Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 5°C | 13°C Még több cikk.

Egyre kevesebb a baleset

Győr-Moson-Sopron - Az országban 7, a megyében 6 százalékkal kevesebb közlekedési baleset történt az első félévben. A szabálytalanságra hajlamos vezetők gyomrát megfeküdték a magasabb bírságok és a zéró tolerancia.
Az egy évvel korábbiakhoz képest szinte minden területen sokkal jobb első féléves baleseti mutatókról számolt be a Központi Statisztikai Hivatal. A 2007. január–júniusi kilenc és fél ezerrel szemben idén „csupán" 8877 karambol történt. A csökkenés 7 százalék. Ennél is pozitívabb, hogy ebben az időszakban 199-cel kevesebben – 406-an – veszítették életüket az utakon, miközben a súlyos sérüléssel járó ütközések száma 10 százalékkal csökkent. Szomorú érdekesség, hogy az áldozatok héttizede nem használta a biztonsági övét. Az ittasan okozott balesetek száma ugyancsak jelentősen, egyötödével esett vissza.

Az adatok szerint az idei első félévben kizárólag a vasúti átjárókban történt több baleset, mint a tavalyiban. A sztrádákon közlekedők 12 – az M1-es autópályán 40 – százalékkal kevesebb balesetet okoztak, mint egy évvel korábban.


A megyei mutatók hasonlóak az országosakhoz. Itt 452 helyett mindössze 428 baleset történt. A halálos karambolok száma ugyan 27-ről 28-ra nőtt, de valójában 7 százalékos csökkenésről beszélhetünk. Ennek oka, hogy a megyei autópályák adatai tavaly még nem számítottak a megyei statisztikába, most viszont már igen. Ha csak a második negyedévet nézzük, még kedvezőbb a kép: egy éve 18, most 14 szerepel ebben a rubrikában.

Bizakodásra adhat okot, hogy a súlyos sérüléssel járó karambolok száma az országos átlagnál kétszer nagyobb mértékben, 170-ről 132-re zuhant.
Győr-Moson-Sopronban január és június között 58-an okoztak ittasan balesetet, egyötödével kevesebben, mint a tavalyi első félévben. Jelzésértékű, hogy míg 2007 első félévében 648-an, addig most 556-an szenvedtek balesetet a megye útjain. Az utakon elhunytak száma érdemben nem változott (33 helyett 32), a súlyosan megsérülteké azonban 204-ről 154-re csökkent.

A rendőrség a kedvező tendenciát részben a jogi változások hatásának tudja be. Ismeretes, hogy idén januártól az ittas sofőrnek a helyszínen bevonják a jogosítványát. Az objektív felelősség – kissé pongyolán az „akié az autó, az fizet" – elvét és a gyorshajtás esetén jelentősen megemelt bírságot május 1-jétől alkalmazzák.

Míg 2007 első félévében 648-an, addig most 556-an szenvedtek balesetet a megye útjain. Fotó: Kisalföld-archívum. Felvételünk illusztráció
Míg 2007 első félévében 648-an, addig most 556-an szenvedtek balesetet a megye útjain. Fotó: Kisalföld-archívum. Felvételünk illusztráció

Perjámosi István alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság alosztályvezetője a Kisalföld kérdésére elmondta: az egyre javuló adatok alapján arra számít, hogy az év végéig az M1-es autópályával együtt lesz körülbelül annyi baleset az egész megyében, mint tavaly anélkül. Szerinte főleg a súlyos sérüléssel járó karambolok számának visszaesésében játszanak szerepet a szigorúbb szabályok: ha történik is ütközés, a kisebb sebesség miatt a sérülés is enyhébb.


Leggyakrabban a vezetők hibáznak

A balesetek 63 százalékát okozták személygépkocsik, 8 százalékát gyalogosok, 9–9 százalékát teherszállító járművek és kerékpárosok az országban 2008 első félévében. Leggyakrabban – az esetek 91 százalékában – a járművezetők hibáztak, legjellemzőbben abban, hogy a megengedettnél, illetve az optimálisnál gyorsabban haladtak. 

