Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Egyre több győri használ drogot

A csütörtöki Nemzetközi Kábítószer-ellenes Világnapon is a készülő győri drogstratégiához gyűjtöttek anyagot a győri üzletközpontban. Míg 1994-ben a győri fiatalok 7, 2009-re 34 százalékuk próbált már ki legalább egyszer valamilyen drogot.

A győri önkormányzat a Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal együttműködve folyamatosan, közel 5 éves periódusokban figyelemmel kíséri a Győr droghelyzetét.

Növekszik a droggal kapcsolatba kerülő fiatalok aránya: erre hívták fel a társadalom figyelmét csütörtökön a Nemzetközi Kábítószer-ellenes Világnapon. Fő célcsoportjuk a tizenéves fiatalok és szüleik voltak az Árkád Győr üzletközpontban.

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Győr Városi és Területi Szervezetének egyenruhás aktivistái szólították meg a járókelőket, hogy cédulákon üzenjenek egymásnak: ide a diákok által készített drogellenes plakátokat is kihelyeztek.

Miklósiné Bertalanfy Mária WHO koordinátor, a Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum alelnöke szerint az itteni tapasztalatokat a készülő új városi drogstratégiánál is figyelembe veszik. "A felmérés, a kérdőívek begyűjtése után most a feldolgozásánál tartunk. 1994 óta gyűjtünk adatokat: akkor a 13-18 éves korosztályban a győri fiatalok 7 százaléka legalább egyszer kapcsolatba került illegális drogokkal.

1999-re ez a szám hatalmasat ugrott, 24 százalékra nőtt. 2004–ben már 29, 2009-ben pedig 34 százaléknál jártunk. Attól tartok, a mostani adatok alapján még ez a szám is emelkedni fog, bízom benne, hogy csak kevéssel" – mondta.

Kiemelte: a családi háttér rendkívül fontos. "A serdülő korú gyermeket nevelő szülők esetében még akkor is lehetnek gondok, ha jó a kapcsolatuk gyermekükkel. Sokszor ennek megtartása érdekében nem vállalják fel a konfliktusokat, s nem elég következetesek" – mondta. Hozzátette: az új pszichoaktív szerek rendkívül veszélyesek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parkolópályán a Dunakapu téri időoszlop: a műnek egyelőre nincs pályázatnyertese

A szakmai bizottságok véleménye szerint még akad mit finomítaniuk a pályázóknak a Dunakapu térre tervezett időoszlopon. Tovább olvasom