kisalfold.hu - 2009.11.13. 19:25
Pénteki tájékoztatójukban a kormány válságkezelő programjának eredményeit értékelték a szocialisták.
Balogh József országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a Bajnai-kormány – a válság kezelőjeként – népszerűtlen intézkedések egész sorát volt kénytelen meghozni, ám ez részben átmeneti, hosszú távon pedig a gazdaság versenyképességének javítását, a vállalkozások, továbbá a munkavégzés ösztönzését segíti elő. A népszerűtlen intézkedések révén mégis jelentős eredmény a forint stabilizálódása, a pénzpiacok bizalmának visszaállítása, s a gazdaságélénkítő programok szorgalmazása. Az idei évhez hasonlítva, a szocialisták 2010-re a központi szervek 10 százalékkal történő csökkentését javasolják, ugyanakkor növelnék az egészségügy, a rendvédelem, továbbá a munkahelyteremtés programjainak előirányzatát.
Balogh József nem titkolta, a költségvetés témájában nagy a meccs a T. Házban, az ellenzéki pártok mintegy 1388 módosító indítvánnyal éltek. Az egyeztetés tart, ám a honatya szerint az ötletek komolyságukban erősen megkérdőjelezhetőek. A költségvetés jelenleg folyó vitájában lesz még lehetőség belső átcsoportosításokra, az azonban elhangzott: a jelenlegi számítások szerint az önkormányzatok jövőre mintegy 70 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhatnak.