Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Életmentő segítség

Győr-Moson-Sopron - Győr-Moson-Sopron megye 183 önkormányzata közül tavaly 43 kapott összesen 263 millió forint egyedi működési támogatást Gyenesei István önkormányzati miniszter döntése révén. Az előző évben 38 megyei település 133 millió forint segítséget kapott ebből a keretből.
A miniszter saját hatáskörben évközben, több ütemben nyújtott mentőövet a működési nehézségekkel küzdő önkormányzatoknak. 2008-ban országosan 1364 település - a helyhatóságok 43 százaléka - kapott összesen 9 milliárd 500 millió forint egyedi működési támogatást. Közülük ötszáz település többször is kedvezményezett volt. Győr-Moson-Sopron megyében az önkormányzatok 23 százaléka részesült ebben a segítségben.

Az önkormányzati miniszter a múlt év végén negyedszer döntött a segítségre szoruló helyi önkormányzatok egyedi támogatásáról. A kedvezményezettek még karácsony előtt megkapták a támogatást. A tárcavezető döntése alapján decemberben öt Győr-Moson-Sopron megyei település jutott összesen 15,5 millió forinthoz.

A támogatásokra azok az önkormányzatok pályázhattak, amelyek elsősorban hátrányos adottságaik, bevételeik szűkös volta, illetve a felhalmozódott szociális problémák miatt kerültek nehéz helyzetbe. A támogatás célja a hátrányok csökkentése, a közszolgáltatások színvonalának biztosítása volt.

Gyenesei István szerint a 2007 és 2008 közötti támogatás-növekedés arra is figyelmeztet, hogy elodázhatatlan a hazai önkormányzati rendszer átformálása, amely azonban nem történhet meg széleskörű társadalmi támogatottság és politikai konszenzus nélkül.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megalázás? Ellenőrzés? - Mit tehet meg egy biztonsági őr?

Győr-Moson-Sopron - A vevőnek nem kell megalázónak éreznie, ha egy áruházban a vagyonvédelem miatt… Tovább olvasom