Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Erdő nélkül nagy a bűz

Aggódnak környezetük szépségéért a véneki Rákóczi utca lakói, akik azért keresték meg a Kisalföldet, mert a házaikkal szemben elterülő erdő új tulajdonosai a fák kivágásába kezdtek. Úgy érzik: a polgármesteri hivatal nem törődik érdekeikkel.
illusztráció
Negyvennyolc aláírás – húsz házból – szerepel azon a levélen, amit a véneki Rákóczi utcából juttattak el szerkesztőségünkhöz. A levelet azok a hivatalok is megkapták, amelyektől az utcában lakók segítséget remélnek.

„ Hiába kértük"

– Az erdő új tulajdonosai, közöttük négyen utcabeliek, hárman más faluban lakók, az erdő kivágásába kezdtek. Ezeket a fákat még nagyszüleink ültették, majd téesztulajdonba került az erdő. Most pedig hiába kértük, hogy mi újból megvennénk a korábban családjaink tulajdonában lévő területeket, a szövetkezet ezt nem vette figyelembe – kezdett a panaszba az utcabeliek szóvivője, Szombathelyi Ferenc.
A panaszosok elmondták, hogy a település önkormányzata asszisztál a fakivágásokhoz, mi több, lakóterületté akarja nyilvánítani az erdőt. Az önkormányzat az utcabeliek ellenében a tulajdonosok mellett áll, s falugyűlésen megszavaztatta a házhely-kialakítást.

Feldolgozó a túloldalon

– Ez a terület annak idején vízgyűjtőként működött, s feltöltése belvízveszéllyel járna. Ugyanakkor a Mosoni-Duna túloldalán üzemel az állatifehérje-feldolgozó, aminek a bűzét ez idáig az erdő szűrte meg, fogta vissza. Amióta a fákat letarolták, sokszor elviselhetetlen szagok terjengenek. Az utcabeliek többsége azt szeretné, ha a polgármester végre velünk is törődne, s nem csak a néhány tulajdonossal. Szeretnénk, ha a kivágott fákat pótolnák – fűzte hozzá Szombathelyi Ferenc.
A település polgármestere, Jakusné Ságer Anna a Kisalföldnek úgy nyilatkozott, hogy a területet nem az önkormányzat adta el, hanem a tulajdonos szövetkezet, s tagjait részesítette előnyben.

Pótolják a fákat

– A kivágott fákat pótolják, erre az erdőfelügyelet is kötelezte a tulajdonosokat. A pótlást jövő májusig kell elvégezni. Valóban az erdő helyén építési telkeket alakítottak volna ki a tulajdonosok, meg is keresték az önkormányzatot. Legnagyobb sajnálatunkra azonban az erdőfelügyelet határozata miatt a lakópark nem épülhet meg, marad az erdő. Holott itt megvan az infrastruktúra, s máshol nincs ilyen előnyös terület. Arra meg nincs pénze az önkormányzatnak, hogy azt más területekre kiépítse. Egy transzformátor felszerelése többe kerülne, mint a település kicsit több mint nyolcmilliós éves költségvetése – mondta el reagálásában Jakusné Ságer Anna.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nász és gyász

Az örömapa a lakodalom közben vesztette életét a közelmúltban Péren rendezett esküvőn. Elmaradt a… Tovább olvasom