Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Együttműködés a joghallgatók érdekében

A joghallgatók elhelyezkedésének, gyakorlati hely keresésének segítése érdekében kötött együttműködési megállapodást kedd délelőtt a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam-, és Jogtudományi Kara a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamarával.

A megállapodás aláírása érdekében a kamara Munkácsy Mihály utcai irodájában találkoztak a felek képviselői és az együttműködést szolgáló eszmecserét folytattak. A megállapodást dr. Lévayné dr. Fazekas Judit, a jogtudományi kar dékánja és dr. Havasi Dezső, a megyei ügyvédi kamara elnöke írta alá.

A dokumentumba foglaltak lényege szerint a két intézmény „a mindkettejük oldalán meglévő szellemi kapacitást kölcsönösen igénybe veszi". A kamara segíti a gyakorlatorientált jogászképzést egy olyan közös regisztrációs rendszer kialakításával, melybe belépve a joghallgatók egyszerűen és gyorsan találhatnak gyakorlati helyeket, valamint a későbbiekben munkahelyeket. Az ügyvédek pedig megfelelően képzett munkaerőt.

A jogtudományi kar együttműködik a kamarával az ügyvédjelöltek szakvizsgára történő felkészítésében és az ügyvédek továbbképzésében is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Petőfi-portré a Petőfi téren Győrben - videó

Petőfi Sándor költőt, honvédot ábrázoló festményt avattak a Petőfi téren. Tovább olvasom