Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Előzetesben a 32 éves győri motoros vesztegető

A bíróság 30 napos előzetes fogva tartását rendelte el annak a 32 éves győri motorosnak, aki meg akarta vesztegetni a vele szemben eljáró rendőröket.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Léber Gabriella hadnagy elmondta lapunknak, a motorost Komáromban, az Ácsi úton állították meg a járőrök, miután a záróvonalat figyelmen kívül hagyva előzött meg egy kamiont.

– Miközben a motor hatósági jelzéseit ellenőrizték a kollégák, észrevették, hogy a rendszámtábla nem hivatalos helyen gyártott, műanyag lemezből készített a hatósági jelzés. Az intézkedő rendőrök a motorossal közölték, hogy szabálysértési és büntetőeljárást is kezdeményeznek vele szemben. Előbbit azért, mert a záróvonal figyelmen kívül hagyásával hajtott végre előzési manővert, utóbbit egyedi azonosító jel meghamisítása miatt – tudtuk meg Léber Gabriellától.

A szóvivő tájékoztatása szerint a motoros úgy gondolta, másképp is el lehet intézni a "lebukást", ezért okmányaival együtt egy 10 ezer forintos bankjegyet is átadott a rendőröknek. A járőrök az esetet azonnal jelentették parancsnokuknak, majd az ügyészségnek is. A férfit őrizetbe vették, majd gyorsított eljárás keretén belül bíróság elé állították. Az eljáró bíró elrendelte a gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. bojtár 2011. május 23. 13:43
    „Idézve rendőr cimborámat 600köbcentis motor felett meg ne álj rendőrnek igazoltatáskor pláne ha a rednszámtábla is fel van hajlítva EGY kivételes esetben ha az a rendőr motoros rendőr!!!Megfontolandó mindenkinek aki motorozik ezek után meg pláne,mindamelett kiváncsi vagyok milyen indoklással tartották bent 30 napos előzetesbe,esetleg fent állt a veszélye a szökésnek?:))ekkora volumenű bűncselekmény miatt???”
  • 20. machers 2011. május 23. 12:50
    „19. zakarias3 2011.05.21. 21:53
    Látom, te sem. Magyarországot nagy kezdőbetűvel írják. Nem csak azért, mert ez a hazánk, hanem azért is, mert tulajdonnév.”
  • 19. zakarias3 2011. május 21. 21:53
    „Powerarc! Te nem magyarországon élsz!Rengeteg túlsúlyos gépjármű közlekedik magyarországon,akinek a tulajdonosa nem fizet útvonalengedélyt.Próbarendszámmal közlekednek,a hatóság engedélyezésével!Senkinek nem tűnik fel,hogy nem fizetnek súlyadót!Nekik szabad,mert kilóra megveszik az illetékeseket!Ez egy pitiáner dolog a sok korrupt disznósághoz képest!Szerintem keveset adott a rendőröknek!”
  • 18. Csetneky 2011. május 21. 20:55
    „Ha a 10 ezer forintos vesztegetésért 30 nap jár, amkor mennyi jár egy politikusnak egy mondjuk 10 millás vesztegetésért? 30000 nap? Mert ha igen, akkor rendben van. De ha nem, akkor valami nagyon nem stimmel.”
  • 17. Muaddib 2011. május 21. 16:11
    „Én mindig az aktuális miniszterelnök fotóját tartom a forgalmimba:)))”
  • 16. bojtár 2011. május 21. 12:22
    „ezek nem normálissak az tuti!De Pintér Sándorunk megígérte rendet tesz látszik is.”
  • 15. Liv66 2011. május 21. 11:33
    „Szerintem ezért 30 nap előzetes sok. Inkább vonták volna be a jogsiját fél évre , meg kapott volna egy 300.000 ft-os csekket. Szerintem nagyobb visszatartó ereje lenne a dolognak.....Sok igazi bűnöző meg éli világát mert a rendőt még rénézni sem mer....”
  • 14. H.Gabi 2011. május 21. 10:40
    „Erre legyen büszkék, a rend éber őrei....meg arra, hogy olyan embereket büntetnek meg, akik elfoglaltságuk miatt parkolnak a Széchenyi egyetem mellett és nem azért, hogy megmutassák, hogy ők milyen fa...a csávók (ezért kapnak egy 30.000-es csekket)..ebben merül ki a munkájuk.A többmilliós autókkal és szlovák rendszámokkal közlekedő (bocsánat száguldozó) és mozgáskorlátozott helyén parkoló romákat meg nem tudják megbüntetni?”
  • 13. Epoxigyanta 2011. május 21. 10:08
    „Ezért előzetesbe rakni??? 30 napra??? Ezek nem normálisak.”
  • 12. NoBo 2011. május 21. 08:13
    „A feleségemmel és barátaimmal hosszú évek óta motorozunk, szebbnél szebb
    helyeket megjárva (hála Istennek, hogy megtehetjük).
    Úgyhogy kikérjük magunknak az alábbi két "nagyon- és agyonművelt" hozzászólását.
    Gondolom Ti vagytok azok a Suzukis bajnokok, akik még egy motorosnak is megmutatják
    milyen királyok és a motoros mögött nyomják 2 méterrel, miközben szegény autó szétesik...

