Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Ellopták a Liszt szobrot Győrújbaráton

Gyalázat - így foglalta össze Győrújbarát polgármestere azt a látványt, amely ma fogadta őt, illetve a községben élőket. Éjjel ugyanis ellopták a település főterén tavaly felállított Liszt szobrot.
A rendőrségen természetesen feljelentést tettek, a mellszobor értéke - a falu az öntéséért ennyit fizetett - félmillió forint volt.

Olvasóink írták

46 hozzászólás
  • 46. Batistuta 2012. augusztus 30. 13:55
    „megismétlem a kérdést: mi köze ennek a bejegyzésnek (#39) a cikkhez, bojtár?”
  • 45. Tumbanu 2012. augusztus 30. 12:34
    „és kis kiegészítésként, aznaő éjjel nemcsak a szobrot lopták el, hanem a katolikus templommal szembeni mezőgazdasági gép üzletet is kirabolták.”
  • 44. tati 2012. augusztus 30. 10:13
    „43! Tumbanu
    én mindig a motoros találkozóknál aggódok a legjobban.
    csoda,hogy még nem temette be magát ott senki a motorjával.
    de remény az van,mert lassan nincs olyan kis sebességkorlátozó tábla,amit ki lehetne tenni arra a részre.
    talán akkor jut rá tisztességes aszfalt.
    nem csak a csobolyó,a foci az ilyen olyan gittegyletekre fognak költeni,hanem azokra is,akik befizetik a pénzt,nemcsak elviszik.......”
  • 43. Tumbanu 2012. augusztus 30. 09:07
    „amúgy hamár az utaknál járunk akkor az öreg horgast (Liszt F. utca) is megcsinálhatnák, mondjuk szobrok helyett, mert az a túrt-fúrt kátyúhalmaz ami ott van (ahhoz képest, hogy ott állnak újgazdagék villái), az rémálom. múltkor akkorát estem ott biciklivel, mint a vajas kenyér, mögöttem meg az autó majdnem áthajtott rajtam. de ezt már régóta fújom a faluba, mégsem tesznek semmit, amig valaki meg nem hal.”
  • 42. Tumbanu 2012. augusztus 30. 08:59
    „bojtár bemásolásának az a köze ehhez az egészhez, hogy: pár hozzászóló itt a marson él, és a hozzászólása alapján fogalma sincs mi folyik az országban, és még nem látott *i*ányt”
  • 41. Batistuta 2012. augusztus 29. 15:57
    „ennek mi köze a cikkhez, bojtár?:-(”
  • 40. tati 2012. augusztus 29. 15:05
    „36! ezt szomorúan hallom.
    ezek szerint még kilátástalanabbá fog válni a helyzet.
    sajnálom,de valamit kollektívan kellene tenni hogy méltóztasson már végre az utakra is költeni a T.testület t.
    mi a családban már 5 autó futóművére költöttünk százezreket az elmúlt 10 év során.
    pedig pár éves kocsik voltak,de "valamiért"nem szívelték a győrújbaráti utakat még 30-40 km/ h-val sem....”
  • 39. bojtár 2012. augusztus 29. 14:34
    „"Megdöglötök, ahányan vagytok!" - Cigányterror Pápán
    Ferenczi Gábor, a Jobbik Veszprém megyei elnöke egy elkeseredett pápai házaspártól kapott levelet. A képviselő jelezte, az asszonnyal telefonon beszélt, kérésére a hölgy összefoglalta panaszait e-mailben. A levelet némi stiláris korrekcióval, a házaspár személyes biztonsága érdekében nevük elhagyásával közöljük.
    Tisztelt Ferenczi Gábor!
    A megbeszéltek szerint írom levelemet. 1991. június 4-én költöztünk a házba, amelyikben lakunk, sajnos egy óriási lakástűz miatt. A város egy nappal később adta ezt a szükséglakást, ahol se fürdőszoba, se illemhely nincs, holott az előző lakásunk komfortos volt. Azt ígérték, megvásárolhatjuk, de ez csak szó maradt. Még ebben az évben ideköltöztettek egy családot. Akkor még csak három gyerekük volt, de már akkor is rongálták a ház és a lakók tulajdonát. Aztán majdnem minden évben született egy újabb gyerek, és a pokol csak nőtt. Kéregettek, nem adtunk, elvették, hozzányúltak mindig ahhoz, ami nem az övék. Mikor ideköltöztünk, a ház virágokban pompázott, most szeméthegyek vannak, amit ők termelnek. Többszöri bejelentésre sem történt semmi, azon kívül, hogy figyelmeztették őket. De mindjárt meg is keserülte az udvar, ha be lettek jelentve. Kb. két évvel ezelőtt egy ismételt bejelentésre felmondták a szerződést a lakásra vonatkozóan, de a városban valaki visszaállította a jogviszonyukat, teljes jogú lakók maradtak. Fejükbe szállt, hogy ők kikezdhetetlenek, és azóta százszor rosszabb magatartást tanúsítanak.
