Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Elrabolták a fiatal lányt, majd Győrben prostitúcióra kényszerítették

Az utolsó tagját is elfogták annak a bandának, amely hónapokkal ezelőtt Budapesten elrabolt, majd prostitúcióra akart kényszeríteni egy fiatal lányt

A nyomozás eddigi adatai szerint M. Zoltán és társai idén januárban a lányt Budafokon gépkocsiba kényszerítették, egy pesterzsébeti lakáshoz vitték, majd autót váltottak, és egy Győr melletti településre szállították.

A BRFK szerint a személyi szabadságától megfosztott lányt azért vitték vidékre, majd tartották fogva, hogy M. Zoltán elvárása szerint prostituált legyen.

A rendőrök hónapok óta tartó nyomozásának köszönhetően az elkövetőket megtalálták, a fogvatartott lányt pedig kiszabadították. A rendőrök először három férfit fogtak el, majd a napokban további két emberrel bővült a gyanúsítottak köre. Négy elkövető előzetes letartóztatásban van, ötödik társuk szabadlábon védekezik a személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárásban.

Olvasóink írták

  • 18. Ahab67 2011. november 29. 13:44
    „Johatudod: szerintem emberkereskedelem: "aki mást elad, megvesz...." Egyébként nagyjából annyi, mint az emberrablás.
    Megjegyzem, nem halálbüntetés kellene ide, hanem a kumulációs büntetéskiszabás: összeadogatnám a különböző bűncselekményekre jutót, aztán kijönne mondjuk 90 év, azt se bánnám, ha jó magaviseletért elengednék a felét :-)”
  • 17. Goldmund 2011. június 23. 09:06
    „Többet tudnánk, ha kiírták volna, hogy az áldozat ismerte-e korábban elrablóit. Ha igen, akkor esélyes, hogy Révfalui-szúnyog látja jól a helyzetet (5.hsz.)
    Engem az is érdekelne, hogy egy prostituált Magyarroszágon miért nem tud megszökni (ha akar)? Kettesben van egy férfival, miért ne tudná megkérni, hogy vigye el, vagy telefonon értesítse a rendőröket?

    Egyébként a prostitúció leggyakoribb áldozatai cigánylányok, akiket saját rokonságuk (akár apjuk-anyjuk) kényszerít erre.”
  • 16. vonalkód 2011. június 21. 15:25
    „Bolla András

