Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Eltűnt a színpad a győri színházból - fotó

Hűlt helye van a világot jelentő deszkáknak a Győri Nemzeti Színházban. A hírnek mindenki örül, hiszen a hosszan halogatott színpadi felújítás az idei nyári szünetben elkezdődhetett és ha a mostani ütemben haladnak a munkákkal, évadkezdésre véget is ér.
Eljárt az idő a színház felett, a teljes körű rekonstrukció helyett mégis csak felújításra sikerült kigazdálkodni 48 millió forintot. Az 1978-ban átadott Kisfaludy Színház az ország büszkesége volt, bár Molnár Tamás műszaki vezető szerint, aki már akkor is ott dolgozott, a hírek ellenére sem volt Közép-Európa legmodernebb teátruma.

Hűlt helye van a világot jelentő deszkáknak a Győri Nemzeti Színházban.
Hűlt helye van a világot jelentő deszkáknak a Győri Nemzeti Színházban.

Molnár Tamás az utóbbi években többször jelezte a vezetőség felé, hogy a szokásos éves felújításnál többet igényelne a színpad, mert olyan gépészeti hibák jelentkeznek, melyek veszélyeztetik a biztonságot. Az Aranycsapat utolsó előadásain a forgószínpad megadta magát és egy darabja le is szakadt.

Szakértők bevonásával állapotfelmérést végeztek, ami alátámasztotta, hogy nem maradt idő a halogatásra. A fenntartó önkormányzat pluszforrást nem biztosított, de beleegyeztek, hogy a tavalyi év megtakarításait az ideivel összevonva erre költse a színház. Markó Angéla ügyvezető igazgatót dicséri, hogy kigazdálkodták az előzetes beruházási és felújítási pénzt és közbeszerzési pályázat kiírása után megbízhatták a helyi Ipartechnika Menedzser Kft.-t, amely négy alvállalkozó bevonásával elvégzi a munkát.

– A gépészettel kapcsolatos feladatok hamarosan befejeződnek, ezzel párhuzamosan haladnak a színpad talpfáinak a cseréjével, az újrafilcezéssel és deszkázással – kalauzol a munkások között minket Markó Angéla. – A nézők semmit nem fognak mindebből észrevenni, a fadeszkákat kezelés után feketére festik – mondja.

Mind az ügyvezető igazgató, mind a műszaki vezető hangsúlyozta, hogy a színpadi és a gépészeti felújítással nem lesz korszerűbb a színház, az 1978-as állapotot állítják vissza. A forgószínpadot mozgató Siemens motorokat már nem gyártják, kicserélni nem tudják, a gyár segítségével felújítják. Mindketten megegyeznek abban, hogy a toldozgatás helyett teljes rekonstrukcióért kiált az épület, de ahogy mondják, erre reményük sincs.

A műszaki átadás augusztus 31-én lesz, az első előadás szeptember 13-án. A színház társulatának valamennyi tagja elmondhatja, hogy először lép a világot jelentő deszkákra a 34 éves épületben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megálmodott nyaralásukról lemondhatnak

Tengerhez közeli apartmant foglaltak le Orsósék, ám az utazásszervező cég működési engedélyét visszavonták, így a megálmodott nyaralásról lemondhatnak. Tovább olvasom