Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 21°C Még több cikk.

Életet mentett a pánikgomb Sokoróalján

Pánikgombok kerültek Téten több mint kétszáz időshöz, a környező településeken pedig elkezdődött beszerelésük.
A házi jelzőrendszer a napokban már élesben is vizsgázott: gyomorfekély miatt műtétre szoruló nyugdíjas kapott gyors segítséget. – A bajban nagy segítség, az biztos – ezekkel a szavakkal biztatja időstársait Csizmazia Lajosné arra: ne idegenkedjenek az újfajta jelzőrendszertől. A téti asszony ezt tapasztalat alapján mondhatja, ugyanis a pánikgombot két nappal beszerelése után máris megnyomta. Férje hirtelen rosszul lett, hozzá kért segítséget. Akkor még nem tudhatta, hogy gyomorfekélye miatt kell műteni. Az új szolgáltatással azért is elégedett, mert az ijedt családnak a rendszer ügyeletese folyamatosan megnyugtató tanácsokat adott, míg a beteget beszállították a kórházba. Azóta már hazatérhetett, és felesége hálásan köszönte meg az önkormányzatnak a segélyhívó bevezetését.

Doboz vészhelyzetre

Hogyan oldotta meg a kistérség a dicsért riasztóhálózatot? Szabó Ferenc téti polgármester elmondta: jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a hivatalos neve, az állami költségvetés biztosít hozzá pénzt. Fél éve kereste meg egy vagyonvédő vállalkozás a sokoróaljai kistérséget. A cég szerezte be a telefonhoz kapcsolódó készülékeket, az úgynevezett „helpbokszokat" (segítődoboz), és mára kétszázharminc téti időshöz vagy egészségi állapota miatt rászorulóhoz szerelte be. A dobozhoz tartozik a csuklón vagy nyakban viselhető pánikgomb, amelyet ha megnyomnak, az adóvevőhöz hasonlóan, a telefontól mintegy húszméteres távolságon belül kapcsolatot biztosít a diszpécserközponttal. Az ügyeletes szakképzettként egészségügyi tanácsokkal tud szolgálni. A városvezető szerint ugyanis a gomb önmagában nem lenne elég, ha nem tudna a bajbajutott beszélni az ügyeletessel, aki így a megfelelő segítséget – ha kell, a szomszédot, ha kell, a rokonokat, a háziorvost, a mentőket, a polgárőröket – tudja hozzá küldeni, attól függően, mi a

gondja.

Pótkulcs, becenév

Attól még szakszerűbb a rendszer, hogy az idősektől a központ beszerezte a rájuk vonatkozó fontosabb adatokat. Hogy kinél vannak lakásaik pótkulcsai, milyen betegségeik vannak, kik a legközelebbi riasztható rokonaik, még azt is, mi a becenevük. Így híváskor rögtön azon szólíthatják őket, és amikor rosszul érzik magukat, egy-két jó szó is sokat segíthet. Egy autó is készenlétben áll, amelyet a diszpécser a helyszínre küldhet, ha nem tud kapcsolatba lépni a rászorulóval.
A városvezető szerint ez a megoldás az államnak is olcsóbb, mint az idősgondozás más formáinak segítése. Fejenként havonta 6200 forintos támogatást biztosít, amit az önkormányzat utal tovább a biztonsági cégnek. A kistérség szervezőtevékenységére volt szükség, míg idáig jutottak. Győrszemerén már száz „helpbokszot" beszereltek és várhatóan mind a tizenöt Tét környéki település csatlakozik a rendszerhez, védi időseit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Verdi szülőföldjén játszanak

Milánóban, a Verdi-konzervatórium ezerszemélyes nagytermében lépnek fel a győri Filharmonikusok. Tovább olvasom