Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Életük első kiállításán jártak

Győr - Az elítéltek szívesen vesznek részt olyan programokon, amelyek elvonják figyelmüket a zárkák világáról. A győri börtön azért szervez nekik több ilyet is, mert ez segítheti későbbi visszailleszkedésüket a kinti életbe.
– A börtön ingerszegény környezetet jelent számunkra, ha ezen belül bármilyen változatosságra lehetőségünk nyílik, jelentkezünk a részvételre. Szívesen megyünk bármiféle programra, mert addig is el tudunk vonatkoztatni attól, hogy itt vagyunk – mondta el az a három elítélt, aki vállalta, hogy nyilatkozik lapunknak a győri büntetés-végrehajtási intézetben rendezett kiállítás kapcsán, amelynek megnyitójáról március 13-i számunkban A külvilág képei a börtönben címmel írtunk.

Elmondták: minden alkalmat megragadnak, ami a szabadidejüket változatosabbá teheti, legalább kimozdulhatnak a zárkából. Verset mondtak például karácsonykor, március 15. alkalmából és örültek a fotótárlatnak is.

Az ugyancsak kiderült szavaikból, hogy múzeumban már igen, de kiállításon még nem jártak korábban. Ezért előre kíváncsiak voltak rá. Nos, tetszett nekik, s valószínűleg a jövőben is elmennek hasonlóra, akár, amíg a börtönben vannak, akár, amikor már szabadultak. Szívesen látnának festményeket, járműmodelleket, praktikus lakberendezési tárgyakat. Szívesen hallgatnának a sporttal, a gasztronómiával kapcsolatos tájékoztató előadásokat, de zenés rendezvénynek is örülnének, persze ki-ki a saját kedvencét látná szívesen. Egyébként a fogvatartottak szabadidejükben leveleket írnak, olvasnak, beszélgetnek, tévét néznek, sakkoznak, kártyáznak, csocsóznak.

Domonkos Róbert minden alkalmat megragad, ami a szabadidejét változatosabbá teheti, legalább kimozdulhat a börtönépületen belül a zárkából. Fotó: H. Baranyai Edina
Domonkos Róbert minden alkalmat megragad, ami a szabadidejét változatosabbá teheti, legalább kimozdulhat a börtönépületen belül a zárkából. Fotó: H. Baranyai Edina

A nyilatkozók közül ketten német nyelvet tanulnak – kinti jövőjükre gondolva –, hogy külföldön is munkát vállalhassanak.

Egyikük a KRESZ-szel ismerkedik, mert rájött, „jobb egyszer kifizetni a járművezetői vizsgát, mint többször a büntetést". Annak különösen örülnek, hogy nemrégiben a börtön szervezésében munkát végezhettek.

Az intézet az elkövetkezőkben több szabadidős programot tervez.

A büntetés-végrehajtás elve, hogy a szabadságvesztésüket töltők későbbi visszailleszkedését a kinti életbe így segítse. Cél a fogvatartottak idejének hasznos kitöltése, az értékek közvetítése, többek között azért, hogy egészségesebb lelkülettel szabaduljanak, hiszen ez a társadalom érdeke is.

A győri intézet tervei

Húsvétkor több istentisztelet is lesz a fogvatartottaknak a győri börtönben, de nemcsak a piros betűs ünnepekre terveznek programokat, hanem világnapok alkalmából is. A Győri Fotóklub kiállítása lesz hamarosan a jelenlegi tárlat folytatása, s az intézetben működő rajzszakkör munkáit is kiállítják valószínűleg. A kosárlabdázásra és a konditerem használatára több alkalmat akarnak adni. Várhatóan munkaerő-piaci tréningen vehetnek részt, álláskeresési technikákat tanulhatnak a fogvatartottak és szakértői támogatást kaphatnak az életmódváltáshoz.

Olvasóink írták

  • 1. jirzi1 2009. április 14. 09:28
    „És mindezt az is fizeti aki ellen a bűnt anno elkövették.Nagyszerű.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Segítségre vár olvasónk

Győr - Április 2-án Tovább olvasom