Kisalföld logö

2018. 02. 23. péntek - Alfréd -1°C | 2°C Még több cikk.

Ezredesből dandártábornok

Győr–Budapest - A köztársasági elnök dandártábornokká nevezte ki a napokban Cseri Józsefet, a Győri Határőr Igazgatóság igazgatóját.
A parancsnok 2004 márciusától irányítja a szervezetet, végigvezényelve az európai uniós csatlakozást követő, majd a hazánk teljes jogú schengeni taggá válásához szükséges szervezeti átalakításokat. Nagy szerepe volt a rendőrség és a határőrség integrációjához kapcsolódó feladatok végrehajtásának irányításában.

A Kisalföld 2004-ben mutatta be először az 1956-ban Gyulán született Cseri Józsefet, akinek útja a Békés megyei Okány községből vezetett a nyugati végekig. Gimnáziumi tanulmányait követően kezdte meg szakfőiskolai tanulmányait, melynek elvégzése után 1978-ban hadnaggyá avatták.

Pályafutását Hegyeshalomban kezdte a tábornok, majd különböző vezetői beosztásokban dolgozott Komáromban, Rajkán, ismét Hegyeshalomban, majd Győrben, az igazgatóság székhelyén. Egyetemi végzettségét 1993-ban szerezte. A határőrség-rendőrség integrációjának befejezését követően, január elsejétől Cseri tábornok nyugállományba vonul.

Olvasóink írták

  • 2. Cseter János 2007. december 19. 12:30
    „Ennyire képzett szakemberekre lenne szükség a rendőrségnél! Ugyann is a fehérgalléros bünözők felderítésére rá is férne! Így csupán a családi kassza felett tud otthol örködni!Hozzá hiába mennek az "ál takarítók" akik a nyugdíját próbálják ellopni! Viszont a fehérgalléros bűnözők az üldözetlenségük miatt továűbbra is lenyúlhatják a nyugdíjaink egy-egy részét!Főleg úgy hogy a bíróságokat használják csicskásként az közokirat és egyén meghamisított állitásaikra! Mert a dolgok és a nyugdíjasok ellátmányának lenyúlása még mindig nem bűncselekmány e rendszerben! habár az is lehet, hogy azért meg nyugdíjba a jó szakember mert útban van a Jogi Maffiának?”
  • 1. Csongi 2007. december 17. 10:14
    „Gratulálunk a tábornoki kinevezésedhez és nyugdijba vonulásod alkalmából jó egészséget kivánunk.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győr az óriások földje lett

Győr - Több mint tíz bevásárlóközpont nyílt meg eddig Győrött, s közismert, hogy a sornak még nincs… Tovább olvasom