Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Elégedettek a győri betegek

A felnőtt- és gyermek háziorvosi valamint a fogorvosi ellátás területén kezdeményezett betegelégedettségi vizsgálatot a győri önkormányzat.

Márciustól május végéig 6085-en töltötték ki az anonim kérdőívet, az alapellátást szervező Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény koordinálása mellett.

A betegnek elsősorban az számít, hogy meggyógyuljon, még sem mellékes, mi várja a rendelőben. Be tud-e például jelentkezni, parkolni, sokat kell-e várnia, milyen a tisztaság, az ellátás, segítőkésznek tartja-e a fogadtatást, illetve elegendőnek a kapott információt?

Mindez kérdésként szerepelt a felmérésben, amelynek eredményeiről Somogyi Tivadar alpolgármester és Panker Mihály intézményigazgató részvételével tartottak pénteken sajtótájékoztatót a győri városházán.

A számok arról árulkodnak, hogy összességében a válaszadók fele tökéletesen elégedetten, 38 százalék elégedetten, 7 százalék részben elégedetten távozik a rendelőből. A válaszadóknak csak 1 százaléka elégedetlen és 1 százaléka nagyon elégedetlen.

A részletes kiértékelés alapján a felmérés megállapítja: az önkormányzat által megfogalmazott irányok hatékonyak. A felújítási, karbantartási és szakmai fejlesztési elképzelések célt értek. Az "egy orvos egy rendelő" program jelentősen javítja a praxisok működési feltételeit, ezáltal a betegek közérzetét.

A vizsgálat pontosítja a fejlesztendő területeket is, amelyek között a rendelők mellékhelyiségeinek tisztasága, a szűrővizsgálatok népszerűsítése, a háziorvosok által végezhető műszeres vizsgálatokról, beavatkozásokról az eddiginél bővebb tájékoztatás szerepel.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a város szeretné rendszeresen, kettő, de legfeljebb négyévente megismételni a felmérést.


Kitüntették a győri önkormányzat munkatársát

A sajtótájékoztatón Somogyi Tivadar alpolgármester örömmel számolt be róla, hogy Miklósyné Bertalanfy Mária, az önkormányzat humánpolitikai főosztályának vezető főtanácsosa, a WHO Egészséges Városok győri irodájának vezetője, kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként a Semmelweis-nap alkalmából Balog Zoltán minisztertől Pro Sanitate Díjat vehetett át a város javaslatára.

A szakember az alpolgármester szavai szerint nagyon sokat tett azért, hogy az elmúlt 8-10 évben Győrben intenzív egészségügyi felvilágosító- és szűrőkampányok indulhattak, valamint aktívan közreműködött a drogstratégia kidolgozásában.
 

Olvasóink írták

  • 2. apex 2012. július 10. 09:20
    „Szürkehályog műtétre 2 évet kell várni, miközben a beteg megvakul, fülproblémával hetekig nem tud a beteg bejutni az orvoshoz... Mi politikusok egyébként elégedettek vagyunk.”
  • 1. nEMO 2012. július 07. 17:58
    „Már számolni sem a régi módon kell? Ha a fele 50% (én még úgy tanultam, hogy igen), akkor hol van a maradék 3 %? Mert ugye 50+38+7+1+1 = 97. Esetleg ha megvan az 50%, a többi már nem számít?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Summertime - Zene, irodalom és kávé nyáridőben

A Kisfaludy kávéház zenei és irodalmi estjén a Daylight Quartet lépett fel. Tovább olvasom