Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Étterem a város és a szülők összefogásával

Győr - Ötmilliós beruházással, 22 év után került vissza az iskola épületébe a melegítő és tálaló a győri Bercsényi gimnázium és középiskolában.

A Bercsényi-iskola tantestület vezetése több éve gondolkodott azon, házon belül miként tudja megoldani a diákok étkeztetését. Egy számlaszámot is nyitottak e nemes kezdeményezés javára, amire először 300 ezer forint érkezett, majd folyamatosan gyarapodott az összeg.
Németh Zsolt, a Bercsényi-gimnázium igazgatója elmondta, az ötmillió forintos beruházás eredményeként két év múltán adták át az éttermet a diákoknak. Pluszfeladatot, vagy inkább fejtörést az okozott, az alagsorban miként oldják meg a vízelvezetési és a gázszerelési munkákat. A szeptemberi iskolakezdés előtt nemcsak az engedélyeztetést igazoló papírokra került pecsét, de sikerült a szigorú minőségbiztosítási feltételeknek is megfelelni a zsírszűrő készülékek beszerzésétől a háromfázisú mosogató komplex működtetéséig. A szülők pozitív hozzáállására jellemző, hogy Boros Gáborné, a szülői választmány elnöke vezetésével több anyuka a takarításból és a szervezőmunkából is kivette a részét, hogy mindennel időben elkészüljenek.

– A szülők összefogásának köszönhetően a maga nemében példás gyorsasággal készült el az étterem – tudtuk meg az intézmény igazgatójától. – Sok helyről kaptunk segítséget, köztük is kiemelkedő az egyik építőipari vállalkozás támogatása, amely a festés-mázolás nagy részét vállalta. Szerettük volna, ha a volt kollégáink is osztoznak az örömünkben, ezért a nyugdíjasainkat is vendégül láttuk az ünnepségen. Ezután is számítunk rájuk közösségi összejöveteleinken, szükség van építő ötleteikre, kreatív véleményükre. A nyugdíjasok klubját kéthavonta tervezzük, várunk minden régi és új jelentkezőt, pártoló tagot.

Harcsás Judit

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A parkban szívta a füves cigarettát

Győr - Eredményes a Kálóczy téren bevezetett fokozott rendőri jelenlét. A hétvégén tartott… Tovább olvasom