    A cikkhez: tényleg elég lúzer volt a csávó.....

    8. duc_de_Orbieu 2011.05.21. 06:52
    Motoros=két keréken járó szervbank.

    2. Cassius 2011.05.20. 21:35
    Szerintem is helyes!
    A sok buzi úgyis versenypályának képzeli az utakat ,
    van még mit fejlődni a motoros kultúránknak....”
  • 11. buggyant 2011. május 21. 07:41
    „ha ölt volna, nem lenne dutyiban. vagy ha milliárdokat sikkasztott volna....”
  • 10. Hombre 2011. május 21. 07:21
    „Furcsa hogy a Bercsényi ligeti késelő meg szabadlábon van.”
  • 9. Bali01 2011. május 21. 06:53
    „marha.
    Rendszám nélkül egyszerűbben meg úszta volna.Aztán a másik meg,hogy minek állt meg,kövér gáz aztán viszlát:)
    valóban luzer.”
  • 8. duc_de_Orbieu 2011. május 21. 06:52
    „Motoros=két keréken járó szervbank.”
  • 7. nightfall 2011. május 21. 05:55
    „Megmondom én mi a szitu ! Sittre rakták 30 napra előzetbe, miután letesztelte a rendőrt h korrupt e, most leteszteli a smasszerokat is a börtönben, azért csukták le... vagy csak túl keményen látom a helyzetet ?

    [url]http://index.hu/belfold/2011/02/24/megbizhatosagi_vizsgalat_kifogastalan_eletvitel_csapdakat_allitanak/[/url]”
  • 6. Powerarc 2011. május 20. 23:07
    „Tökmindegy mennyit rakott a forgalmiba, már az hülyeség volt, eleve hamis rendszámmal közlekedni meg elég lúzer dolog, nem is értem hogy képzelte ezt???”
  • 5. Wakeup_Mankind 2011. május 20. 23:05
    „jászódjunk kérem, játszódjunk,
    nincs itt semmi látnivaló”
  • 4. Igazamvan 2011. május 20. 23:02
    „A motoros 25 ezer forintot tett a motor forgalmi engedélyébe.
    Mire feljelentésre került a sor már csak 10 ezer szerepelt a jegyzőkönyvben.
    Hiteles????No comment!!!”
  • 3. juhit 2011. május 20. 22:51
    „Na jó persze, valóban helyes, na de azért szerintem ez egy kicsit kemény a cselekmény súlyához képest. Értem ezt azalatt, hogyha valaki esetleg könnyű testi sértést követ el, azt sem dugják rögtön 30 napra rács mögé. A helyes itt a jármű műszaki megszüntetése, esetleges jogosítvány bevonás 3 hónapra, illetve mondjuk egy 200 ezres pénzbírság. Azért a sitt egy kicsit ütős ilyenért.”
  • 2. Cassius 2011. május 20. 21:35
    „Szerintem is helyes!

    <moderálva> úgyis versenypályának képzeli az utakat ,van még mit fejlődni a motoros kultúránknak....”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy csepp teszt - figyelemmel

A megyeszékhelyen jártak pénteken az Egy Csepp Figyelem Alapítvány munkatársai, hogy különféle… Tovább olvasom