Kisalföld logö

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -4°C | 6°C Még több cikk.

Érvek, ellenérvek a sérvműtét körül

Fertőd–Győr - Egy két hónapos fertődi kisfiút kizáródott köldöksérvvel utaztattak Soprontól Győrig az orvosok. A család attól tartott, baj lehet, ha még tovább küldözgetik a babát. A gyermeksebész szerint a kicsi nem volt súlyos állapotban, amint lehetett, megműtötték.

– Áronnak köldöksérve volt, de azt mondták az orvosok, hogy visszahúzódhat, így ha nem lesz baj, akkor csak egyéves kora után műtik meg. Hétfőn viszont kizáródott, így azonnal orvoshoz fordultunk – kezdte a keresztmama. – Küldözgettek Soprontól Győrig, mi pedig attól féltünk, baj lesz a késlekedésből. A körzeti orvos mentővel Győrbe vitette, ott megvizsgálták, de másnap, június 9-én hazaküldték. Otthon folyamatosan sírt a baba, láthatóan szenvedett. Szerdán a háziorvos azt tanácsolta, vigyük a soproni kórházba, mentőt hívott. Onnan azonban magunknak kellett Győrbe vinni, ahol állították, másnap műtik, már ne egyen a gyerek. Csütörtökön reggel mégis azt közölték, nem fér bele a napi programba, így pénteken lesz az operáció – tette hozzá.

– Minden az előírások szerint történt. Amint szükségessé vált a műtét, s beilleszthető volt a tervezettek közé, megoperáltuk a kisbabát – tájékoztatta lapunkat dr. Vaszari Zsolt, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház gyermeksebésze. – A sérvet vissza tudtuk helyezni, amikor a csecsemő nálunk járt. Hozzáteszem, csak súlyos esetben szükséges a műtét, mert gyakran előfordul, hogy ilyen pici baba kinövi a sérvet. Áron nem volt súlyos állapotban, amikor hazaengedtük azzal, hogy egy tervezett időpontban elvégezzük a műtétet, ha az elkerülhetetlen. Szerdán, mivel ekkor már másodszor fordult elő kizáródás, úgy döntöttünk, megoperáljuk a babát. A csütörtökre tervezett műtétet azért kellett péntekre halasztani, mert nem fért bele a napi programba, a csecsemő pedig nem volt súlyos állapotban. Pénteken az operáció rendben lezajlott, a kisfiú jól van – mondta a szakember.


A köldöksérv

A köldöksérv a nyitva maradt köldökgyűrűn keresztül, a hasüregből előtüremkedő dudor formájában jelenik meg. Lehet veleszületett, de keletkezhet felnőttkorban is. A veleszületett köldöksérvet pár hétig ragtapasszal összehúzzák, így legtöbbször spontán gyógyul, ha nem, még csecsemőkorban megoperálják. Mindaddig, míg ki nem záródik, panaszmentes vagy csak enyhe panaszokat okoz. A sérv kizáródása esetén bélelhalás, bélelzáródás, hashártyagyulladás alakulhat ki, ilyenkor sürgős beavatkozás kell.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeptemberig nincs felelés

Győr–Sopron - Az iskolák többségében az utolsó, de legalábbis az utolsó előtti tanítási nap… Tovább olvasom