    Abban az ügyben”
  • 15. janika 2011. június 21. 12:00
    „No és a 85 út 4-5 km. között kik futtatják a kurvákat nap,-mint nap?”
  • 14. quaestor 2011. június 20. 20:42
    „5. Révfalui-szúnyog 2011.06.20. 16:27
    Nagyon rosszindulatú vagy, ne haragudj. Pedig hiszed vagy sem, valóban léteznek erre szakosodott bűnözők.
    Az sem jogosítja fel tettük elkövetésére, ha a sértett nem pontosan olyan viselkedést tanúsít, mint mondjuk egy templomba járó leányzó. Azért álljon már meg a menet.”
  • 13. jóhatudod 2011. június 20. 20:05
    „Ez nem személyi szabadság megsértése Hanem EMBERRABLÁS !! 30 é mindegyiknek és csak azt kapják amit megtermelnek ! Kőtöréssel !!”
  • 12. Bolla_Andras 2011. június 20. 19:59
    „Akko Kaiserről is elhantolás után derült volna ki, hogy ártatlan...”
  • 11. Mezike 2011. június 20. 18:09
    „annobon, úgyis ez a baj. Így hát nincs elriasztó erő. Mondjuk a pellengér, a megkövezés, a kaloda nem halálbüntetés, nyugodtan be lehetne vezetni az ilyenek büntetésére.”
  • 10. annobon 2011. június 20. 18:03
    „8-hoz: "Ha most ezt a társaságot mondjuk felakasztanák szép sorjában " Csak egy bökkenő van. Az Európai Unió tagállamaiban NINCS halálbüntetés!”
  • 9. zoli76os 2011. június 20. 17:39
    „Zoltania2! Sajnos ez nem igy lesz, én is felaggatnám szépen őket a városháza előtt és mig a madarak le nem eszik őket kint lógnának. Ebben a mocskos országban,melyre sokan büszkék bármit meglehet tenni.A társai nevére kiváncsi lennék.”
  • 8. zoltania2 2011. június 20. 17:32
    „Ha most ezt a társaságot mondjuk felakasztanák szép sorjában akkor a többi már elgondolkozna.”
  • 7. yuing 2011. június 20. 17:24
    „Üdv a BÍRÁK-nak és a Kormánynak!!!!!Meddig kell még tűrni a ebben az országban a ..Bűnözők ténykedését???Ha nem lennének érintettek az "ELIT-ek",akkor már rég hoztak volna megfelelő TÖRVÉNY-t..ellenük...,de így saját maguk ellen?????..Elgondolkoztató!”
  • 6. Tündenéne 2011. június 20. 17:19
    „Kedves Révfalui szúnyog, én elismerem, hogy sok mindenhez érthet, régi kommentolvasó lévén, de azért ne gondolja, hogy ez csak így működhet. Sajnos "ukmukkfukk" is elrabolhatnak lányokat, bizony. És elég nagy szégyene büntetőjogunknak, hogy nem lehet hathatós büntetést adni az ilyen embereknek.”
  • 5. Révfalui-szúnyog 2011. június 20. 16:27
    „Azért nehéz elhinni, hogy csak úgy ukk-mukk-fukk elrabolták templomból jövet vagy nyelvórára menet. Valószínűbb, hogy ismerték, tudhatták róla, hogy könnyen kapható, beszélgettek vele, csábítgatták, s a leányzó az efféle nőszemélyekhez hasonlóan húzd meg, ereszd meg játékot játszhatott velük, akarhatta is meg nem is, egyik nap ezt, másik nap azt mondhatta, míg végül ezek a kemény fiúk elunhatták a dolgot s partiba vágták, azután pedig a piacra dobták. Így hihető a történet. Ha nem így van, akkor nálunk rosszabb a helyzet, mint Hongkongban. De ezt azért nem hiszem.”
  • 4. Japo 2011. június 20. 16:15
    „Nem értem miért nincs mind lakat alatt? Talán,hogy legyen kint valaki aki majd a lányt megfélemlíti? És a lepuffantásról meg csak annyit, azt mondod aránytalanul nagy lenne a büntetés mert a lány él. Szerinted ezek után neki milyen élete lesz? Semmilyen mert attól függetlenül,hogy talán szó szerint még nem dobták piacra abban biztos lehetsz,hogy a banda tagjai csúnya szóval kipróbálták.Szóval nem lenne az olyan nagy büntetés nekik!”
  • 3. Flúgatlan 2011. június 20. 14:56
    „Ha tényleg bizonyítható, hogy elrabolták és kényszerítették, akkor igazság szerint simán le kellene puffantani őket.

    Tudom, hogy a jogrendszer nem így működik, aránytalanul nagy is lenne ez a büntetés (elvégre a lány életben maradt), de aki ilyet elkövet, az annyira elvetemült, hogy a többi ember védelmében, meg elrettentésül a hasonló esetek megelőzése végett, simán kijárna nekik a golyó.

    Ez nem védhető azzal, hogy megélhetési bűnözés, hogy nem volt gyerekszobájuk, hogy verték őket kiskorukban meg büdös volt a plüssmackójuk, ... teljes elvetemültség, ami nem tolerálható.”
  • 2. zsukov 2011. június 20. 13:36
    „moderálva”
  • 1. premo 2011. június 20. 11:56
    „"you put the bullet on the chamber,
    then you cut the barell´s back...."”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Faragó rektor: `az egyetemnek nem érdeke az egyesülés´

A győri diplomaosztó különlegessége volt, hogy prof. dr. Faragó Sándor rektor először foglalt állást… Tovább olvasom