Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Eva Rhodes nővére ismét bírálja a magyar rendőrséget

"A testvérem tragédiája szegénységi bizonyítvány egy pökhendi rendőri apparátusról" - nyilatkozta Eva Rhodes nővére az osztrák hírügynökségnek.

"Húsz évvel a vasfüggöny lebontása után Magyarország ne csak a jelentős eseményre emlékezzen, hanem törekedjen arra is, hogy az élet minden területén európai normákat valósítson meg" - kezdte a meggyilkolt Eva Rhodes nővére.

Az osztrák leszerelési aktivista Judith Majlath amatőr módszereket vetett a magyar hatóságok és rendőrség szemére a testvére halálát követő nyomozás során. Egyúttal "kommunista időket idéző eltussolási és megfélemlítési kísérletekről" beszélt, különösen olyan bűnügyekkel kapcsolatban, amelyeknek nyugat-európaiak estek áldozatul Magyarországon.

Látható, hogy a magyarok nem teljes erővel nyomoznak, hanem céljuk a "felejtés meg az elleplezés - nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy ne kelljen elismerniük és a bűnügyi statisztikában feltüntetniük a külföldiek sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekményeket" - állította Majlath a vasárnapi nyilatkozatban.

Nővére meggyilkolását felidézve emlékeztetett: a magyar rendőrség hét hónapon át nem talált idegenkezűségre utaló jeleket. Komoly nyomozás csak azután kezdődött, hogy Malcolm Rifkind brit parlamenti képviselő is bekapcsolódott az ügybe.

Akkor viszont pár nap alatt elfogták a feltételezett gyilkost. Azt a munkatársát az elhunytnak, akire ő - Majlath - személyesen hívta fel a rendőrök figyelmét, átadva nekik testvére noteszét, amelyben nagy betűkkel szerepelt a férfi neve.

A notesz 11 hónapig volt a rendőrségen, majd azzal a megjegyzéssel adták vissza Majlathnak, hogy "már nincs rá szükség" - holott a nevek ellenőrzése révén a gyilkosságot már egy évvel korábban föl lehetett volna deríteni.

Mindez "szegénységi bizonyítvány egy pökhendi rendőri apparátusról, amelynek ki vannak szolgáltatva a külföldiek, s amely alibi akciókat folytatott, intenzív nyomozás helyett pedig az áldozat hozzátartozóit próbálta megfélemlíteni. Ez botrány, Magyarország még nem érkezett meg Európába" - hangoztatta Judith Majlath.

