Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Egyre kevesebb az abortusz

Győr-Moson-Sopron - A sok riasztó egészségügyi statisztika után végre egy örvendetes hír: egyre kevesebb a terhességmegszakítás, megyénk pedig különösen jól áll a statisztikák szerint. Igaz, így is három újszülöttre jut egy abortusz...

A Központi Statisztikai Hivatal   legfrissebb tanulmánya szerint  míg tíz évvel ezelőtt 2635 terhességmegszakítást végeztek  megyénk kórházaiban, tavaly már „csak" 1529-et, ami több mint negyvenszázalékos csökkenést jelent. A szám évről évre kisebb, átlagosan minden évben százzal kevesebb műtétet végeznek, tavaly száz élveszületésre 35,2 abortusz jutott a megyében.  Dr.
Somogyi Tivadar, a  Petz-kórház család- és nővédelmi tanácsadójának vezető főorvosa szerint ez azért is nagy eredmény, mert a fiatalok egyre szabadosabbak.

Dr. Somogyi Tivadar  vezető főorvos  tapasztalatai szerint a tizenhat évesek fele már túl van az első szexuális együttléten, így a felvilágosításra egyre nagyobb szükség van és egyre korábban.
– A csökkenő statisztikákban közrejátszik, hogy ez a munka eredményes helyi szinten is; jómagam a kollégáimmal csak Győrben több mint száz előadást tartunk évente a kamaszoknak. Mivel ezt huszonöt évvel ezelőtt elkezdtük, nemcsak a most kamaszkorúak, hanem a jóval idősebbek között is látszik a hatás – mondta a főorvos, aki szerint a fiatalok nemcsak „korábban kezdik", de egyre tudatosabbak is. Míg például a kilenc éve működő győri tinédzserambulancia kezdetben alig 1500 kamaszlányt fogadott, ma már több mint ötezret, ezzel szinte kinőtte a rendelési időt. 

Persze terhességmegszakítás nemcsak a húsz éven aluliaknál fordul elő; a statisztika szerint (amely a vizsgált nők családi állapotára, gyermekeik számára is kitér), a családosok is egyre tudatosabban terveznek: ha egyszer eldöntik, hogy egy vagy két gyereknél megállnak, sokkal inkább fontolóra veszik, megtartsák-e a „becsúszott" újabb babát, mint korábban. Érdekes még, hogy bár az élettársi kapcsolat nemcsak mind gyakoribb, de egyre elfogadottabb is, mégis a házasságokban a legnagyobb az abortuszok számának  csökkenése: ma majdnem feleannyi az abortusz a családokban, mint tíz éve.

Az általánosan  javuló eredmények mellett jó hír, hogy régiónk jó értelemben véve vezet az országos statisztikákban, azaz itt a legkevesebb a terhességmegszakítás. Győr-Moson-Sopront egyedül Vas megye előzi meg, míg nálunk száz élve születésre 35,2 abortusz jut – azaz három újszülöttre egy –, addig Heves megyében 62,2, azaz több mint minden második terhességet megszakíttatnak...

A KSH felmérésének teljes anyaga letölthető az internetről: http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/terhesmegsz06.pdf

Olvasóink írták

  • 4. jakab Janos 2007. december 06. 21:48
    „Tegnapi hozzaszolasom sajna eltunt. Megegyszer felteszem


    Kedves Kendermagos!
    Valoban szukseg lenne az elpusztitott magzatokra. Ha cikkben szereplo ket adat atlagat veszem akkor 10 ev alatt 20820 fo extra gyarapodassal lehetne szamolni, ami egy kisebb varos lakossaga. 20 ezer nemkivanatos gyermek, csak GYS megyeben, akiknek nem adatott meg meg annak az orome sem, hogy adot es jarulekot fizessenek azoknak, akik elpusztitottak oket. Ha nem igy lett volna, akkor ugy lett volna. Egyedem begyedem, okoskodni azt tudunk, 20 ezerrel kevesebben is.
    Ugyebar most kevesebb az AB. De tessek mondani az emlitett 2 szamadat kozti kulonbseggel novekedett az eves szaporulat? Ha igen, akkor majd ok fogjak helyrepofozni a nyugdijrendszert. Talan a 15-16-dik havi nyugdij is elerheto lesz. Tessek nyugodtan szidni engem, annak ellenere, hogy az AB szerintem is a legrosszabb es legszornyubb megoldas, de megoldas.”
  • 3. kendermagos 2007. december 06. 08:55
    „ne izgulj te soha nem fogsz nyugdíjat kapni, (2012 után más se fog)kérdés, hogy lesz e elég számú és képzettségű gyereked, aki el fog majd tartani. (de azért a jövedelmed harmadát szépen fizesd be a nyugdíjasoknak, mert nekik jár)”
  • 2. FERGIE 2007. december 05. 20:36
    „A két rossz közül inkább abortusz,minthogy a felelőtlen ,,anyának" nevezett egyének a kukába dobják a kis csecsemőt!
    Amúgy mindenki annyi gyereket vállaljon a mai világban,amennyit el tud tartani! Inkább legyek egykéző anya,és a kisfiamnak 1000%-ban meg tudjunk adni mindent, minthogy legyen 3, 5 és a Kisalföldben sírjak, hogy nem tudom őket eltartani! Nagy anyagi kihívás a mai világban a több kisgyerek! PÉNZ!!! SAJNOS!!
    Kedves kendermagos, én bár csak 22 múltam,de nem hiszem, hogy megérem a nyugdíjam!”
  • 1. kendermagos 2007. december 05. 10:40
    „tehát ha nem lenne művi terhességmegszakítás, megállna a népesség fogyása, elöregedése. Jó lenne felfogni, hogy akit magzatként elpusztítunk, az nem fog 25 évvel később adót meg járulékot fizetni. Aztán sírhatnak az egykéző, meg gyerektelen nyugdíjasok, ha nem lesz aki a nyugdíjukat megtermelje. Ha az elmúlt évtizedekben nem pusztítottak volna el annyi magzatot, most nem lenne finanszírozhatatlan a nyugdíjrendszer.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A plázába költözik a MikulásGyár

Győr - Pénteken a Győr Plazában is megnyílik Magyarország legnagyobb jótékonysági akciója, a… Tovább olvasom