Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Ellopták – egy óra múlva megtalálták Győr adventi koszorúját

A rendőrség a bejelentéstől számított egy órán belül megtalálta Győr adventi koszorújának darabjait.

A rendőrség tájékoztatása szerint a győri önkormányzat a Csipkegyári úton bérel raktárat egy cégtől, ahol a vagyonvédelem miatt kutya is, "teljesít figyelőszolgálatot". Itt tárolták a tavaly először a Széchenyi téren feldíszítve kiállított adventi koszorú fémalapját is.

A kft. portása értesítette a rendőrséget szombaton délelőtt 11 óra 10 perckor, miszerint illetéktelenek jártak a cég területén. Ugyanis ott ma délelőtt ácsok dolgoztak, de fél 11-kor elmentek ebédelni.

Amikor visszaértek, egyikük látta, amint a hátsó kerítésen valaki kiugrott és utána tekintve azt is észlelte, hogy a Hegyeshalom-Budapest vasútvonallal párhuzamosan összesen négyen futnak. A rendőrség hamarosan a helyszínre érkezett és mivel a munkások olyan jó személyleírást adtak, négy embert rövid időn belül meg tudott hallgatni az ügyben.

Azt még vizsgálják, milyen szerepük lehetett az adventi koszorú eltűnésében. Ketten közülük gyermekkorúak, egyikük fiatalkorú, egyikük felnőtt, mindannyian fiúk, férfiak és egyikük a rendőrség által ismert, már több eljárásban meghallgatták.

Ezzel párhuzamosan a rendőrség egy órán belül megtalálta az 5 méter átmérőjű, kór anyagból készült 4 részben tárolt adventi koszorú 3 darabját egy győri színesfém-átvevő telepen.

A telep tulajdonosa elmondta: 25 ezer forintot fizetett értük. Holott értékük 300 ezer forint. A negyedik rész az eredeti tárolási hely kerítése közelében lett meg, valószínűleg már előkészítették arra, hogy elvigyék.

A Győri Rendőrkapitányság lopás miatt folytat az ügyben nyomozást. Az adventi koszorú részeit lefoglalták.

Előzmény:

Domanyik Eszter, a városháza sajtóreferense megerősítette a hírt és úgy tudja, meg is lettek a tettesek.

A rendőrség annyit mondott, hogy a Dunacenter közelében egy raktárnál vizsgálódnak szakembereik, a nyomozati ügyben későbbre ígértek tájékoztatást.

Fotósunk Újvárosban kapta lencsevégre azokat a fémdarabokat, amelyeket rendőrök őriznek és az adventi koszorú szétdarabolt részeinek tűnnek.

Fotó: Krizsán Csaba
Fotó: Krizsán Csaba


Az adventi koszorút információink szerint szponzori céges adományként kapta a város. A kóracél, 8 részből álló szerkezetet lehet feldíszíteni.

Anyagi értéke mintegy 500 ezer forint, de az erkölcsi jóval nagyobb lehet, ugyanis tulajdonképpen egy ünnepi ,,kegytárgy".

