Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | -1°C

Élménybeszámoló a latin-amerikai Táncok Világbajnokságáról

Litvánia, Vilnius - 2007. december 8-án Litvániában, Vilniusban vettem részt a Magyar TáncSport Szakszövetség képviseletében a 2007-es év Latin-amerikai Táncok Világbajnokságán a Siemens Arénában.

Országonként két pár vehetett részt, a rendező ország részéről pedig négy pár a precízen, magas színvonalon megszervezett Világbajnokságon, ahol 82 pár indult a VB győzelemért.
Magyarországot Maurizio Vescovo-Törökgyörgy Melinda és Andrea Silvestri-Váradi Martina képviselte.

Nagyszerű hangulat volt a csarnokban az elejétől kezdve, a közel 100 fős magyar szurkolótábor kitett magáért, a kezdetektől végig szurkolta a versenyt a magyar párokért.

A dobogó legfelső fokán. Fotó: Futó Károly

Az Andrea Silvestri-Váradi Martina a 49-52 helyen zárt. Szerintem a 48-ban volt a helyük, de a pontozóbírók most így látták ezen a versenyen. Remélem, nem szegte kedvüket ez az eredmény és lesz erejük a további sikeres munkához.

Az elődöntőbe nem sikerült bejutni a spanyol színeket képviselő magyar Tóth Orsolyáéknak sem, akiknek szintén bent lehetett volna a helyük a 24-ben.

A helyszínen személyesen végig drukkolta a VB-t Elbert Gábor sportszakállamtitkár, Bányász Árpád pedig élőben közvetítette a médiának az eseményeket.

A VB végeredménye, a legjobb 24 (82 pár indult):

1. 78 :: Maurizio Vescovo - Melinda TöRöKgyöRgy - Hungary
2. 14 :: Stefano Di Filippo - Anna Melnikova - Italy
3. 33 :: Matej Krajcer - Iwona Golczak - Slovenia
4. 28 :: Eugene Katsevman - Maria Manusova  Usa
5. 66 :: Alexsey Silde - Anna Firstova  Russia
6. 26 :: Andrius Kandelis - Egle Kandelis  Lithuania
7. 80 :: Andrey Zaitsev - Anna Kuzminskaya  Russia
8. 57 :: Zoran Plohl - Tatsiana Lahvinovich  Slovenia
9. 8 :: Valentin Chmerkovskiy - Valeriya Kozharinova  Usa
10. 81 :: Martino Zanibellato - Michelle Abildtrup  Denmark
11. 5 :: Jesper Birkehoj - Anna Kravchenko  Germany
12. 37 :: Nino Langella - Nataliya Maidiuk  Italy
13. 36 :: Timo Kulczak - Motshegetsi Mabuse  Germany
14. 2 :: Troels Bager - Ina Jeliazkova  Denmark
14. 82 :: Zufar Zaripov - Anna Ludwig-Tchemodourova  Austria
16. 12 :: Marek Dedik - Kristina Horvatova  Czech-Republic
17. 50 :: Michael Miziner - Anastasia Belykh  Australia
17. 64 :: Masaki Seko - Chiaki Seko  Japan
19. 48 :: Cedric Meyer - Angelique Meyer  France
20. 56 :: Joonas Piippola - Katri MäKinen  Finland
20. 59 :: Gregor Rebula - Lisa Darby  England
22. 25 :: Markku HyväRinen - Disa Kortelainen  Finland
22. 75 :: Redmond Valk - Alexandra Matteman  Netherlands
24. 15 :: Marek Fiksa - Kinga Jurecka  Poland

Futó Károly

Olvasóink írták

  • 2. wuki 2007. december 11. 14:58
    „ja, és persze gratula a szép teljesítményhez”
  • 1. wuki 2007. december 11. 14:57
    „na, ezeket a csajokat szeretném én a nap szépe rovatban látni!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri közlekedési információk: december 11.

Győr - Közműjavításokat végeznek a Bajcsy-Zs. út – Czuczor Gergely út csomópontban, útszűkület… Tovább olvasom