Kisalföld logö

2018. 10. 23. kedd - Gyöngyi 7°C | 13°C Még több cikk.

Fagyos fantázianév - a győri egyetemisták bemutatták új motorjukat - sok-sok fotó

A SZEngine Hallgatói Motorfejlesztő Csapat beszámolóját olvashatják.
"Csapatunk 10 éves fennállása óta már a hatodik generációs motorjának terveit mutatta be Design Freeze eseményünk keretében. Az EVO6 kódnévre keresztelt motor a korábbi, EVO5 motorunk továbbfejlesztése, melynek középpontjában idén a termodinamika állt. Az eseményt Györkös Szabolcs, a csapat Menedzsment részlegének jelenlegi vezetője kezdte:

Irány Németország és Ausztria

A Design Freeze fantázianév a motorunk koncepciójának `befagyasztásáról´ szól, vagyis terveink véglegesítéséről, amit követni fog egyedi alkatrészeink gyártásba adása a minket támogató cégeknek, akik segítsége nélkül projektjeinket nem tudnánk megvalósítani. Csapatunk célja, hogy a világméretű Formula Student versenysorozatban szereplő, felsőoktatásban tanuló hallgatókból álló csapatok autói számára biztosítson erőforrást.

Jelenleg egyetemünk másik Formula Student csapatával, az Arrabona Racing Teammel működünk együtt. Az idei versenysorozat regisztrációit közösen hajtottuk végre, melynek eredményességét mi sem bizonyítja jobban, hogy sikeresen kvalifikáltuk magunkat a világ három legnívósabb Formula Student versenyére: a Formula Student Eastre, a Formula Student Austriara és a Formula Student Germanyra.
 
Györkös Szabolcs, a SZEngine Mendzsment részlegének vezetője
Györkös Szabolcs, a SZEngine Mendzsment részlegének vezetője


Két fajta üzemanyag

EVO6 motorunknál a korábbi évekhez hasonlóan ismét az egyhengeres koncepciót választottuk, mivel az együléses formula típusú autóknál ebben a versenysorozatban ennek motornak van a legjobb teljesítmény-tömeg aránya és a legkedvezőbb fogyasztása.

A Formula Student a belsőégésű motorral versenyző csapatai számára két fajta üzemanyagot engedélyez: a 100-as oktánszámú benzint és a 85%-os alkoholtartalmú E85 üzemanyagot. A korábbi években csapatunk az elsőt használta ezért nagy előrelépést jelent az üzemanyagváltás, ami alapján az EVO6 etanol üzemű lesz. A csapat idei fejlesztéseit a két konstrukciós vezető mutatta be, Kovács Kristóf és Gyuris Attila.
 
Kovács Kristóf, a SZEngine egyik konstrukciós vezetője.
Kovács Kristóf, a SZEngine egyik konstrukciós vezetője.


Az EVO6-os főtengely legnagyobb változása az előző évhez képest a megnövelt forgattyús csap távolsága (+2 mm) és a főtengely sonkák geometriája. Kivettük a köpeny merevítésére szolgáló tartó elemeket és egy szűkebb szög tartományra redukáltuk a lendítő tömeget, amibe másfélszer nagyobb volfram rudakat helyeztünk el, ezzel is növelve a lendítő tömeg egy pontba történő koncentrálását.
 
Gyuis Attila, a SZEngine másik konstrukciós vezetője
Gyuis Attila, a SZEngine másik konstrukciós vezetője

Főtengely
Főtengely

Az égéstérbe beáramló tüzelőanyag-levegő töltet elkeveredésének növelésével és gyorsításával javítani tudjuk a porlasztás és az égés minőségét, ami javítja a motorunk hatásfokát. Ezt a fejlesztést hengerfejünk szívó portjának átalakításával valósítjuk meg egy, két komponensű fém ragasztóval kialakított rámpa geometria segítségével. Ezáltal javítani tudjuk az égéstérbe jutó töltet bukó áramlásának mértékét, ami egyenletesebb elkeveredést biztosít a tüzelőanyag-levegő részecskéknek, így növelve motorunk teljesítményét.
Hengerfej
Hengerfej

Csapatunk először 2016-ban szembesült a hangnyomás szabályzásának nehézségeivel, amikor az Arrabona Racing Teammel első közös versenyszezonunkon csak nagyon nehezen jutottunk tovább a gépátvételen. A tavalyi két dobos, abszorpciós kialakítással szemben, idén egy hibrid koncepciót dolgoztunk ki, amely egy első abszorpciós és egy második reflexiós szakaszból áll, így ötvözve a kis fojtású versenycélra optimalizált és a nagyobb hangnyomás-csökkentésű szériamotorokban használt kialakításokat.
 
Kipufogó
Kipufogó


Szívórendszerünk az idei év során kisebb volumenű, de annál eredményesebb fejlesztésen ment át. Az előző versenyszezonra tervezett egység airbox geometriája egy szabályos gömb volt, aminek térfogata 3,5 liter levegő tárolására volt alkalmas. Az idei évben megpróbáltunk egy még nagyobb térfogat kialakításával növelni a szívó ütemre rendelkezésre álló légtömeg mennyiségén. A versenyszabályzatnak megfelelve és a lehető legnagyobb térfogat elérése érdekében egy gömbtől eltérő 5-5,5 literes térfogatú airboxszal ellátott szívórendszert tervezünk a 2018-as versenyszezonra.
Szívórendszer
Szívórendszer

Az előző szezonban lehetőségünk adódott az Arrabona Racing Teammel közösen kialakított telemetria rendszer segítségével folyamatos adatmentésre, ezáltal analizálni tudtuk a motor viselkedését, amiből sok fontos információt megkaptunk. Többek közt ilyen volt az eddig használt 4 fokozatú váltó utolsó fokozatának teljes kihasználatlansága. Ebből következően az eddigi fokozatszámok csökkentésével és új fogaskerekek alkalmazásával egy eltérő áttételű és 3 sebességes váltó konstrukciót állítottunk össze. A döntéshozatalban együttműködtünk az ART pilótáival, akik véleménye fontos szempont volt a fogaskerekek megválasztásánál. Így a pilóta igényekre tudtuk alakítani a fokozatkiosztást.
Váltó
Váltó


Az elmúlt 3 év során a legnagyobb hangsúly a motor mechanikai optimalizálásán volt, aminek köszönhetően a 2017-es évben már egy nagyon stabil és megbízható motor állt rendelkezésünkre az idei fejlesztések definiálásánál.
EVO6-os motor

Ennek köszönhetően a 2017-2018-as fejlesztések fő szempontja a motorunk termodinamikai viselkedésének optimalizálása volt. Ezáltal nem csak egy tömegében és egyedi dizájnjában, de teljesítmény és hatásfok szempontjából is egy versenyképes erőforrás megalkotása a célunk a nyári versenyszezonra.

Furat x Löket: 95mm x 76 mm
Lökettérfogat: 536 cm3
SOHC szelepvezérlés
Henger dőlésszög: 24,2o
Integrált olajrendszer
Kompresszió viszony: 15.5:1
Nyomaték / Teljesítmény: 55 Nm / 60 Le
A teljes motor összeállítása
A teljes motor összeállítása

Hajtáslánc elhelyezése az autóban

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A diákok tudják a receptet a tömegmanipulációra Győrben - videó, fotók

A diákok tudják a receptet a tömegmanipulációra Győrben - videó, fotók
A náci propaganda gyalázatos trükkjeire hívják fel a fiatalok figyelmét a PÁGISZ-ban. Tovább olvasom