Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Ellenségként az egyház túléléséért

Győr - Országosan is tudományos unikumnak számító együttműködésük eredményeként a megyei, a városi és az egyházmegyei levéltár idén tizenegyedik alkalommal rendezte meg közös konferenciáját.
Három Győrött működő, különböző fenntartású tudományos intézmény – a megyei, a városi és az egyházmegyei levéltár – tizenegy éve országosan egyedülálló szakmai „vállalkozásba" kezdett. A kutatási eredményeiket bemutató közös konferencia ötlete Bana József főlevéltáros nevéhez fűződik.

Az idei levéltári nap a XVI. századtól az 1960-as évek végéig szolgált új adalékokkal Győr, a megye, a térség történetéhez. Mivel nemrégiben emlékeztek meg az egyházi iskolák államosításának 60. évfordulójáról, a tudományos tanácskozás fő előadását Balogh Margit történész, az MTA Társadalomkutató Központjának igazgatója tartotta az állam és az egyház 1948-as titkos megbeszéléseiről, amelyek egyikén Papp Kálmán győri püspök is részt vett. Az előadó, két főpap – Mindszenty József bíboros és Czapik Gyula érsek – hozzáállását elemezte. Megállapította: az előbbit a kommunista hatalom kirekesztendő, az utóbbit pedig kihasználandó ellenségnek tekintette és a kettő együtt segítette a katolikus egyház megmaradását a kereszténységre rótt modern kori „babiloni fogságban".

A XI. levéltári napon előadás hangzott még el – többek között – Zaccharia Delfino bíboros és a győri káptalan kapcsolatáról, két XVII. századi Győr vármegyei főispán végrendeletéről, a Fertő–Hanság–Rábca XIX. századi lecsapolási terveiről, az 1938-as kettős szent év Győr vármegyei eseményeiről, Győr német megszállás utáni közigazgatásáról, valamint a megyeszékhely 1960-as évekbeli irodalmi életéről is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Építészet és film házasságával

Győr - „Kellemeset a hasznossal" – akár így is meg lehetne fogalmazni a lényegét annak a… Tovább olvasom