Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Előzetesben marad a volt pannonhalmi rendőrőrs-parancsnok

Úgy tudjuk, meghosszabbította a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa a volt pannonhalmi rendőrőrsparancsnok, A. G. előzetes letartóztatását.
Hasonló végzést hoztak négy másik gyanúsítottról a korrupciós ügyben, ez egyelőre nem jogerős.

Két hónappal meghosszabbította a kaposvári katonai bíróság az öt fogvatartott gyanúsított előzetes letartóztatását - tudtuk meg Nagy Andreától az indítványt tevő Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjétől.
Ha a védelem által megfellebbezett végzés jogerős lesz, a gyanúsítottak további sorsáról május 25-ig döntenek, akkor jár le az újabb etap.

Mint arról beszámoltunk, köztük van a volt pannonhalmi rendőrőrs-paracsnok is, az állományból azóta már kilépett A. G. alezredes. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint ő is pénzért adott ki adatokat egy kaposvári ügyvédnek, akit szintén fogva tartanak.

Keresztes Imre főügyész közleménye szerint, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján azért indult nyomozás a Központi Nyomozó Főügyészség Kaposvári Regionális Osztályán, mert egy kaposvári ügyvéd, akinek fő profilja közúti balesetek sértettjeinek kártérítése volt, úgy növelte ügyfélkörét, hogy ilyen ügyek sértettjeinek adatait - pénzért rendőröktől, orvostól, valamint nővérektől megszerezte.

A sértettek nevének, címének, telefonszámának, és az általuk elszenvedett sérülésekre vonatkozó adatoknak a kiszolgáltatásáért a rendőröknek, az orvosnak és a nővéreknek sértettenként több 10 ezer forint nagyságrendű összeg járt, de csak abban az esetben, ha a kiszivárogtatott információk alapján felkeresettek az ügyvéddel a képviseletük ellátására aláírták a meghatalmazást.

Az ügyvédet 3 rendbeli folytatólagosan, bűnszövetségben, üzletszerűen megvalósított, hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettének, 83 rendbeli bűnszövetségben megvalósított különleges személyes adattal visszaélés vétségének, valamint 3 rendbeli folytatólagosan, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett felbujtóként megvalósított közfeladati helyzettel visszaélés bűntette megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség Kaposvári Regionális Osztálya.

Az ügyvéd mellett a gyanúsítottak között van négy rendőr - köztük a pannonhalmi rendőrőrs parancsnoka.

Rajtuk kívül az érintett kórház egy orvosa és két nővére, továbbá egy civil, akik közvetlenül vagy közvetve pénzért kiadták a különleges személyes adatokat. A férfi ügyvédként dolgozó felesége és titkárnője - a megalapozott gyanú szerint - bűnsegédként segítséget nyújtott a bűncselekmények elkövetéséhez.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb 5 fotón mutatjuk a különbséget szombat és vasárnap között Győrben

Akár játékot is hirdethetnénk: találja meg az öt különbséget :) Tovább olvasom