Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Elhalasztanák az áremeléseket

Szeretné megakadályozni Győrött a távhődíj emelését az MSZP városi szervezete. A kezdeményezésről legelőször saját frakcióját kell meggyőznie. Az emelés egyébként családonként három-négyszáz forint többletkiadást jelentene havonta.
A távhőszolgáltatás díjairól szóló rendelet módosításáról a jelenlegi napirend szerint február 19-én tárgyal a győri közgyűlés. Apró Antal, az MSZP Győr és Környéke Szervezetének elnöke tegnap elmondta: pártja azt szeretné, ha emelésre nem kerülne sor, s ezzel kapcsolatban a mai MSZP-frakcióülésen is szót emel.

– A távhőellátás Győrben több tízezer lakost érint, a szolgáltatás színvonala, ára, elfogadottsága szinte a legjobb az országban. Ennek ellenére nagy terhet – családonként átlagosan tízezer forintot – ró a fogyasztókra, akik ezt semmilyen módon nem képesek befolyásolni.

– A hozzánk eljuttatott panaszok sora jelzi, hogy az emberek számolnak az áremelésekkel, erre tervet készítenek, s kiszámítják a fűtési szezonra jutó terheket. Ezért most is és a jövőben is azt szeretnénk elérni, hogy a díjak meghatározása az egész szezonra szóljon, vagyis a lakók előre ki tudják kalkulálni a költségeket – tájékoztatott tegnap Apró Antal, aki szerint így a díjemelést szerencsésebb volna a következő fűtési szezon kezdetére halasztani.

A gázár és az árképzéshez tartozó összetevők változásai miatt tervezett évi 3,9 százalékos díjemelés elhalasztásával a hőszolgáltató mintegy 70 millió forintos bevételtől esne el, míg a fogyasztó havi három-négyszáz forintot megspórolna. Eredics Imre alpolgármester úgy vélekedett: a szolgáltató van olyan erős, hogy a kiesés ellenére gazdaságosan működhessen.

Kérdésünkre, hogy az MSZP népszerű kezdeményezése várhatóan milyen politikai akadályba fog ütközni a szocialista többségű önkormányzatban, Eredics Imre úgy fogalmazott: „az MSZP nem keverendő össze más, egyszemélyes irányítású pártokkal".

– A párton és a frakción belül, valamint a tagok és a városvezetés között vannak viták, a döntéshozatalban demokratikus elvek működnek. Jó példa erre, hogy a vezetés még soha nem élt azon jogával, hogy a frakció kétharmados egyetértése esetén kötelező szavazást rendeljen el – mondta Eredics Imre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Színház a kor igényei szerint

Mindössze négy tervező cég vett részt a Győri Nemzeti Színház teljes felújítására kiírt pályázaton.… Tovább olvasom