagban olyan graffitik is vannak, amiket legalisan csinaltak.”
  • 2. matriné 2008. április 15. 08:35
    „Vajon ezeket nézi e város vezetősége? Vagy , ha nézi látja isÍ?”
  • 1. Tajtianyu 2008. április 15. 07:29
    „Az nem elég ,hogy letakarítják és eltűntetik a graffitiket a falakról,épületekről,utána ugyanúgy visszakerülnek majd ,s így a félretett 10milla kárbavész,először kéne a megfigyelőrendszert kiépíteni,s aztán takarítani,na de ,ha meg is "lesik" a falfirkászokat,hogy fogják őket beazonosítani,vagy olyan gyorsan kiérnek majd a helyszínre,miközben ügyködnek a jómadarak ?Kívánom ,hogy ez a terv sikeresen valósulhasson meg és tartós eredménye legyen.Kár ezt a szép város hagyni elcsúfítani.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vaddisznó okozott tragédiát az 1-es főúton

Halálos közúti baleset történt hajnali öt óra körül Gönyű és Ács között, Komárom-Esztergom megye… Tovább olvasom