    Az apa a városgondnokságnál utcaseprő, az anya hol dolgozik, hol nem. A férfiak után szaladgál egész nap, többszörösen megcsalta a férjét, fiatal fiúkkal hentereg, és vesz nekik ajándékokat. A legnagyobb lány állítólag külföldre jár táncolni, de kikiabálta, hogy euróért szexel, és ebből a pénzből nem ad a közösbe. Nem is beszélve arról, hogy ha drogozik a fiútestvérével, akkor borul minden, nagy ordítozások, fenyegetések stb. A középső fiú iskolába nem jár, csak lopással tölti a napjait. Ezeket a "csínytevéseket" elnézik neki. Miért? A két kislány, akik végignézik a család összes botrányát, igencsak veszélyeztetve vannak. A családhoz befolyó összeg elegendő lenne az egész hónapra, de az anya nagyon meggondolatlanul költekezik, és fizetés után 10 forintja sem marad. A család neve Barabás. Az apa Lajos, a feleség Varga Matild, a legidősebb leány, Barabás Tímea követi. A nagy fiú Barabás Csaba, őt követi Barabás Dávid, azután Barabás Noémi, és az utolsó Barabás Barbara. Az asszony előző házasságából született Horváth Árpád, aki hónapokon keresztül egy faházban élt, a férj nem engedte be a lakásba, a végén a fiam megszánta, és elvitte magukhoz egy időre.
    A következő nagy probléma, hogy a család különböző tagjainak vannak barátai, és ezek estére itt gyülekeznek. Itt beszélik meg, ki kit hogyan vert át, és készített ki. A mellettünk lévő házban lakik a gumijavító. Számtalan esetben meglopták, és mikor rájuk szólt, akkor minden szemétnek elhordták, és a fenyegetésektől már ő sem mer tenni semmit. Valamikor tavaly az itallerakatot is kirabolták, amit személyesen jelentettem az üzletben, de ott sem történt semmi. Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek bármit is tesznek, soha nem bűnhődnek semmiért, teljes mértékig uralják a környéket és a házat, ahol laknak.
    Az Interspar szállítási oldalán van egy konténer, benne a lejárt szavatosságú élelmiszerrel. Minden este kirámolják, és ezen holmikat eladják másoknak is, nem törődve azzal, hogy veszélyes lehet. A vizet a Spar előtt elhelyezett vízórából hordják hónapok óta. A villanyt is csak azért fizetik az előre fizető órán, hogy bömböljön a rádió és a magnó.
    Mivel a gyerekek nagyon rosszak, az apa naponta ezerszer ordítozik. Olyan szavakat, hogy leírni is szégyellem: ,,fejbe rúglak, szájba b...lak, k...a anyád, f......pók", és már ezeket a szavakat a legkisebb gyerek is használja, aki 10 éves - az anyjával szemben is. Így az egész ház, utca el van látva a trágár szavakkal. Ha valaki rájuk szól, akkor jön a fenyegetés, hogy ,,a halálbrigád összeáll, és megdöglötök, ahányan vagytok." A rendőrség ismét eltanácsolt, megint nem történt semmi, már azon gondolkodunk, hogy világgá megyünk, mert ez nem élet, hogy állandóan attól kell rettegni, mikor váltják be a fenyegetésüket. Egyelőre ennyit írok, de ha még eszembe jutna valami, vagy Önnek lenne kérdése, akkor kiegészítem. Fotót nem tudok mellékelni, de holnap megmutatom a képeket az irodában.
    Maradunk tisztelettel: ..................
    Ferenczi Gábor jelezte, hogy Orbán Imre, a Jobbik Veszprém Megyei Rendvédelmi Kabinetjének és pápai szervezetének elnöke személyesen fogadja a házaspárt a Jobbik pápai irodájában. A fejleményekre visszatérünk.
    (Bakonyi Hírmondó nyomán)”
  • 38. Hadvezér 2012. augusztus 29. 14:29
    „Lisztomania- Wolgang Amadeus Phoenix”
  • 37. Batistuta 2012. augusztus 29. 13:11
    „szerintem Bogányi Gergely volt:-)”
  • 36. elmariachi 2012. augusztus 29. 12:55
    „tati,
    a gépjárműadó januártól ugrott, ami nagyon komoly kiesés lesz. Szerintem az intézmények fenntartása is nehézkes, utakra még ennyi pénz sem várható...”
  • 35. Jandex 2012. augusztus 29. 12:44
    „Hagyományőrzők vitték el letakarítani! /feldarabolni/”
  • 34. tati 2012. augusztus 29. 12:32
    „nem értem a kérdést 33!
    voltam szavazni,IGEN,és nem is a mostani polgármester asszonyra szavaztam.
    mit akarsz kihozni a mondókádból,mert NEM ÉRTEM...
    homályosíts fel mester,kérlek! :-D”
  • 33. myastheniagravis 2012. augusztus 29. 11:58
    „tati: Voltál szavazni nem?
    Akkor most ne nyavajogj!”
  • 32. Örkény 2012. augusztus 29. 11:22
    „23. szetya 2012.08.28. 21:05
    "míg mi cigányozunk,kint magyaroznak,románoznak,törököznek,araboznak....a lényeg a fajgyűlölet.kíváncsi lennék,ha megoldanák ezt a kérdést,utána kire akaszkodnánk rá....jöhetne a kínai,a zsidó?magunkba magyarba sosem látjuk meg a hibát,mert ugye a magyar ember az nem lop!"

