Kisalföld logö

2017. 05. 22. hétfő - Júlia, Rita 13°C | 25°C Még több cikk.

Első fúrás a jövő ivóvizéért

A Rába és a Duna egyes szakaszain – Vének, Ács, Mérges mellett, valamint Árpás és Kisbabot határán – négy távlati vízbázis diagnosztikai vizsgálata kezdődött szerdán Vének határában.

Cél a jövő ivóvizének feltárása és védelme.

Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság közel 191 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert négy távlati vízbázis diagnosztikai vizsgálatának elvégzésére az ÚMFT Környezet és Energia Operatív Programja (KEOP) keretében. A projekt előkészítése tavaly december közepe óta tart, elkezdődtek a tervezési munkálatok.

A beruházás jelenlegi szakaszában megindul a települések és környezetük vízbeszerzési lehetőségeit vizsgáló kutak kiépítése. Az első fúrást a projekttel kapcsolatos sajtótájékoztató végén indította a beruházó és a kivitelező tegnap Vének határában.

– Magyarország ivóvízbázisainak jelentős része sérülékeny földtani környezetben van. Gondolni kell ezek pótlására, s az új vízigények kielégítésére is. Ezt szolgálják a potenciális ivóvíznyerő helyek, azaz a ˝távlati ivóvízbázisok˝ biztonságba helyezési munkálatai – mondta többek között Mohácsiné Simon Gabriella, az igazgatóság osztályvezetője.

Véneken szerdán kezdődtek meg a próbafúrások a feltárandó ivóvízbázison. Fotó: Bertleff András
Véneken szerdán kezdődtek meg a próbafúrások a feltárandó ivóvízbázison. Fotó: Bertleff András

Az Ivóvízbázis-védelmi Program az igazgatóság működési területén 36 üzemelő és 15 távlati ivóvízbázis alapállapot-felmérését irányozta elő.

– Jelen beruházás célja a meghatározott számú vízbázisok közül a még hátralévő négy terület védelmének megteremtése, ami diagnosztikai vizsgálatokkal érhető el – tájékoztatott Mohácsiné Simon Gabriella.

A kivitelező Oviber-Vikuv Konzorcium vezérigazgató-helyettese, Sidó Szabolcs elmondta, a jelenlegi szakaszban szennyezőforrás-feltáró fúrásokat, észlelőhálózati figyelő- és próbatermelő kutakat hoznak létre.

A távlati ivóvízbázisok nagy része sérülékeny környezetben van. E beruházás segítségével hosszú távon meg tudjuk őrizni a jó vízminőséget  - mondta Mohácsiné Simon Gabriella.
– A kutaknál végzett szivattyúzási kísérlet alapján állapítható meg a kivehető vízmennyiség és az igénybe veendő vízkészlet minősége. A területek helyszíni állapotfelvétele bejárásokkal, mintavételezésekkel, laboratóriumi vizsgálatokkal, valamint a kőzetek rétegződésének feltárása geofizikai mérésekkel határozható meg – sorolta Sidó Szabolcs.

Az előzetes számítások szerint a most feltárandó véneki bázison kitermelhető víz mennyisége 30 ezer köbméter naponta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem az Auchan épül, a földdepókat hordják

Nyerges vontatók forgolódnak a Széles-dűlőben: információnk szerint nem az Auchan építési munkálatai… Tovább olvasom