Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Érték és felelősség a zene nyelvén

Győr - Beszédes a szám, eszerint a zenével foglalkozó óvodások 81 százaléka tanul később zenét, negyedük pedig később színpadon vagy együttesben folytatja. Ez is elhangzott a győri Bartók-óvoda 10 éves szakmai programjának értékelő ünnepségén. A bázisóvodában a főszerep a muzsikáé, a nevelők naponta tartalommal is megtöltik azt.
A szakmai nap ünnepet is jelentett az intézmény életében, amelyből a győri megyeszékhely társintézményeinek vezetői csipetnyi ízelítőt is kaptak. Szabóné Oláh Márta óvodavezető némi tapasztalatról is beszélt, a Kodály-módszer hasznosságáról és beépítéséről a kicsik életében.

– A szülők és a gyerekek is azt látják, hogy minden, a zenével kapcsolatos tevékenységet komolyan veszünk – szögezi le Szabóné Oláh Márta. – A muzsika jótékony hatása lemérhető a gyerekek viselkedésében, belső békéjében. Az élmény, a munkánk sokszorosan megtérül, önmagában az is öröm, hogy az ovisaink szeretnek ide járni.

Az óvodavezető sajnálatosnak tartja az énekórák számának drasztikus csökkentését, hiszen a zene boldogabbá tesz, értéket közvetít, s mára ezt rombolták szét.

Szabóné Oláh Márta óvodavezető
Szabóné Oláh Márta óvodavezető

A kodályi elvek erősítése, a módszer használata pedig igencsak fontos lenne, hisz a gyerekek lelkébe beépül a zenével kapott harmónia.

Vissy Lászlóné 34 éve óvónő a győri Benedek Elek-óvodában. Náluk úgynevezett „lurkókuckó" működik, itt szól a zene, s a nevelési programjuk a hagyományőrzést is kiemelten fontosnak tartja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elsősegélynyújtó verseny

A Magyar Vöröskereszt a napokban rendezte meg a területi elsősegélynyújtó versenyét a Pálffy Miklós… Tovább olvasom