Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Erőt ad a másokon való segítés

Győr - Darvas Márta és Barát Imréné Irénke sorsa különbözik, mégis valahol összeér. Évekkel ezelőtt szörnyű gyász nehezedett családjaikra.

Szeretetük, a szegények, a rászorulók iránti empátiájuk némiképp enyhített a lelkükön kapott sebeken.

˝Kilenc éve temettem el a páromat, Jónás Nándort – 45 évet élt. A szívműtétje után két nappal elvesztettük, a lányunk akkor még nem töltötte be a negyedik évét. Ez volt a mi fekete karácsonyunk. Nándi nélkül szomorú minden ünnep. Három hete az édesanyám is itt hagyott bennünket˝ – osztotta meg velünk szomorúságát Barátné Irénke, aki gyászában is erőt vett magán és évek óta a kiváló cimbalmos emlékére jótékony koncerteket szervez. Az elsőt a Pécsi Szívcentrum javára, aztán a nótaestek bevételét mindig más-más szervezetnek ajánlotta fel.

˝Az utamon sokan segítenek, olyan művészek is, mint Bangó Margit és Tarnai-Kiss László˝ – mondja Barátné Irénke (tőle balra lánya, Alexandra).
˝Az utamon sokan segítenek, olyan művészek is, mint Bangó Margit és Tarnai-Kiss László˝ – mondja Barátné Irénke (tőle balra lánya, Alexandra).

˝Az idei ünnepen a gyerekeknek szerettem volna örömet szerezni, ehhez kértem a gyermekjóléti szolgálat segítségét. Az ajándékok egy részét a koroncó-zöldmajori intézmény fiataljai készítették, egy mesekönyv, Kürthy Veronika tanító munkája is a szeretetcsomagokba került. Az én vágyam? Talán ha újra lábra állhatnék. Emellett a nóta életben tartása, a lányom felnevelése és pályájának egyengetése. Igaz, kerekes székből, a négy fal közül nehéz tenni, de az ˝utamon˝ sokan segítenek, köztük olyan művészek, mint Bangó Margit és a 100 Tagú Cigányzenekar néhány tagja.

Darvas Márta életfilozófiája az édesanyjától való bölcsesség: ˝Aki adni akar, annak a jó Isten teleszaporítja a fazekát.˝ A Konstanzi Filharmónia szóló nagybőgősének felesége Győr több jótékony akciójában partner, szerdán húsz nehéz sorsú embert látott vendégül a Virágpiac pecsenyesütőjénél. ˝Lányunkat és vejünket 11 éve veszítettük el autóbalesetben, a gyászunk azóta is tart. Mártika a balesete előtti napon könnyek között mesélte otthon: nem tudta jóízűen megenni a hurkát-kolbászt, kedvenc falatjait odakínálta egy szegény családnak. A szeretetvendégséggel most rá emlékezünk. Megkaptuk a sorstól a rosszat, a tragédiát is, de élnünk kellett tovább.˝

Darvas Márta szerdán húsz nehéz sorsú embert látott vendégül a virágpiaci kolbászsütőnél. Fotó: H. Baranyai Edina
Darvas Márta szerdán húsz nehéz sorsú embert látott vendégül a virágpiaci kolbászsütőnél. Fotó: H. Baranyai Edina

Darvasék reménységét két felnőtt gyermekük és négy unokájuk jelenti. A tizenegy évvel ezelőtti baleset egyetlen túlélője, Trizsi Pál ma 16 éves, kürt és karmester szakon tanul a Bécsi Zeneakadémián. Beteljesíti a már angyalokká változott szülők, s a nagyszülők álmait: művész lesz.

