Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Ezerrel megy az ügyeskedés a kilométerórákkal, de feljelentést alig tesznek

"A visszatekerés nem magyar nemzeti sport, Németországban szintén elterjedt gyakorlat" - mondta szakértőnk. Mégis mit tehet a vásárló, hogy ne verjék át? Szavazás.


Mint ismert, de egyáltalán nem köztudott: idén júliustól a Büntető Törvénykönyv rendelkezése alapján egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az autók kilométerórájának visszatekerése, s immár közel kétéves a kilométeradatok központi regisztrációját előíró rendelkezés is.

Arra a kérdésünkre, hogy az utóbbi fél évben hányan tettek feljelentést megyénkben azért, mert gyanújuk szerint a frissen vásárolt kocsijuk kilométeróráját visszatekerték, Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője úgy válaszolt: "az elmúlt fél évben nem történt feljelentés a gépjármű kilométer-számláló műszer jelezte érték meghamisítása miatt".

Márpedig "ügyeskedésre" a mindennapi életben bőven akadhat példa - legalábbis ez derül ki a Használtautó.hu friss statisztikáiból.


Mennyi az annyi? Jó kérdés! Fotóillusztráció: Mészáros Mátyás
Mennyi az annyi? Jó kérdés! Fotóillusztráció: Mészáros Mátyás


"A hirdetők továbbra is a számok bűvkörében élnek"


A vezető hazai autós hirdetési portál évjárat szerint vizsgálta az oldalain meghirdetett járművek futásteljesítményeit. Az adatokból az tűnik ki: az autók 3-4 éves koráig átlagosan évi 33 ezer kilométeres futásteljesítménnyel hirdetik a járműveket. Ezután azonban látványosan csökken a bevallott éves futásteljesítmény: az átlagos mértéke hamar 10 ezer kilométer alá csökken.

Ha a negyedik év után évi 15 ezer kilométernyi átlagos futással számolunk, már a 13 éves autóknál (ez a hazai autópark átlagéletkora) is eléri a 26 százalékot az eltérés a becsült valós szint és a meghirdetett értékek között.

"A hirdetők továbbra is a számok bűvkörében élnek" - kezdte a kisalfold.hu-nak Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. "Van azonban egy fontos változás: néhány éve még a 100 ezer kilométeres szint számított fontos lélektani határnak, aki tudta, igyekezett ez alatti értékkel hirdetni az autóját.

Most viszont, amikor a négy-ötéves autók kínálatában hiány van, s egyre nő az autók átlagéletkora, már a 150 és 200 ezer kilométer közötti sávban szereplő járműveket sem tartják eladhatatlannak. Az előbb említett választóvonal pedig egyre világosabban a 200 ezres értékre tolódik el" - magyarázta az aktuális piaci trendeket Szemes Árpád.


Forrás: Használtautó.hu
Forrás: Használtautó.hu















Mit tegyen a vásárló, hogy ne verjék át?


Mégis mit tehetnek azok, akik nem akarnak csalás áldozattá válni autójuk megvásárlásakor? - vetettük fel Szemes Árpádnak.

"Elsőként azt mindenképp le kell szögezni: a visszatekerés nem magyar nemzeti sport, Németországban szintén elterjedt gyakorlat. A külföldről behozott autók előéletéről jó eséllyel a hazai márkaszervizekben tájékozódhatunk. Ezeket az autókat ugyanis jórészt hivatalos szervizben tartották karban.

Ha a fenti módon nem jutunk biztos információhoz, ragaszkodjunk ahhoz, hogy az autót egy általunk választott szervizben vizsgálják át. Ennek költsége elhanyagolható az autó vételárához, és az így megúszott esetleges javítások költségéhez képest. A szervizkönyv is árulkodó lehet: ha a bejegyzések, pecsétek azonos tintával, ugyanolyan aláírással kerülnek bele, célszerű gyanakodni.

A legfontosabb azonban az, hogy számoljunk le az irreális elvárásokkal, s a valós kínálati lehetőségeket mérlegelve inkább a többet futott, de gondosan szervizelt és dokumentált előélettel rendelkező járművek között válogassunk" - válaszolta Szemes Árpád.



Adatbázis már van, de egyelőre kérdéses a haszna

Immár közel két éve működik az óraállások központi regisztrációja: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) adatbázisából 1250 forintos díj ellenében mindenki lekérdezheti a benne szereplő gépkocsik adatait.

Bár mára már a műszaki vizsgák és az adás-vételek kapcsán az autók többsége szerepel a nyilvántartásban, egyelőre azonban csupán egyetlen adattal. Ezzel a vevő egyelőre nem tud sokat kezdeni, ha nincsen korábbi érték, amihez mindezeket viszonyítani lehet.
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jótékonykodott a győri Fidelitas

A Fidelitas győri szervezete megtartotta idei második adventi akcióját. Tovább olvasom