Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Életmentők iskolákban, óvodákban, és az önkormányzatoknál

Pedagógusok, polgármesteri hivatalok munkatársai harmincöten sajátították el az elsősegélynyújtás, az újraélesztés fogásait tegnap Téten. A kistérség intézményeiben dolgozók így életet menthetnek és ennek érdekében akarnak defibrillátorokat is beszerezni.

A megyei védelmi bizottság biztosította a feltételeket ahhoz, hogy a téti kistérségi védelmi bizottság továbbképzéseket szervezhessen. Ősszel polgári védelmi tájékoztatást kaptak a településvezetők arról, mi a teendőjük árvíz, belvíz, nagy havazás esetén és más vészhelyzetekben.

Tegnap pedig az elsősegélynyújtás fogásait ismertették a mentőszolgálat győri és téti szakemberei az intézmények – iskolák, óvodák – és a polgármesteri hivatalok dolgozóival. A kistérség településeiről összesen harmincöten gyűltek össze a téti házasságkötő teremben. Mindegyikük rendelkezett valamiféle előképzettséggel az életmentés terén, de ezúttal átismételték a fontosabb mozdulatokat és megismerték a modern eszközök használatát.

 Az újraélesztés helyes mozdulatait gyakorolták be a pedagógusok is. Képünkön Fogarasi Zoltán vezető mentőtiszt és Kulcsár Anikó tanító.
Az újraélesztés helyes mozdulatait gyakorolták be a pedagógusok is. Képünkön Fogarasi Zoltán vezető mentőtiszt és Kulcsár Anikó tanító.


Kukorelli László téti polgármester maga is begyakorolta az újraélesztést, a lélegeztetés, a mellkasnyomás fogásait. Lapunknak elmondta, hogy minél többen értenek a környék településein az elsősegélynyújtáshoz, annál közelebb lehet a segítség, ha bárkit baleset ér, hirtelen rosszul lesz. Még a félautomata defibrillátor használatát is megtanulták, igaz, ilyen egyelőre kevés található a kistérségben, de sikeres pályázatok révén többet is vehetnének. A téti intézményekben sincs egyelőre ilyen készülék, viszont a városban van mentőállomás.

Kulcsár Anikó tanító is részt vett a tegnapi továbbképzésen és elmondta: jogosítványa megszerzésekor tanult elsősegélynyújtást, de már ideje volt tudását feleleveníteni. Számára ez magabiztosságot, nyugalmat ad, mert az elhangzottak alapján akár tanítványai, akár saját gyereke, akár ismerőseinek egyike rosszul lesz, rögtön tudja, mit kell tennie, mivel segíthet biztosan rajta, amíg a szakemberek odaérnek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diplomata Képző Konferencia tartalmas programokkal a Széchenyi Egyetemen - videó

A tizenegyedik alkalommal megrendezett konferencia első napján Görög Ibolya tartott előadást "Protokoll a diplomáciában" címmel. Tovább olvasom