Olvasóink írták

  • 10. miracle 2008. augusztus 25. 13:04
    „Túrabakancs
    Úgy nézem már kaptál is választ...
    Egyébként ne keverjük össze az autóval kevesebbet megyünk (nem létező) esetét azzal, hogy többet panaszkodunk, mert jajj a benzinár, meg azt állítjuk (?) hogy már be sem nagyon ülünk.
    Ha nem pár napos, esetleg hetes viszonylatban nézed, igen is egyre több az autó, az utolsó mellékutak is tele vannak már, ahol 5 éve a kutya sem járt.”
  • 9. KAMIONOS 2008. augusztus 25. 12:31
    „T.TITUS. Ahogy mondod,ez a retkes kormány:DE NEM BORSOD-BA
    nyomja a lovét mert hogy B.A.Z.MEGYE levan maradva igen csak,hidd el nekem.NAGYON sokat szállitok oda és gyalázat az a város mindenféle szempontból! 1000X jobban szeretem a DUNÁNTULT,MIVEL VAN GAZDASÁG,FEJLŐDÉS,JOBB A KERESET,
    NAGYON MÁS MINDEN!AMugy pedig látja mindeki aki kőzlekedik
    hogy mennyire csőkkentek a balesetek.NEM KELL mindent elhinni amit a sajtó le ir.”
  • 8. EERRIIKKAA 2008. augusztus 25. 11:47
    „Szerintem ez meg csak reklámszöveg! Semmit se esett vissza a balesetek száma szerintem! Csak fényezik magukat! Mindennap folyamatosan úton vagyok, és azt látom,hogy minél több törvényt meg szabályozást akarnak az autósokra hárítani, annál agresszívebben vezetnek, türelmetlenebbek! Mindenki mindenért a másik autóst hibáztataja. Megszűnt a tolerancia!Aztán lehet itt statisztikázni! Bla ....bla”
  • 7. Az adatok 2008. augusztus 25. 10:48
    „A korrekt adatokért!

    Tisztel Túrabakancs! Pontos adatok? 2-4 százalékos visszaesés... Igen, amikor 3xx Ft fölé kúszott hetek alatt a gázolaj ára. Ez pár napos hetes visszaesés volt. Ami természet reakció a piacon. A számok viszont mást mutatnak, bár aki nem kíváncsi rájuk, úgysem veszik figyelembe, mert a szűk a környezetükben nem ezt tapasztalják. Márpedig a tények ugye makacs dolgok.

    http://www.muszakiforum.hu/cikk/51630/az-aremelkedes-ellenere-nott-az-uzemanyag-fogyasztas-az-i-felevben?area=158
    Itt az első féléves üzemanyag-fogyasztás adatait olvashatják. Bár gondolom Önök szerint a műszaki fórum és a MÁSZ is baloldali kampányt folytathat.

