Kisalföld logö

2018. 10. 18. csütörtök - Lukács 10°C | 21°C Még több cikk.

Életfogytiglant is kaphat a bőnyi rendőrgyilkossággal vádolt Győrkös

Kiadták a vádiratot.
A Központi Nyomozó Főügyészség győri regionális osztálya vádat emelt a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében, az elkövetőt hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztető emberölés bűntettével, valamint lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolja az ügyészség.

A vádirat szerint 2016. október 26-án reggel a rendőrség hivatásos állományú tagjai más ügyben Bőny községben házkutatást akartak tartani a vádlottnál, aki a házába jogszerűen belépő egyik rendőrre, néhai Pálvölgyi Péter rendőr alezredesre az általa korábban engedély nélkül megszerzett, éles lőszerrel töltött gépkarabéllyal egy rövid sorozatot adott le, amely lövedékek közül egy, az intézkedő rendőrt a fején eltalálta, aki a lövés okozta sérülés miatt a helyszínen életét vesztette.

A vádlott által leadott, több más személy életét veszélyeztető lövéseket követően a tervezett házkutatás miatt a helyszínen tartózkodó két másik rendőr a vádlottra több lövést adott le, amelyek közül egy a vádlottat a testén eltalált.

A vádlottat két órával a cselekmény elkövetését követően a Terrorelhárítási Központ helyszínre kiérkezett tagjai fogták el.

Az elfogást követő helyszíni szemle során a vádlott által engedély nélkül megszerzett és házában különböző helyeken elrejtett lőfegyvereket és lőszereket találtak.

A vádlott beszámítási képességében nem korlátozott.

A cselekmény akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

A vádlott jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két autó ütközött a győri Széchenyi hídnál, súlyos sérült is van - fotók

Két autó ütközött a győri Széchenyi hídnál, súlyos sérült is van - fotók
Nem adott elsőbbséget egy autós, ezért történt karambol éjszaka. Tovább olvasom