    Bizony-bizony!

    Felénk is a mélyszegénységben élő magyarok mennek a bodzaszedőket agyonvwerni, kirabolni!”
  • 31. Batistuta 2012. augusztus 29. 11:21
    „hajrá szetya! bár nem hiszem, hogy ezen a felületen lenne jelentősége az észérveknek... a másik okosság meg az, ha valaki a szobor kontra aszfaltozott út/járda demagógiát hozza elő:-(”
  • 30. tati 2012. augusztus 29. 11:15
    „29! nori89.
    saaaajnos nem futja a befolyó adókból.
    itt kb 500 vállalkozás van,ha mindenki fizet iparűzési adót,a kocsi tulajdonosok súlyadót,a magánember kommunális adót,akkor hol van a több százmillió Ft?
    mire megy el?
    rossz embert faggatnak róla,hogy hova költsék el.....
    na mindegy,nyálverés , az megy ezerrel. :-(
    a térség legdinamikusabban fejlődő települése.
    csak az egyik alapvető, minimális szükségletét szeretnénk a kultúrembernek(aki mellesleg adófizető),hogy ASZFALTÚTON MEHESSEN HAZA,mint a T.polgármester asszony!
    én már azzal az aszfaltburkolattal megelégedtem volna,amit legutóbb a Mélykút utcában felújítottak(mert ugye nem felelt meg-szerintük).......”
  • 29. Nori89 2012. augusztus 29. 10:23
    „Szomorú, hogy szoborra mindig tellik a baráti önkormányzatnak (nem egy van a faluban), de útfelújításra, vagy egy rendesen felszerelt játszótérre nem. Nem szobrokat kellene állítgatni, hanem normális parkolóhelyeket kialakítani az iskolához, sportcsarnokhoz. A faluközpontot tényleg szépen felújították, de a falu többi részével mi van? Plusz még annyit, hogy egy kereszteződésben álló szobort egy kis virágágyással nem neveznék a falu főterének!”
  • 28. tati 2012. augusztus 29. 10:12
    „27!
    ne adj ötleteket a pénz elköltésére....

    még aszfaltút sincs jó pár utcában,a járdáról nem is beszélve.

    ha szobrok,meg kamerák,stb lesznek finanszírozva,még 25 éven keresztül úgy kell hazavergődnie sok embernek esőben,mint a disznónak a sárban...... :-(”
  • 27. bálványimádó 2012. augusztus 29. 10:01
    „Térfigyelő kamera nem látott semmit? Esetleg nincs? Akkor sürgősen fel kell szerelni néhányat.”
46 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Körforgalom-átadás Ménfőcsanakon - fotók, videó

Mintegy 115 millió forintból korszerűsítették Győr Ménfőcsanakon a Győri út és a Horgas utca… Tovább olvasom