    http://portal.ksh.hu/ows-bin/oowaro/ExpSrv634/dbxwdevkit/xwd_init?webalap_uj/xs_kiiruj//DE202/DE2A02/HU/-/DE202_20080617150745.DB/FREE/1680/1050/IDO_DE2A02;D45;D47;TERU_DE3;/1292318/0
    Ezek pedig a makacs KSH adatok. Miszerint nő a gépjárművek száma az országban. De biztosan azért vásárolják az autókat, hogy azokat ne használják.”
  • 6. munkábajáró 2008. augusztus 25. 10:13
    „Érdekes, hogy nekem is egy kivétellel csak olyan ismerősöm van, akik egyértelműen kevesebbet autóztak pénzhiány miatt. Kezd kialakulni az, hogy ha nem feltétlenül szükséges, akkor el sem megy az ember mert nincs pénze. Ez meg még önmagában nem lenne baj, de azért a szabad közlekedésnek alapvetően emberi szükségletnek is kéne lennie, szabadságot ad, utazva látna az ember. Hát ez már jó ideje nem adatik meg egyre többeknek. Akinek nem munkaeszköze az autója nagyon meggondolja mikor használja ez tény, ez már nem spórolás, hanem átmegy káros következményekbe. Persze nem a környezetkárosítást nézve, hanem rokonlátogatás és személyes kapcsolattartás, munkavállalási esélyek, stb. kérdéseit nézve. Beszűkül egyre többek mozgástere.”
  • 5. Túrabakancs 2008. augusztus 25. 09:39
    „T. miracle!
    Adtokat kérsz? 2-hónappal ezelőtt volt róla szó a híradókban, hogy 2-4%-al visszaesett az üzemanyag fogyasztás, magyarul
    kevesebb autó mozog az utakon! Nem a teherautók száma
    fogyatkozott meg, hiszen azok ugyanúgy kell vigyék az árut mint
    eddig, meg aztán elég csak körbenéznem reggelenként az utakon, és látom hogy kevesebb a jármű! Ismerősi körben is
    szó van folyamatosan arról, hogy meggondolják kocsiba üljenek-e vagy sem! Te egyébként hol élsz, Magyarországo?! Vagy csak
    sokat nézed az ATV stb. műsorait... Ráadásuk úgy fogyott kevesebb üzemanyag, hogy a jó idők beköszöntével többen kellett volna utazzanak mint előzőleg! Na erre mit tudsz írni?
    Egyébként a beírásaid általában (mindig) balos érzelműek, így
    nem lehet tárgyilagosan megbeszélni dolgokat.”
  • 4. miracle 2008. augusztus 25. 09:22
    „elkerülő
    És? A nigériai átlaghoz képest, meg lehet, hogy 25%-kal nőtt. Semmi jelentősége. Ha Nógrádban terven felül csökken, az neked miért jelenti azt, hogy GYSM megye ettől teljesít rosszul?
    Túrabakancs
    Nem hinném, hogy kevesebb autó lenne az utakon, sőt. De neked biztos vannak adataid erre.”
  • 3. titus 2008. augusztus 25. 09:17
    „Ebből a retkes kormányból már erre járhatna valaki,mert 20 éve Borsodba nyomják a pénzt itt már járhatatlanok azutak.Majdnem hogy jobb télen autózni,mert akkor a kátyukat betömi a hó és a jég.
    Senki nem foglalkozik azzal hogy hány százaléka jár erre a tranzit kamion forgalomnak.(86-os út)”
  • 2. elkerülő 2008. augusztus 25. 09:10
    „"Az országban 7, a megyében 6 százalékkal kevesebb "
    Tehát: országos átlaghoz képest 1%-al nőtt a megyében.
    Így is fel lehet fogni.
    Az utakat csinálnák meg, mert az országban ebben a megyében vannak a legrosszabb utak. Hova a fészkes fenébe tűnik az erre a célra kapott pénz? A többi megye hogyan csinálja?”
  • 1. Túrabakancs 2008. augusztus 25. 08:19
    „Egyvalamiről megint nem esik szó a cikkben, a "robogó" gazdaságunknak köszönhetően egyre kevesebb autót lehet látni
    az utakon, hiszen a dráguló élet miatt jobban meggondlják
    az emberek, hogy kocsiba üljenek. Tehát ha 4-8%-al visszaesett az autók mennyisége az utakon, akkor törvényszerűleg
    kevesebb a baleset is! Attól függetlenül valamilyen pozitív hatása
    biztosan van a szigorításnak, csak isteníteni sem kel egyfolytá-
    ban!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Élménybeszámoló a pekingi Madárfészekből

Megyénkből Nagy Péter, a Győri Vizisport Egyesület ifjú tehetsége kapta a lehetőséget, hogy ingyen… Tovább olvasom