Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Elismerés a falu megújításáért

Kunsziget - Falumegújítási programjáért többféle elismerést is kapott Kunsziget. Többek között számos munkahelyet teremtett a település, az elkövetkezőkben pedig turisztikai programok elindítását tervezi.
A Társadalmi innovációk a jövőért címmel meghirdetett versenyre benyújtott kiemelkedő pályázatáért a Magyar Urbanisztikai Társaság és falutagozata különdíjban részesítette Kunsziget önkormányzatát. A díjat Lendvai Ivánné polgármester nemrég vette át Tápiógyörgyén a falumegújításról szervezett konferencia keretében. Ugyanezen a rendezvényen a község a földművelésügyi és vidékfejlesztési, illetve az önkormányzati és területfejlesztési miniszter elismerését is megkapta, a Magyarországi Falumegújítási Díjat, a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonaláért.

A polgármester érdeklődésünkre elmondta, úgy véli, a komplex módon, összehangoltan megvalósított fejlesztéseiket ismerték el a szaktárcák. Azaz minden újításnál, döntésnél gondol az önkormányzat fő céljaira, a munkahelyteremtésre és a szolgáltatásokra. A törekvések eredményét jól mutatja az is, ha csak egy az ingázókra vonatkozó adatsort hasonlítunk össze. Ugyanis 1980-ban azok, akik Kunszigetre jártak dolgozni, 51-en voltak, most ez a szám 579. 1980-ban, azaz csaknem harminc éve azoknak a száma, akik innen máshova jártak el dolgozni, 607 volt, most 121. Az elkövetkezőkben pedig valószínűleg turisztikai termékeinek fejlesztése miatt figyelhetünk erre a Győrhöz közeli falura. Már kijelölt fürdőhellyel rendelkezik a Mosoni-Duna mellett és megvan a strand elvi kivitelezési engedélye. Kemping kialakítását tervezik, sőt, a település lovashagyományaira építve is vonzani akarják a turistákat.

Olvasóink írták

  • 11. Maxilmilián 2008. június 15. 20:01
    „Mostanában nem jártam erre, nem láttam ezt a szerencsétlen Misi által elpotyogtatott gondolathalmazt. Elég ostoba ember vagy Te, ha ilyen dolgokat írsz a mi szeretett falunkról. Légyszíves szégyelld magad ostobácska!”
  • 10. Kiss Miska 2008. június 08. 10:13
    „A kunszigeti ember, ha nem védi érdekeit, nem hőbörög, nem nyitja ki a száját, rögvest ,,bölcs és belátó", ,,józanul gondolkodó" lesz, olyasvalaki, aki ,,a dolgokat reálisan látja", aki ,,nem ül fel a demagógiának", aki tud lemondani, mert ,,tisztában van a falu hosszabb távú érdekeivel". Hasonló érvelés ez, mint a ´20-as években, amikor egyesek azt fejtegették, hogy azért nincs szükség titkos választásra, mert a magyar ember egyenes jellemétől idegen a titkolódzás. Ami persze érthető, hiszen egy jobbágysorban tartott társadalom nyakán lehet csak igazán előnyökhöz jutni, vagy épp megtartani az ugyancsak feudális jellegű államszocializmusban szerzett privilégiumokat.
    A falut kiszolgáló értelmiség, miként az államszocializmus idején, most is a régi nemesség pökhendi arroganciájával próbálja elfogadtatni az elfogadhatatlant. Ő az, aki a dolgokat ,,nagyobb perspektívákban" látja, és ebből az alapállásból okítja az elégedetlenkedőket, ebből az alapállásból állítja fel a közbeszéd épp aktuális illemszabályait. Ő az, aki mindig ismeri a módit, mindig követi a trendit, aki legjobban tudja, mi a korkövetelmény, mik a ,,jövő nemzedékét szolgáló szent döntések".”
  • 9. rózsa36 2008. június 08. 09:25
    „Maximilián!

    Elérkeztünk immár egy szégyenletes végponthoz: akik nem állnak be a sorba, akik nem tömjénezik Lendvainét, azokat az alakokat egyszer és mindenkorra EL KELLENE ŰZNI a faluból!

    Internálótáborra, gázkamrára nem gondoltál? Esetleg a száműzetés intézményének visszaállítására Kunszigeten?

    Meddig fokozható a sötétség? Te véletlenül nem gondolkodó embernek születtél? Mentálisan rendben vagy?
    Ha érdekből dörgölődsz, az jellemtelen szarháziság, ha tudatlanságból, akkor viszont szánalmat keltesz sokunkban. Az önkormányzatnak mindenesetre kedves embere lehetsz. Tolod a szekerüket, mindegy az is, mit pakoltak rá, és az is, hogy merre vezet az út.

    Kunszigeten Orwell világa kelt életre: a háború - béke, a tudatlanság - erő, a kettő meg kettő pedig - öt. 1984: az agytörés eredményes, Winston Smith üres bábként, engedelmes alkatrészként múlatja életét...

