Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Evások is fizetnek áfát

Miért nem lehet olvasni az eva változásáról? Már hatályos, de senki nem tud konkrét felvilágosítást adni. - írta egy olvasónk SMS-ben. Olvasónk kérdésére az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának tájékoztatási vezetője, Horváth Szabolcs válaszolt.
– 2008-ra vonatkozóan az eva alapvető szabályai nem változtak, az adómértéket és a bevételi határt továbbra is a 25-ös szám jellemzi. Előbbi százalékban, utóbbi millió forintban értendő. 2008-ban is negyedévente kell az adót befizetni és december 20-ig teljesíteni a feltöltési kötelezettséget.

Az áfaszabályok változása viszont érinti az evásokat is. A törvényben leírt fordított adózás esetén ugyanis az evaalanyoknak általános forgalmi adót kell fizetni. A fordított adózás lényege, hogy nem az eladó, hanem a vevő vallja be és fizeti meg az áfát. Fordított adózást kell alkalmazni többek között ingatlanhoz kapcsolódó építési-szerelési, fenntartási, takarítási, karbantartási, javítási, átalakítási és bontási munkák esetén; hulladékkereskedelemben, felszámolás alatt álló cégtől vásárolt 100.000 Ft-nál értékesebb terméknél (a teljes felsorolást az új áfatörvény, 2007. évi CXXVII. Tv. 142. §-a tartalmazza).

Amennyiben a fordított adózással érintett terméket vagy szolgáltatást evaalany veszi igénybe, az erre eső áfát az éves adóbevallásában kell bevallani, és az éves bevallás határidejéig befizetni. A fordított adózás szabályait akkor is érvényesíteni kell, ha az eladó egyébként áfaalany, de akkor is, amikor két evás között jön létre az üzlet.

Új szabály: a vállalkozását megszüntető egyéni vállalkozó megszűnés utáni bevételeit a személyi jövedelemadó, önálló tevékenység szabályai szerint számolja el.

Az evások számára február 15-e lesz a következő fontos határidő, amikor a 2007. évi adóbevallást kell benyújtani. Ebben még nem kell a fordított adózás áfaját elszámolni!

Aki a jövőre vonatkozóan kedvet kapott az eva szerinti adózásra, még várnia kell, ugyanis év közben nem választható. Legközelebb csak 2009-re lehet belépni az evakörbe, ehhez december 20-ig kell majd bejelentkezni az APEH-nál.

Régiónkban tavaly 8900 evás működött, akik 12,5 milliárd Ft-tal járultak hozzá a költségvetés adóbevételeihez. Győr-Moson-Sopron megyei adatok: 4550 adózó, 6,4 milliárd befizetés.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áraméhség a családoknál

Győr-Moson-Sopron - Az év elején jelentősen, 10 százalékkal emelkedett a lakosság számára a villamos… Tovább olvasom