Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Együttműködés a bűnmegelőzésben és az egyetemi oktatásban

Dr. Szabadfi Árpád rendőr dandártábornok, Győr-Moson-Sopron Megye rendőrfőkapitánya és dr. Szekeres Tamás, a győri Széchenyi István Egyetem rektora - Németh Zoltán győri alpolgármester és dr. Kovács Béla megyei főjegyző jelenlétében - a két intézmény együttműködését az elkövetkező időszakban kibővítő és dinamizáló megállapodást írt alá.

A programon részt vettek a megye főkapitányság és Győr város rendőrségi vezetői.

- Közös célunk a Megyei Rendőr-főkapitányság és a győri egyetem között a kölcsönös információ átadás leghatékonyabb csatornáinak a kialakítása, a tájékoztató és az ismeretterjesztő tevékenység folytatása. Új feladatként jelentkezik a tudományos munkában való együttes részvétel, a közös kutatási irányok kijelölése, a kutatás során történő együttműködés, közös pályázatok kidolgozása intézményi és speciális szakterületi szinteken – mondta el az egyetem rektora a kapcsolatokat jelentősen szélesítő együttműködésről.



Az eddig is eredményesen működő közös tevékenységek jelentősen kibővülnek. A megyei főkapitányság és a Győr Városi Kapitányság a bűnmegelőzési feladatok végrehajtását, az oktatásban való részvételt jelölte meg fő tevékenységként.

- Előadások megtartásával bekapcsolódunk az egyetemi oktatásba. A jogászképzésben a büntetőjogi és a kriminalisztikai tudományok esetében kifejezetten a jogalkalmazói gyakorlat oldalát egzaktan bemutató és ismertető előadásokkal támogatjuk az oktatást, ösztönözzük e területen a tantervben szereplő fakultatív tantárgyak indítását – vázolta az együttműködés új területét dr. Szabadfi Árpád megyei rendőrfőkapitány. A Főkapitányság bűnmegelőzési, baleset-megelőzési, vagyonvédelmi, közlekedésbiztonsági és áldozatvédelmi témakörökben ismeretterjesztő előadásokkal vesz részt az egyetem, a hallgatói szervezetek, az oktatók rendezvényein. A kiemelkedő jogi és szakmai tapasztalatokkal rendelkező rendőrtisztek konzulensként segítséget adnak a szakdolgozatok elkészítéséhez, bírálóként minősítik a diplomamunkákat.



Az egyetem megszervezi a büntetőjogi, a kriminalisztikai és a bűnmegelőzési fakultatív tárgyak felvételét a tanrendbe, s ösztönzi az ilyen témakörű előadások megtartását. A Főkapitányság munkatársai - előzetesen egyeztetett időpontban – térítésmentesen használhatják az egyetemi sportlétesítményeket. Rendőrségi rendezvényekhez előadótermet, közösségi helyiséget, technikai infrastruktúrát biztosít a felsőoktatási intézmény. Új lehetőség a megyei főkapitányság munkatársainak, hogy az egyetemi nyelvoktatásban bővíthetik nyelvi felkészültségüket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiskunhalasi cég építheti a Pannonhalmi Főapátság zarándokházát

Nettó 283 millió forinttal a kiskunhalasi székhelyű Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. nyert. Tovább olvasom