A 140 tagú, székely fiatalokból álló zene- és énekkar Gyermekhangok Európáért címet viselő körútja során szeptember 15-én, csütörtökön este hat órakor Győrben, a Széchenyi téren lép fel. (Eső esetén a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Díszterme – Széchenyi tér 8–9. – ad otthont a rendezvénynek.)
Klasszikus szerzők műveiből, magyar egyházi és népdalokból, valamint más népek dalaiból – eredeti nyelven – adnak elő feldolgozásokat, amelyeket Haáz Sándor zenetanár, az együttes vezetője hangszerelt.
Szakács Erika, a győri Liszt Ferenc Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója a Kisalföldnek elmondta: a gyermekfilharmónia tavaly novemberben nagy sikerrel lépett fel a Parlamentben, a meghívás Magyarország soros európai uniós elnökségének apropóján történt.
Mostani körútjuk végállomása Brüsszel, állomásai pedig – Győr után – Szlovákia, Ausztria, Németország és Belgium lesznek. Az Országgyűlés által támogatott hangverseny érdekessége, hogy a részt vevő gyerekek között felvidékiek, délvidékiek, kárpátaljaiak és hazai gyerekek is vannak, reprezentálva a Kárpát-medencében élők összefogását.
Az igazgató egy másik közeli programról is hírt adott. Október 9. és 14. között 15 ország pedagógusaiból és diákjaiból álló nemzetközi Comenius-delegációt fogadnak.
Az együttműködéshez a Liszt-zeneiskola egy sikeres pályázattal kapcsolódhatott. Győr mellett másik hét európai városban tesz látogatást a kivételesen nagyszámú, hatvanfős küldöttség, hogy megismerkedjen a vendéglátó ország nevezetességeivel, hagyományaival.
A zeneiskola Pannonhalmára, Bábolnára és Budapestre is elkalauzolja majd a vendégeket. Október 10-én központi ünnepséget rendeznek Liszt Ferenc tiszteletére: Bogányi Gergely zongoraművész tart rendkívüli zeneirodalom-órát és hangversenyt a zeneiskola tanárainak, növendékeinek és a nemzetközi delegációnak.