Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Ellopták a híd korlátját Rétalapon

A két évvel ezelőtti áradást kibírta, a fémvágónak azonban nem tudott ellenállni: ismeretlen tettesek kedden elloptak a rétalapi híd korlátjából mintegy hatméternyit.
A két évvel ezelőtti áradást kibírta, a fémvágónak azonban nem tudott ellenállni: ismeretlen tettesek tegnap elloptak a rétalapi híd korlátjából mintegy hatméternyit. A Cuhai Bakony-ér feletti vaskorlát helyreállítása 300–400 ezer forintjába kerülhet az önkormányzatnak.

"Na, most jöjjenek ki: Győrből indulok haza, mert szóltak, hogy ellopták a híd egy részét – legalábbis annak egyik oldalán a vaskorlátot" – jelezte szerkesztőségünknek kedden kora délután Kövi Pál rétalapi polgármester. A falu határában lévő műtárgy a település önállóságának egyik jelképe. 1992-ben, Bőnytől való elszakadásuk után kezdték el építeni, s egy évvel később adták át. "Óriási dolog volt számunkra, hogy az életveszélyessé vált fahíd helyére, a Bábolna felé vezető rövidebb úton rendes híd épült" – kezdte Kövi Pál.

Ma is munkába járnak, földjeik felé mennek a gazdák ezen az úton Bábolna felé: van, aki tankolni indul a közeli településre. Hét kilométerrel rövidebb az út, mintha a másik irányba mennének. A híd felé vezető mezőgazdasági utat hamarosan felújítják, erre 2,9 millió forintot nyert pályázaton a rétalapi önkormányzat.

Hűlt helye: A rétalapi híd vaskorlátját ellopták, az önkormányzatnak több százezer forintba kerülhet a helyreállítás – mutatja Kövi Pál polgármester. fotó: bertleff
Hűlt helye: A rétalapi híd vaskorlátját ellopták, az önkormányzatnak több százezer forintba kerülhet a helyreállítás – mutatja Kövi Pál polgármester. fotó: bertleff


Keddre virradóra a rétalapi híd vaskorlátjából azonban hatméternyi eltűnt. Fémvágóval estek neki ismeretlenek: "Nem tudom, mivel szedhették le a helyéről. Vasfűrésszel hosszú munka lehetett, itt áram nincs, talán akkumulátoros flexszel vágták le?" – tette fel a kérdést Kövi Pál polgármester. A rendőrségre is bejelentette az esetet, s a helyszíni szemle is megtörtént már. "Egy ilyen kis falunak hatalmas kárt okoztak az elkövetők: vélhetően sok pénzt nem kapnak érte a fémkereskedőknél, ellenben nekünk 300–400 ezer forintba kerülhet a helyreállítása" – mondta Kövi Pál.

Loptak már hidat a megyében, igaz, akkor a műtárgy darabokban hevert. 1998 júliusában a nagyszentjánosi vasútállomásról a MÉH-telepre vitték a szerkezet elemeit, s a 83 millió forint értékű, 75 tonna vasat 1,3 millió forintért eladták. A három tettes közül kettő két év, a harmadik két év három hónap börtönbüntetést kapott.

Olvasóink írták

  • 3. Karcsika 2012. szeptember 12. 23:13
    „Sajnos már Sopronban is rengeteg ilyen betelepített norvég egyetemista van.
    Itt is elkezdtek munkálkodni.
    Köszönjük a polgármesteri hivatalnak. De majd a köv. önkormányzati választáson is meg fogjuk köszönni nekik.”
  • 2. verembele 2012. szeptember 12. 14:36
    „Tisztelettel:
    A nóta vége szinte mindig ugyan az...nagyjából sejtjük az elkövetők hovatartozását..
    Ami engem elgondolkoztat, az kérem, hogy akkor mi a fenéért nem vitték el a többi vasat is.
    Flexszel pillanatok alatt eltüntethető az anyag.
    Valakinek pont ez a 6 méter hiányzott az életéből, vagy a tyúkóljáról....
    Nem kizárt, hogy napokon belül befejezik az elkezdett munkát.
    Polgármester Úrnak javaslom, vizsgáltassa meg, hogy kell e oda egyáltalán korlát.
    Ugyanis ahova aTETŰ betette a lábát, ott szívesen megfordul többször is. Így már tényleg sokba kerül a kis településnek.
    Üdv.”
  • 1. nagyonfááj 2012. szeptember 12. 10:04
    „Vajon mely népcsoport tanult elemei lehettek az elkövetők? Várom a kormány megtisztelő válaszát az Alcsútdobozi kihelyezett putriból....akarom mondani kormányülésről!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karbantartás vagy ár kell a több vízhez

Egy hétig a megszokottnál jóval több víz érkezett a szigetközi Öreg-Dunába a Bős és Győr közötti 400… Tovább olvasom