Olvasóink írták

48 hozzászólás
  • 48. titokgyula 2010. szeptember 13. 08:11
    „Miért kellene megbüntetni őket.Elég büntetés, hogy itt kell élniük, és állandóan a munkával meg a tisztességgel piszkálják. Más államokban van rezervátum.”
  • 47. xverax 2010. szeptember 12. 20:26
    „...
    oda kell költözni közéjük akkor! s el kell járni lopni!
    hátha Önről is olvasunk még a kisalföldben...”
  • 46. mr_akkush 2010. szeptember 12. 18:41
    „Ki kell vonni a forgalomból a bűnözőket!”
  • 45. willow 2010. szeptember 12. 16:14
    „Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja
    Imadom a kissebseget!”
  • 44. háté 2010. szeptember 12. 14:33
    „Még a testükön lóg a kezük?--hát sose lesz rend?”
  • 43. HarconaMarcos 2010. szeptember 12. 11:49
    „#37 - valószínűleg félreértettél. Hasonlóan néhány helyesírási szabályhoz - hamármagyar. Kis pihenő után gondold át, hogy tényleg az-e a nagyobb baj, ha ellopják a te biciklidet, vagy az egész országot. Aztán még annak is a felét. Én nem védtem a tolvaj cigányokat, én csak azt mondtam hogy mind gazember aki lop. Minél többet, annál nagyobb. És ez nem függ a bőr színétől.
    Persze, legyen rend, meg csapjuk le a kezét aki ellop egy tyúkot, de akkor mi legyen azokkal, akik ennél sokkal többet loptak el? Azt én értem, hogy ez jobban zavar, csak azt nem, hogy miért?”
  • 42. bojtár 2010. szeptember 12. 11:41
    „azért találták meg mert potossan tudták hova kell menni mind ahogy számtalan esetben is pontossan tudnák hová kell menniük,csak hát ugye......”
  • 41. xverax 2010. szeptember 12. 09:44
    „abból ami a fényképen látszik nem lehet tudni hogy
    valaha az volt a város adventi koszorúja! vszinű hogy az átvevő nem
    tudta. Nem értem azt a kutya dolgot.
    A cigány retteg a haláltól és a kutyától. Derék lehet a figyelőszolgálatot
    teljesítő eb is:-)”
  • 40. kamikaze 2010. szeptember 12. 07:29
    „már megint a romákok!!!légyszíves majd azt is írjátok meg el-e nyerik méltó büntetésüket!!!”
  • 39. zsukov 2010. szeptember 12. 03:40
    „Ezek miért nem akarnak Inndiába menni ?????”
  • 38. mauz 2010. szeptember 12. 03:09
    „Az okés, hogy a tolvaj és a fémátvevő is sáros... De ezektől még valaki akkor is megveszi a fémet, mert beolvasztja, feldolgozza... És mondjuk az ilyen fémfeldolgozó egységek, kohók elég feltűnő jelenségek egy országban. Nem igaz, hogy nem lehetne rendet tenni már! Vagy egyszerűen csak nem akarnak?”
  • 37. Miértmagyar? 2010. szeptember 12. 01:01
    „35#Vajon miért olyan nehéz megérteni a különbséget lopás és lopás között?Elmagyarázom fajvédőkém, ha már így véded a mundér becsületét...Ha ellopják a bicajomat, azon nagyon feltudom húzni magamat, mert engem ért személy szerint kár.Ha ellopnak egy egész hidat, természetesen az is idegesít, de attól még eltudok menni a bicajommal kirándulni...De szembe kell menni a nagy-többséggel, mert biztos velünk van a probléma, még véletlenül se a 400 éve (egész Európába) beilleszkedni képtelen romákkal...”
  • 36. HR_XAR 2010. szeptember 12. 00:02
    „13-as kolombéla, azért írtam, hogy fideszes lap, mert most onnan fúj a szél :)”
  • 35. HarconaMarcos 2010. szeptember 11. 23:11
    „Azért ugye abban az összes lelkes fajvédővel kiegyezhetünk, hogy a kisebbség csak a kisebb dolgokhoz fér hozzá. Egy egész híd árát elegánsabb ellopni, és senki sem írja utána, hogy ezek a magyarok egytől egyig tolvajok és le kell vágni az összes kezeiket.
    http://hvg.hu/itthon/20090406_megyeri_hid_alvallalkozok_tuntetes
    Esetleg ellopni az ország felét. Azt ugye mindenki tudja, hogy hogyan folyt a ´privatizáció´, de azt kevesen, hogy amennyiért elkótyavetyélték annak még ráadásul a fele költségként el is folyt.
    http://index.hu/gazdasag/magyar/prije090122/
    ...amúgy további lelkes cigányozást mindenkinek, az tényleg felháborítóbb, ha elviszik az adventi koszorú drótjait! :-/”
  • 34. maraton 2010. szeptember 11. 21:57
    „Nem lesz rend itt soha, ezt elszúrtuk sok évvel ezelőtt, amikor ezeknek a nyüveknek segélyeket kezdtek osztani korbács helyett. A jobbik szerzett egy szimpatizánst, most már tényleg elég volt!!!”
  • 33. seggtracer 2010. szeptember 11. 21:36
    „Oh vajon vajon kik is lehettek azok??? Csak nem cigányok???? De de! Hitlert most azonnal vissza!!!”
  • 32. seggtracer 2010. szeptember 11. 21:36
    „moderálva 2x”
  • 31. csabrab 2010. szeptember 11. 21:26
    „Hajrá Fityesz,javulnak a nyomozati eredmények”
  • 30. rétisas 2010. szeptember 11. 21:19
    „Ezeket a mocskokat védik ,támogatják..
    Én aszt hittem rend van már Viktor???”
  • 29. Liv66 2010. szeptember 11. 20:18
    „Most 300.000 ft vagy 500.000 ft az értéke annak a pár csőnek ?? Amúgy szerintem jól átverték az önkormányzatot !”
48 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei megák a középdöntőben

Nagyban zajlik a Megasztár ötödik szériájának válogatása, s öt megyebeli versenyző is küzd a döntőbe… Tovább olvasom