Olvasóink írták

  • 10. cseppek 2010. január 04. 09:39
    „pancser
    Óh ha ez ilyen egyszerű lenne!
    Ha tényleg csak az csúszna le, akinek nincs elég tartása, alkalmazkodóképessége.....Sajnos ez nagyon nem így van. Láttam én már karakán értelmes, korábban vezető beosztású embert elveszni pusztán azért, mert ragaszkodott az elveihez (nem volt hajlandó lopni, csalni még az Apeh felé sem)...tönkre is ment bele...és aki tönkremegy anyagilag az hirtelen emberileg is értéktelenné válik a környezete számára...De ismerek egyedülálló kisgyermekes édesanyát, aki szép-okos (diplomás)- ügyes-megbízható etc... mégsem kap egy nyomorult takarító állást sem már fél éve...”
  • 9. lótusz 2010. január 02. 18:20
    „mivan ez a pancser komcsi csak nem rasszista lett? aztán a jobbikra dumál? itt sajnálja az adományokat másoktól.”
  • 8. pancser 2010. január 02. 14:49
    „Alapként kéne megtanítani az iskolában az alkalmazkodást. Most az van, ha valakinek szólni mer a pedagógus akár meg is verik ott az iskolában. Aztán kikerülnek az életbe, tartás nélkül, nem tisztelik sem munkatársaikat, sem a főnökeiket. Csakhogy a munkahely nem iskola, ott pof..ás nincs! Ezt a minimumot sem nevelik bel a szoc-lib tantervek a gyerekbe. Az csúszik le akinek nincsen tartása, ez pedig nevelési kérdés. Aki lecsúszott, onnét visszakapaszkodás aligha van. Én sem vennék fel szívesen hajléktalant, ez egy ördögi kör. Azt hiszem bármennyire is szép dolog az alamizsna nem ez a megoldás. Iskola, tanulás, emberi tartásra nevelés ez igen!”
  • 7. lótusz 2010. január 02. 11:20
    „tisztelem aki másokon segít. de mivel a sajtó elfelejtette a jobbik és az új magyar gárda segítőkészségét hogy ők is hány emberen segítettek köszönet nekik. pl a győri gyermekotthonban is adakoztak. meg rengeteg helyen.”
  • 6. cseppek 2010. január 02. 02:00
    „pancser
    Ma már semmire sem elég két kéz és két láb. Másfél millió munkahely hiányzik az országban. Ne ítélj, addig, ameddig nem tudod milyen érzés lecsúszott emberként munkáért kuncsorogni hónapokon és éveken át sikertelenül.

    Nagyon nagy szíve van annak, aki ma (ilyen nehéz időben) így segít másokon. Isten áldása a Darvas családra!”
  • 5. pancser 2009. december 27. 19:38
    „3-nak! Eszem ágában sincs a Darvas család tettét lebecsülni. Mi van abban rossz ha azt óhajtom , hogy a képen látható emberek ne jövő karácsonykor ne szoruljanak mások jóindulatára!”
  • 4. aranyapa 2009. december 27. 16:21
    „Csodálatos jó emberek én és mások nevében is csak gratulálni tudok e emberséges cselekedethez.Minden tiszteletem a Darvas családnak.”
  • 3. solyomszem 2009. december 26. 20:02
    „pancser neked biztos van munkahelyed és szerető családod ugye? és fogadjunk,hogy még soha senkin nem segitettél ugye? a darvas családnak jó egészséget,és külön üdvözlöm a darvas művész urat.”
  • 2. pancser 2009. december 25. 21:38
    „Szép dolog a jótékonykodás. Azonban a képen látható megvendégelteknek, van kezük lábuk nem látszanak rajtuk a testi munkára alkalmatlanság jelei. Talán a hurka után érdemes lenne foglalkozni velük, hogy a jövő karácsonyra ne szoruljanak mások hurkájára.”
  • 1. Baradlay 2009. december 24. 13:44
    „Adni jobb, mint kapni!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zelk-díj Villányi Lászlónak

Zelk-díjat kapott Villányi László költő, a Műhely folyóirat főszerkesztője a napokban. Tovább olvasom