Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Érdekegyeztetés: kevés vita

Csupán kevés szó esett az iskolabezárásokról és a megszorító intézkedésekről a Győr idei költségvetési rendelettervezetéről szóló minapi érdekegyeztetésen.
A győri városvezetés azzal számol, hogy az idei költségvetésben 2 milliárd 877 millió forintos hitelfelvételi terv szerepel, amelyből 650 milliárd forintot tesz ki a működési célú hitel – derült ki Balogh József szavaiból az érdekegyeztető fórumon. A polgármester megköszönte az intézményvezetők megértését és önfegyelmét, amit az eddigi egyeztetések során tanúsítottak. „Számunkra sem okoznak nagy örömet a megszorító intézkedések" – tette hozzá a politikus, megjegyezve: a cél az, hogy az átszervezések során senki ne kerüljön az utcára.
Torma Tiborné, a Pedagógus Szakszervezet városi titkára kérdésére Balogh József jelezte: felemelik az étkezési hozzájárulást a jelenlegi 1400 forintról. Zadravecz Margit pénzügyi irodavezető arra hívta fel a figyelmet: a speciális győri bérelemek kifizetését nem tartják vissza, egyszerűen arról van szó, hogy azok – ahogy a korábbi években – az önkormányzat költségvetésének elfogadásáig nem folyósíthatók. Megjegyezte azt is, hogy a színház támogatását 63 millió forinttal növelték, amiből rendezni lehet az intézmény 40 milliós adósságát. Kakuk János, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének megyei ügyvivője felvetésére Balogh József ígéretet tett arra, hogy nagyobb támogatást juttatnak az idén 25 éves Műhely folyóiratnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vasárnap részönkormányzati választás lesz Győrben

Lezárult a jelölési időszak a február 16-i győri részönkormányzati választásokra. Bácsán hat helyre… Tovább olvasom