Olvasóink írták

49 hozzászólás
  • 49. fortuna54 2009. szeptember 11. 17:43
    „CsabaKiraly,te hávalai vagy?”
  • 48. lótusz 2009. szeptember 09. 14:51
    „diáknak igaza van. ment és segített hóban, hidegben 65 évesen. hogy miért nem voltam ott? mert nem dolgoztam ott. minden nap nem lehettem ott. nehéz fizikai munkát végzek 12 h ban és volt hogy ez után még igenis odamentem és vittem oda olyat aki segített. igaz nem tartozik rád de ha kíváncsi voltál légy elégedett. sajnos nem adhat fel senki egy állást mert az állatok gondozását senki nem fizeti meg és fele annyit sem adtak volna.és nekem is lett volna okom haragudni évára, mert volt hogy jót tettem én és társaim és ezek után nem köszönt.de láttam hogy baj van és a bajt az emberek okozták neki. nem tudtam haragudni. megkeseredett és gyűlölte az embereket. de oka volt rá. mindenki támadta. az állatokat igenis szerette aki mást mond az nem igaz.és nem a magyarokat utálta hanem mindenkit.a magyar rendőrségről meg ne fecsegjünk ...<moderálva>.. majd a jobbik megalkotja a magyar rendőrséget.”
  • 47. okostojas007 2009. szeptember 09. 07:51
    „elég ha csak annyit írok - amstetten..........
    24 évig kutyapórázon tartotta a " rém " saját lányát
    majláth banya - hol volt az európai osztrák rendőrség.........
    ausztriában nem mer rikácsolni a banya .....”
  • 46. Diák 2009. szeptember 09. 01:14
    „Mint a varjak káráltok, nem tudom, ki ismerte Eva Rhodest. Szájbéli hasmenésben szenvedtek, ez az igazi magyar virtus. Nekem volt szerencsém (vagy szerencsétlenségem) megismerkedni vele. Hurokban fogott kutyához hivtam, és éjszaka közepén jött segiteni. Máskor elütött állathoz sietett, saját zsebböl fizette az állatorvost. Igaza volt, amikor panaszkodott, hogy a magyarok nagy többsége állatként bánik az állatokkal. Nem csoda, hogy megkeseredett. Támogatás helyett betettek neki, ahol csak lehetett. Segitséget, ha kapott, külföldröl kapta. És most, de csak most, beszélhetünk a stilusárol, ami egy megkeseredett élet stilusa volt. De! Az állatokon segitett, ott, ahol más nem. Az állatokrol volt és van szo, nem a sogoroknak is nevezett osztrákokrol, a magyar rendörség teszefoszasága meg egyenesen kritikán aluli.”
  • 45. CsabaKiraly 2009. szeptember 08. 20:51
    „Kund szavai jutnak eszembe: ...pusztuljon aki bant. Hala Istennek ezek az al-magyarok mar nem hazankat piszkitjak itt=letukkel. Sose voltak IGAZI_MAGYAROK, csak a penz-uldozese kozben vettek fel a Magyar Allampolgarsagot. SOHA, SOHA nem segitettek ezek hazank erdekeit, csak a penz es a penz es a penz haracsolas, lopas, rablas es csalas most is a celjuk. Verje meg az Isten oket !!!!”
  • 44. CsabaKiraly 2009. szeptember 08. 20:30
    „Czindi, na vegre valaki ugy katja ezt a "sogorsagot" mint en. Felall a szor a hatamon amikor az osztrakokrol ugy nyilatkozik valaki, hogy SOGOR. Rakoczy, Kossuth, Szechenyi es az Aradi-Vertanukra gondolok ilyenkor. Es a szamtalan tobbire. Igen az ellopott teruletekrol a "nagy-Haboru" utan. Es ezek voltak a szovetsegesek. Ilyen szovetseges mellett, minek az ellenseg?
    Ezen kellene gondolkodni nekunk Magyaroknak amikor a tokosokrol van szo. Isten verje meg oket.”
  • 43. viperetta335 2009. szeptember 08. 15:28
    „Te mér nem voltál ott lótuszka?Mennyi meló lett volna,milyen sokat segíthettél volna!
    Éva 65 éves volt.Mikor ezt elkezdte,akkor sem neki való volt.A módszerei enyhén szólva is furcsák voltak.A modora kibírhatatlan volt.Aki nála dolgozott,az utálta.Ő is utált mindenkit.A végén már az állatokat is.
    Mindenkit megalázott,a magyarokat ki nem állhatta,és azért jött ide,hogy a gyermekkorában elszenvedett megaláztatásokat visszaadja annak,aki az útjába került.Az a csoda,hogy ennyi ideig élt.”
  • 42. lótusz 2009. szeptember 08. 14:25
    „nem volt önkéntes a gyilkosság idején hál isten, különben valószínű az sem élne aki ott lett volna.igen, rémísztő hely volt szinte előre lehetett érezni hogy előbb utóbb a sok befogadott csavargó máshogy hálálja meg a jóhiszeműséget. talán segíteni kellett volna az önkormányzatnak.vagy bárkinek aki anyagilag is megtehette volna és látta hogy egy 70 fele közeledő nő nem bírja már.”
  • 41. viperetta335 2009. szeptember 08. 13:44
    „Tényleg,mi az,hogy "undorítóan avítt"?35-ös leírja,hogy minden el van túlozva,utána meg három sorban felsorolja mindazt,amit a "panaszos",elismerve,hogy igaza van.
