Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Engedetlenség a lezárt sorompó miatt

A polgári engedetlenségtől – a tilos jelzésen áthaladástól – sem riadnak vissza az Újlak utcai vasúti átjáró környékén élő, illetve arra közlekedő győri polgárok, ha a MÁV nem változtatja meg a sorompó zárva tartási rendszerét.
Hiába háborogtak már több fórumon a győri Honvéd utca környéki házak lakói, s több „kazinczys" szülő a reggelenként sokszor – vonatközlekedés nélkül is – negyedórára, húsz percre lezárt sorompó miatt. S azért, hogy emiatt nem tudnak időben munkahelyükre, gyermekeik az iskolába jutni. Ezért lapunk segítségét kérték.

Két figyelőt kiállítanak

– Amennyiben a vasút nem tudja megoldani a problémát – akár úgy is, hogy vasútőrt állít ki a sorompóhoz, hogy a korszerűtlen rendszer miatti lassúságot feloldják –, a polgári engedetlenségig is elmegyünk – mondta a háborgók (nevét egyelőre elhallgató) képviselője:
– Megtesszük, hogy két embert állítunk ki az átjáróba, akik figyelik, hogy jön-e vonat, s a gyalogosok biztonságban át tudnak haladni az átjárón a piros jelzés ellenére. Tudjuk, hogy ez a KRESZ szabályainak a megsértése, de nem tudjuk mással felhívni az illetékesek figyelmét a problémára. Leszünk annyian, hogy ha a rendőrség elviszi a forgalmat irányító embereinket, újak állnak a helyükbe.

Videofelvételük is van

A hosszú ideig tartó tilos jelzés miatt bosszankodók elmondták: videofelvételük van arról, hogy sokszor még be sem ért a vonat az állomásra Pest felől, de már lezárják a sorompókat. Holott még le-, illetve felszállnak az emberek, majd lassan elindul a szerelvény. Így fölöslegesen várakoznak az átjáróban a gyalogosok, autósok. Akik türelmetlenek, átgyalogolnak, a kerékpárosok, motorosok pedig áthajtanak. A gyerekek előtt ez nagyon rossz példa.

Egy ember meghalt

– Tavaly egy ember már meghalt ilyen miatt. S korábban vajon hányszor ment át a síneken a tilos jelzés ellenére, mielőtt elütötte a vonat? – tette fel a kérdést a Honvéd utcaiak szóvivője.
A Honvéd utca 1–9-es számú házak lakói amiatt háborognak, hogy a mozdonyokat szinte folyamatosan járatják hajnalonként. Nem értik, miért kell zavarni a lakókat, szennyezni a környezetet s pazarolni az állam pénzét. Ezt is többször jelezték az illetékeseknek, de változás nincs. Ezért úgy gondolják, büntetőfeljelentést tesznek környezetkárosítás és az üzemanyag-pazarlás miatt.

Az állomásfőnök válasza

A győri állomásfőnök nem akart reagálni kérdéseinkre. Azt javasolta, hogy a lakók írjanak neki levelet, s ő hivatalosan válaszol nekik. Annyit azért elmondott, hogy a mozdonyokkal a kocsikat fűtik fel reggelenként. A sorompót pedig csak a legszükségesebb időre zárják le. Sajnos van úgy – mivel kétirányú és nagy a forgalom –, hogy az egyik vonat vége elhúz, de már ellenkező irányból érkezik a másik. Ebből adódhat egy kicsivel hosszabb lezárás, de olyan még nem volt, hogy 15–20 percig zárva lett volna a sorompó. Az emberek nem mehetnek neki a vonatoknak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ákos nem adja fel

Herkely Ákos hangját joggal hiányolják az éterből a Rádió Győr hallgatói. Az óesztendővel búcsút… Tovább olvasom