Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Elküldenek 203 kórházi dolgozót

A megyei kórházban osztályokat vonnak össze és több mint kétszáz dolgozót elküldenek azért, hogy megteremtsék a pénzügyi egyensúlyt.

A megyei közgyűlés két napirendi pontban is a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház működésével foglalkozott tegnap a győri megyeházán. Az előterjesztések szerint az ok rendkívül prózai: az egészségügyi reform több százmillió forinttal rontja az intézmény idei gazdasági helyzetét. A testület már februárban döntött arról, hogy a Kórház engedélyezett létszámát a január 1-jei 2705-ről az év végére 2241-re csökkenti részben létszámcsökkentéssel, részben kiszervezéssel. A folyamat részeként június 1-jéig 203 dolgozót bocsátanak el, köztük 29 orvost – erre áldását adta tegnap a közgyűlés. Az intézkedés havi 34 millió forintos megtakarítást eredményez. A végkielégítések és az egyéb egyszeri költségek kifizetésére pályázatot nyújtanak be az államhoz.
A Kórház emellett arra is rákényszerül, hogy átalakítsa szervezetét. Erről első olvasatban tárgyalt pénteken a közgyűlés.

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK >>

A megye bírósághoz fordult a Petz Kórházáért (2007-03-24) >>
Egymilliárd forintos tartozás (2005-09-28) >>
Elbocsátások a megyei Kórházban (2005-05-13) >>
Igen a Kórházi kölcsönre (2005-09-23) >>



A költözésekben a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház 12 osztálya érintett: összevonják például a röntgen-, a patológiai osztályokat, a laborrendszereket, a szájsebészetet és a fül-orr-gégészeti osztályt, a bőrgyógyászatot és az infektológiát. A pulmonológia a szemészet épületrészébe kerül. A végrehajtás nem kis költségének fedezetére az egészségügyi tárcához nyújtanának be pályázatot.

Ezért csak olyan esetekben döntöttek az összevonások mellett, amikor a változás szakmailag is vállalható.

Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta:  ezek a lépések szükségesek a pénzügyi egyensúly megteremtéséhez. Dr. Varga Gábor, a Kórház főigazgatója az átszervezések kapcsán arról beszélt, hogy „egy jól differenciált Kórházat homogenizálni életveszélyes".

A két egészségügyi kérdésből nem alakult ki politikai vita, a tavalyi költségvetés zárszámadásából ellenben igen. Stipkovits Pál (MSZP) és Aller Imre (MSZP) egyaránt úgy vélte, hogy a megyei közgyűlés vezetése minden év elején megkongatja a vészharangot és az önkormányzat kivéreztetéséről beszél, majd végül mégsem kell hitelt felvenni. Molnár Csaba (MSZP) azt kifogásolta, hogy a társadalmi szervezetekkel való kapcsolattartásra fordított kétmilliós keret 15 százaléka a nyilvánvalóan Fidesz-kötődésű Összefogás a Polgári Körökért Egyesületnek és a NE-felejcs Polgári Egyesületnek jutott tavaly.

Szakács Imre válaszaiban azt hangsúlyozta: az eladósodást egyebek mellett vagyonfeléléssel – például értékpapír-értékesítéssel –, valamint a magasabb illetékbevételek révén sikerült elkerülni. A politikus az ülés után lapunkat megkeresve elmondta: a szocialisták a 17 milliárd forintos költségvetés 50 millió forintos civil szervezetek számára kifizetett részének 0,5 százalékába tudtak belekötni. A testület egyébként 29 igen szavazattal 9 nem ellenében fogadta el a zárszámadást.
A közgyűlés megszavazta a korábban elfogadott 100 millió forintos felújítási-karbantartási keret felosztását. A pénzből 22 intézménynek jut. A legtöbbet (14,5 milliót) a megyei múzeumok igazgatósága kapta.

Hancz Gábor

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetértés a pólusprogramról

A tegnapi győri közgyűlés legnagyobb érdeklődésre számot tartó napirendi pontja a pólusprogramról szóló beszámoló volt. A Kisalföld a múlt héten számolt be arról, hogy az új városvezetés az utóbbi fél évben hatról egyre csökkentette az előkészítő csapat létszámát. Ottófi Rudolf alpolgármester ezt azzal magyarázta, hogy az állam jelenleg éppen átdolgozza a pólusprogram alapkoncepcióját, s amíg ez nem ismert, gyakorlatilag alig akad tennivaló. Tovább olvasom