Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Eséllyel pályázhatnak a jövő évi EFOTT-ra

Győr - A Széchenyi-egyetem hallgatói önkormányzata (HÖK) a megyeszékhely támogatásával lehetőséget lát a jövő évi EFOTT megrendezésére.
Az Egyetemek és Főiskolák Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) idén éppen ezen a héten zajlik Dunaújvárosban: ott a Széchenyi-egyetem diákönkormányzata (HÖK) a győri önkormányzat és az Audi-gyár támogatásával 100 négyzetméteres sátorban népszerűsíti a kisalföldi helyszínt, hogy erősítsék esélyeiket a jövő évi találkozó megrendezésére.
Herkely Ákos képviselő, Kovács Zsolt HÖK-elnök, Winkler Csaba, az egyetem kommunikációs vezetője és Szombathi Serfőző Eszter, a polgármesteri hivatal idegenforgalmi referense a tegnapi tájékoztatón elmondták, a korábbiaknál jóval nagyobb az esély rá, hogy a következő EFOTT-ot Győrött tartsák, elsősorban a város minden eddiginél komolyabb támogatásának köszönhetően.

Elhangzott, a tavalyi debreceni helyszínt 50–55 ezer fiatal
kereste fel – hasonló érdeklődésre számítanak. Az esemény révén a fesztiválok rendezésében meglehetős rutinra szert tett város kiemelt figyelmet kaphat országos, sőt, nemzetközi szinten. Turisztikai hatása oly mértékű, hogy már most várják a térség vállalkozóinak jelentkezését, támogatását. A korábbi sátras elhelyezéssel szemben ugyanis a fiatalok körében egyre nagyobb az igény a kényelmesebb szálláshelyek iránt.

 A győri EFOTT rendezvényeit elsősorban a városban kívánják megtartani, ehhez, erre az öt napra kérik az itt lakók türelmét, megértését, sőt, aktív együttműködését.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kálóczy tér: A kamera rögzítette a verekedést

Győr - A rendőrség hétfőn visszanézte a szombat éjjeli Kálóczy téri verekedés képeit. Horváth Csaba… Tovább olvasom