Kisalföld logö

2018. 04. 27. péntek - Zita 8°C | 20°C Még több cikk.

˝Eldugott tartalékok vannak a költségvetésben˝

˝Az idei költségvetés egy tehetetlen városvezetés költségvetése˝ – vélekedett Neupor Zsolt, az MSZP győri elnöke pénteken sajtótájékoztatón.


A politikus megismételte a csütörtöki közgyűlésen már elhangzott szocialista állítást, miszerint az állam a tavalyinál 189 millió forinttal többet juttat Győrnek. Neupor Zsolt szerint nem érinti hátrányosan a várost, hogy az APEH szedi be az iparűzési adót. Egyrészt az adót az első félévben még az önkormányzat számlájára kell befizetniük a vállalkozásoknak, másrészt az APEH már a bevallás beérkezésekor átutalja majd az adót a településnek, és nem csak a pénz beérkezésekor. A pártelnök teljesen irreálisnak nevezte a 4,1 milliárd forintos hitelfelvételi tervet.

Kun András frakcióvezető arról beszélt a tegnapi tájékoztatón, hogy a büdzsé számos tétele rendkívül alultervezett. Néhány példát is megemlített. Az intézmények saját bevételei 3,1 milliárd, a kamatbevételek 300 millió forinttal szerepelnek, miközben tavaly már az első kilenc hónapban a két összegnél jóval több folyt be. Iparűzési adóból csak 13 milliárd forintra számít Győr, holott 2009-ben 13,8 milliárd forint érkezett ebből a kasszába.

A politikus szerint hatalmas eldugott tartalékok vannak a költségvetésben, így a betervezett hitelt már most törölni lehetett volna.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ledarálják az építési hulladékot Győrben

A városban elsőként inert hulladéklerakó és újrahasznosító telep nyílik magánvállalkozásban a Győr… Tovább olvasom