    Ha támadna fejedben az autonóm gondolkodás kísértése, engedj neki!”
  • 8. Maximilián 2008. június 07. 19:17
    „Azon a véleményen vagyok Én is Kedves Karaván, hogy ezek a rosszindulatú emberek jobb lenne, ha elköltöznének Kunszigetről! Akinek eszébe jut kétségbe vonni a falu vezetésének és a polgármester Marikának a jószándékát, hozzáértését, jóindulatát, áldozatvállalását az elmebeteg! Rosszindulatú is ráadásul. Fölháborító. Jó lenne, ha az ilyen alakok egyszer és mindenkorra elűznék a többiek a faluból!”
  • 7. Kiss Miska 2008. június 05. 07:12
    „Ami ma Kunszigeten történik, az kicsiben ugyanaz, mint ami az országban zajlik. Az első számú vezető, vezeti és rendre félre vezeti a szerencsétlen népet. Az egyik az igéret följére szervezi az utazást, a másik angliába.
    Mindenki olyan vezetőt kap, amilyet megérdemel. Ezt érdemeljük mi? Szomorú!
    Rózsa36 gondolatát átírva: Kedves Karaván, csukd be a szád és húzzad ki az orrodat a ...ből! :-)”
  • 6. rózsa36 2008. június 04. 22:07
    „Kedves Karaván!

    Azon elgondolkoztál-e már, hogy a ti karavánotok merre halad? És te személy szerint a megvezetettekhez tartozol, vagy ahhoz a körhöz, amelynek fizikai-egzisztenciális létérdeke a permanens hazudozás? Mindenesetre arcpirító, ami ebben a faluban történik!

    Mit próbál itt mindenki fölött gyámkodni az uborkafára fölkapaszkodott? Kábít, altat, mellébeszél, sumákol, falaz, elhallgat, uszít, szembefordít, ígérget, halogat - miközben a hullámok készülnek összecsapni a feje fölött. A primitív népek meg isszák a szavait, lesik a szájából a soron következő ígérgetéseit-blöffjeit.

    Csukjátok be a szátokat, és vegyétek ki az orrotokból a karikát!”
  • 5. Kiss Miska 2008. június 04. 20:45
    „Jaj de találó neved van Neked is Kedves Karaván!
    Tudod, Nekem erről a szép névről pedig a tevesz@r jut az eszembe, az is hozzátartozik ám a Karavánhoz! Még hogy acsarkodás az okos Polgármester Úr - Asszonnyal szemben, és a jogos, megalapozott büszkeség elirigylése történne? Azt olvasom a http://www.thermalfalu.hu/ honlapon, hogy ez a falu nincs is! Ott legalábbis nincs, ahol van! Képzeld, a Szigetközben van, azt írja a lap! Gondolom, tud róla a falu vezetése.
    Ami nagyon elgondolkoztató, hogy mikor lesz átterelve a Mosoni-Duna az új mederbe? Készülj a hídavatásra, lehet ingyen sört inni a Karaván tagjainak.”
  • 4. joszif vissza rianovics 2008. június 04. 15:53
    „Hát akkor haladjon a karaván mondjuk a Mosoni-Duna partjára. És keressen egy zsebkendőnyi területet, ahol száraz lábbal ki lehet szállni egy kenuból. Ahol lehet vizet vételezni, ebédelni zuhanyozni stb. MINDEN szigetközi településen találni ilyet, csak Kunszigeten nem. A blabla szöveg már 20 éve megy a kempingről meg a strandról.
    Igaz, hogy az idén egy civil szervezet kidolgozta ezek megvalósítását az önkormányzat helyett, de a pályázatukat formai hiba miatt elutasították.
    És akkor még nem beszélünk az egyetlen potenciális hely: a Honvéd puszta titokzatos magánosításáról. Egy másik vízi létesítmény jut eszembe erről a szigetközi faluról: a Panama.csatorna tisztelettel.”
  • 3. Karaván 2008. június 02. 00:14
    „Rózsa36 és Kiss Miska!
    Azt hiszem az elme osztály első kezelendő alanyai Ti lennétek!
    Jót nem akartok írni, csak rosszat! Sok település örülne, ha ilyen polgármestere lenne! Ha nem tetszik itt Kunszigeten, költözzetek el mondjuk keletre, szerintem Csernobil mellett jó lesz tábort ütni. Ott aztán lehet sugárzó arccal Miskával együtt gúnyolódni és szidni a világot!
    Egyébként jó nevet választottál Rózsa! Tüskés, szúrós vagy, megkeseredett ember.A 36 mit jelent? Éveket, lábméretet, tüskék számát? Szerencsére a mondás igaz: "a kutya ugat, a karaván halad. Nélkületek is!”
  • 2. Kiss Miska 2008. június 01. 08:55
    „A lovas hagyomány a lóvontatás? A hajózás ugyanis itt volt annakidején a Mosoni-Dunán és lovakkal vontatták a burcsellákat, a gabonaszállító hajókat Bécsbe. Más lovas hagyomány mi lett volna?”
  • 1. rózsa36 2008. május 30. 22:38
    „Hát kunszigeti űrhajósjelölt van-e már? Mert az is egyre nyugtalanítóbban hiányzik!
    És még egy apró ötlet nulla forintért: A virtuális állapotjában leledző termálfalut össze lehetne kötni a "kijelölt turisztikai termékkel", s azonmód elvi építési engedélyt beszerezni arra nézvést, hogy a fentiek szerint a termálfalu-turisztikai termék tengelyt nyugati irányban az Atlanti-, keleten meg a Csendes-óceánnal lehessen összekötni. Csak úgy. Hadd egye a penész azokat a falvakat, amelyeknek még nem jutott eszükbe komplex módon, összehangoltan rárepülni a témára. Csak munkahely is mennyi teremtődhetne! A legsürgetőbb közöttük is alighanem egy ideg-elmeorvosi státusz lenne.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Strandstart

Győr - Eddig mindenki saját felelősségére használhatta a szabad strandokat és a bátrabbak használták… Tovább olvasom