    Szerintem te rendőr vagy..".Fennforgás" is van?”
  • 40. hubble 2009. szeptember 08. 13:03
    „35!!! Örülök hogy a hibákat említetted a panasz viszont nem jogos.Ezt nem igazán értem a stílus teljesen elfogadható legalábbis egy olyan országban ahol bátran lehet kritizálni az elvégzett munkát.Nálunk úgy látszik ez nem elfogadható ami szerintem igenis a rend őreinek munkáját minősítí!!!”
  • 39. viperetta335 2009. szeptember 08. 12:59
    „Milyen furcsa,hogy a rhodesfanok itt is megjelennek.És az is,hogy egyetlen embert ugyanabban az időben hányan hányféleképpen látnak.Meg az is,hogy a nevezett önkéntesek közül senki nem gondolta életét áldozni Éva menhelyén,mivel "idejük nem engedte".
    Na,vajon miért nem akart senki ott dolgozni?”
  • 38. lótusz 2009. szeptember 08. 12:20
    „az sem igaz hogy rosszul bánt az állatokkal. minden este etetésnél tiszta plédet cserélt a kutyáknak. tiszták voltak a kenelek is. és kutyát sem adott bárhova. tudta ki szereti azokat és ki nem. aki pletykál szóbeszédből tud félre mindent rosszul tudja.nem volt kedves bizalmatlan volt az emberekkel nem csoda.nem mondom hogy a végén teljesen normális volt, de tönkretették őt. miért nem közvetítették oda segíteni a sok ingyenélőt akik az adónkból el vannak tartva. igaz hogy a kutyákhoz érteni kell.de kérném a nővérét ne keverje össze az igaz magyart a mostani korrupt álmagyarsággal.”
  • 37. lótusz 2009. szeptember 08. 12:10
    „az ország rossz híre és sajnos nemcsak a híre a rossz kormányzás műve.mit gondoltok miért bolondult meg éva rhodes? mert senki de senki nem segített neki. a segélyt a tápot nem innen kapta hanem külföldről. mert itt csak a buzifelvonulást kell tángálni az éhező állatokat nem. és aki azt hiszi hogy a hasznot lehúzta ez nem igaz.ismertem. voltak bónái de nem csoda hisz a kényelem helyett életét az állatokra áldozta. senki nem segített neki csak néhány önkéntes akiknek az ideje nem engedte tartalmasan folytatni ezt. akinek meg nem fizetett ott laktak cserébe mindenféle csavargót odafogadott.ez lett a veszte. de ki ajánlott fel a gyilkos elfogásáért nyomravezetésért milliókat. senki. azt csak a romaáldozatoknál szokás. mert ők tán több szavazatot érnek a bajnainak.”
  • 36. Zöldséges 2009. szeptember 08. 11:18
    „én ismertem Eva-t. én tudom milyen gondokkal küzdött. Tudom mit miért csinált, és hogy érezte magát itt , miért jött ide vissza Angliából és hogy miért csinálta a menhelyet.... rendőr ismerősöm is van és tudom azt is hogy nem nyomoztak, toporogtak, mikor a kutyás keresés volt a szántón az is csak a "KÖZÖNSÉG"-nek volt. csak mikor a scotland yard bekapcsolódott illetve idedurrantott, akkor tettek lépéseket, és jééé meg is lett a gyilkos... szégyen...”
  • 35. TancsKaszabell 2009. szeptember 08. 11:08
    „A panaszos stílusa undorítóan avitt ! Kritikai észrevételét a tapasztalatait jelentősen eltúlozza.
    De meg kell illetve ki kell mondanom a rendőrség ebben az ügyben számos mulasztást is elkövetett.
    És nem igen volt tekintettel a rokonok érzelmeire,vagyis nagyon rosszúl kommunikálta végig az eseményeket.Van még tanúlnivaló minden vonatkozásban !
    Ez annyira nyilvánvaló volt,hogy néhány politikai ügyeskedő ,-most az egyszer nem hazánk fia-,
    rátelepedett a "hálás" témára és belénk rúgott,bizony.”
  • 34. MTT 2009. szeptember 08. 09:57
    „kedves tosa2, Ön melyik rendezvényen van, mert itt köztünk nem hangzott el sem cigányozás, sem zsidózás, mi csak kommentelünk egymással, ki így, ki úgy, de nem mocskolódva. Üdvözlettel és további szép napot kívánok (azt hiszem a többiek nevében is)!”
  • 33. tosa2 2009. szeptember 08. 09:15
    „És akkor, hogyan kerül ide a cigányozás és a zsidózás ?”
  • 32. viperetta335 2009. szeptember 08. 09:07
    „Szerintem a cikkel foglalkoztunk.”
  • 31. tosa2 2009. szeptember 08. 08:54
    „T.
    Hozzászólók !! Megint átmentetek cigányozásba és zsidózásba és nem a cikkel foglalkoztok.
    Amikor valakinek az ügyét nem azonnal tudják megoldani, rögtön lehet szidni másokat. Itt
    kell élni és ezekkel a feltételekkel!

    .”
  • 30. bogote 2009. szeptember 07. 23:30
    „Sajnos a hölgynek igaza van!”
49 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

UNICEF Rongybaba-program

Az UNICEF Magyar Bizottsága is csatlakozik az UNICEF Rongybaba programjához. Tovább olvasom