Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Eladók túlterhelése, trükkösen

A kereskedelemben dolgozók 35-40 százaléka minimálbért keres, s ha az áruházláncok vidéki hálózatait nézzük, akkor még magasabb ez az arány, 60-70 százalékos.

Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke találkozott csütörtökön az érdekvédelmi szervezet megyénkbeli tisztségviselőivel Győrben.

Többek közt arról  beszéltek, hogy az eladóknak, a boltok dolgozóinak milyen túlterhelést  jelent a karácsony előtti bevásárlás időszaka, s hogyan érhetik el, hogy kifizessék munkaadóik nekik a túlórákat, a pótlékokat.

A kereskedelemben dolgozók 35-40 százaléka minimálbért keres, s ha az áruházláncok vidéki hálózatait nézzük, akkor még magasabb ez az arány, 60-70 százalékos.

Összességében a kereskedelemben mintegy 90 ezer embert érint a minimálbér-emelés, ezért is örül annak Sáling József, hogy erről kedden a versenyszféra konzultatív fórumán megegyezés született a felek közt.

Megegyezett a munkaadói és a munkavállalói oldal, illetve a kormány. A minimálbér 93 ezer forintról jövőre 98 ezerre emelkedik, a garantált bérminimum pedig 108 ezerről 114 ezerre.

(Utóbbi jár a szakképzettséget igénylő munkakörökben, ha a dolgozó rendelkezik is az adott végzettséggel.)

Az említettek 5,3 százalékos emelést jelentenek, ami csaknem követi az infláció mértékét.

A dolgozók bérének reálértéke, fizetőképessége mindenképpen csökken jövőre, mert nagyobb infláció valószínűsíthető.

Ráadásul a minimálbért keresők fogyasztói kosarába szinte csak az alapélelmiszerek és a rezsi fér bele, s az élelmiszerárak jelentősen növekedtek az utóbbi időben – fogalmazott Sáling József.

A KASZ elnöke azt is pozitívnak tartja, hogy néhány ágazatban, így például a kereskedelemben, a vendéglátásban, az élelmiszerfeldolgozásban, a minimálbér-emelés költségét (bér plusz terhe) a jövő év első felében a kormány átvállalja.

Hogy milyen módon kompenzálja ezt a cégeknek, valószínűleg adójóváírás formájában, azt jelenleg dolgozzák ki.

Sáling József lapunknak arról is beszélt, hogy a minimálbérről született megállapodás után kezdődhetnek el a cégeknél a bértárgyalások, amelyeken szervezetük azt szeretné elérni, hogy a cafetéria mértéke legalább ne csökkenjen.

Ugyanis a jövő évben a levásárolható utalványként adható cafetéria kerete nő ugyan, de drágább is lesz, azaz növekedik az adója.

Az év utolsó hónapja a kereskedelemben dolgozóknak a bevásárlási láz miatt mindig nagy megterhelést jelent. A dolgozók igyekeznek is helyt állni, hiszen a kereskedőcégeknek fontos az a bevétel, amit ilyenkor érhetnek el.

Azonban jellemzően minden üzletben lecsökkentették az utóbbi években a dolgozók számát, így alig győzik a munkát. Fontos, hogy együtt képviseljék érdekeiket.

Ha kell, egyeztessenek a cégvezetéssel, de ne hagyják, hogy ne fizessék ki nekik azt, ami a jogszabály szerint jár.

A vasárnapi pótlékot és a túlórákat is. Van olyan cég, amelyik az egész évre vonatkozó cafetériát most adta ki utalványok formájában a dolgozóknak, így akarta trükkösen elérni, hogy ne merjenek szólni a túlórák kifizetése miatt – mondta el Sáling József.

Potyondi Antal, a KASZ megyei titkára arról beszélt, hogy decemberben
mintegy 20 százalékkal nőtt szervezetük tagjainak száma Győr-Moson-Sopronban.

Közös kedvezményeket tudnak érvényesíteni a tagok különböző szolgáltatásoknál és munkajogvédelmi tanácsadást biztosít számukra a KASZ, amire egyre nagyobb az igény.

Olvasóink írták

  • 1. NÉTT 2012. december 13. 23:29
    „Feleségem 12 évvel ezelőtt ment nyugdíjba minimálbéres munkakörből, jelenleg 44 ezer Forintot utalnak a számlájára. Aki most megy ilyen munkakörből, megkapja a minimálnyugdíjat, úgy tudom, kb.28500 Ft-ot. Egész életében alkalmazottként dolgozott, nem tudott vállalkozóként " ügyeskedni ". Szégyen az egész rendszerre nézve.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az egyetem a miénk! - a Demokratikus Koalíció győri elnökének közleménye

Keretszám csökkentés, szénszünet és költségvetés zárolás. Tovább olvasom