Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Európa egyablakos módon

Győr - Az Európai Unió Brüsszelben egyéves előkészítő munka után februárban indította el azt a programot, amely egyedülálló lehetőség a kis- és középvállalkozások részére. A megyei kamara ezentúl mindenki számára ingyenes tanácsod ad ennek keretében.
Győrött még nem működött olyan információs pont, amely tegnaptól a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában várja a kis- és középvállalkozásokat. Az Európai Unió által létrehozott EEN (Enterprise Europe Network) program célja ezen vállalkozások segítése. Amint azt Mihalicz Antaltól, a megyei kamara elnökétől megtudtuk, a megvalósulást az unió és a kamara közösen segítette elő. Ennek következménye, hogy tegnaptól minden vállalkozó és vállalkozás a kkv-kategóriában ingyenesen juthat információhoz, amely üzleti lehetőségeit szélesítheti. Mindezt úgynevezett egyablakos rendszerben. „Ha bejön egy vállalkozó a kamarához, az összes kérdését felteheti nekünk a munkaterülettel kapcsolatban. Mi nem fogjuk senkihez elküldeni, hanem az összes választ beszerezzük, és mi nyújtjuk át neki."

S hogy melyek ezek a munkaterületek, amelyekre különösen nagy figyelmet fordít a program? Az információ az Európai Unió törvényeiről, törvénykezési gyakorlatáról, valamint ehhez kapcsolódó rendezvényalapú továbbképzések. Ezenkívül partnerközvetítés, az üzleti kapcsolatok építése az unióban, technológiák átvétele és a kutatás-fejlesztés. A megyei kamara épületében később kialakításra kerülő irodában (addig a recepción megadott helyen) a munkatársak állnak minden érdeklődő vállalkozó rendelkezésére. Amint kérdést kapnak, azonnal felveszik a kapcsolatot egy másik hasonló irodával. Az EU-ban ezekből 600 kezdte meg a munkáját 4000 képzett munkatárssal. Ez az egyik garanciája a gyors és hatékony segítségnyújtásnak. A program a kamara és az unió közös finanszírozásában valósulhat meg – tudtuk meg az elnöktől.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogadták az egészségbiztosítási törvényt

Délután egy órakor megkezdődött az egészségbiztosítási törvény vitája a parlamentben. A… Tovább olvasom