Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Elkésett Orbán jutalomtilalma

Győr-Moson-Sopron - Hiába kérte Orbán Viktor a fideszes önkormányzatokat arra, hogy ne szavazzanak meg év végi jutalmat a vezetőknek, elkésett. A megyében több helyütt már korábban döntöttek a juttatásról.
A Fidesz december 12-én jelentette be, hogy a párt elnöke „a napokban" levelet küldött minden fideszes vezetésű önkormányzathoz. A címzettek között polgármesterek, alpolgármesterek, illetve megyei közgyűlési elnökök, alelnökök voltak. A politikus azt kérte tőlük, hogy „a kialakult szociális válságra" való tekintettel ne terjesszenek be, ne támogassanak év végi jutalmat.

„A Gyurcsány-kormány alkalmatlansága és hazugságai miatt hazánk egyre mélyebb szociális válságban vergődik, az emberek élete napról napra nehezebbé válik és egyre nő az olyan családok száma, ahol a hónap végén a bevételek nem fedezik a kiadásokat" – állt a levélben.

Orbán ezután leszögezte, hogy különösen nagy felelősség hárul az önkormányzati vezetőkre, hiszen az emberek elsősorban tőlük várhatnak segítséget és védelmet a kormány megszorító politikájával szemben.

A pártelnök azt javasolta, hogy ebben a helyzetben a végzett munka elismerése ne a megszavazott jutalom legyen, hanem az, hogy a nehéz helyzet ellenére zavartalanul működnek a település intézményei.

„Ezúton kérlek, hogy az országban kialakult szociális válságra tekintettel (...) ne terjesszél be, és ne támogassál önkormányzati vezetők jutalmazására vonatkozó javaslatot" – zárul a levél, amelyben a politikus jó egészséget és kellemes ünnepeket is kívánt párttársainak.

Orbán Viktor elkésett kérésével, a megye több fideszes vezetésű önkormányzatánál ugyanis már korábban döntöttek ilyen ügyekben. Ezek közé tartozik Győr, ahol a közgyűlés december 6-án négyhavi illetményének megfelelő jutalmat szavazott meg Borkai Zsolt polgármesternek, aki azonban az összeget azóta egy sérült sportoló felépülésének segítésére ajánlotta fel. A polgármester valamennyi alpolgármesterének – Ottófi Rudolfnak, Simon Róbert Balázsnak és a jogköreitől november közepén megfosztott Németh Zoltánnak – négyhavi jutalmat adott. Ottófi és Simon lapunknak azt mondta, az összegből ajánlanak fel városrészüknek.

A megyei önkormányzatnál a közgyűlés saját kérésére nem tárgyalt Szakács Imre elnök „anyagi elismeréséről", ő ugyanakkor még novemberben adott jutalmat alelnökeinek: Firtl Mátyásnak másfél havit, Kara Ákosnak kéthavit. Utóbbi a Kisalföldet arról tájékoztatta: ahogy eddig, úgy erejéhez mérten a jövőben is jelentős összeget fordít jótékonyságra, például a mindszentpusztai autistaotthon támogatására.

Mosonmagyaróváron szintén megelőzte a döntés az Orbán-levelet. A képviselő-testület még december elején fogadta el, hogy háromhavi jutalmat kap Szabó Miklós polgármester. Az elöljáró alpolgármesternek, Nagy Istvánnak ugyancsak háromhavi pénzt állapított meg.

Csornán, Kapuváron és Sopronban nem kaptak jutalmat a város vezetői.

Olvasóink írták

  • 1. Gy 2007. december 29. 16:44
    „Szeretnék Győrben jogkörétől megfosztott alpolgármester lenni, teljes fizetésért és négyhavi jutalomért! Elvégre megdolgozott érte! A köztisztviselőknek pedig, akik mellesleg teljes jogkörrel és felelősséggel dolgoznak, bőven elég a 3 heti jutalom is! Valamiből ki kell gazdálkodni a négyhavi jutalmakat! Gratulálok, csak így tovább!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötszáz riasztás az ünnepek alatt

Országosan csaknem ötszáz riasztást kaptak a tűzoltók az ünnep első napjától szerda reggelig. Az… Tovább olvasom