Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 21°C Még több cikk.

Egymilliós bírságot szabtak ki a győri kórházra

Egymillió forintra büntette nemrégiben a Közbeszerzési Döntőbizottság a győri Petz-kórházat a közbeszerzési törvény megsértése miatt.
Huszonegymillió forint – ennyit vesztett tavaly a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház a Közbeszerzési Döntőbizottságon. Az első eset még a tavasszal történt: a testület a budapesti Dalkia Energia Zrt. kérelmére 20 millió forintos bírságot szabott ki az intézményre azért, mert a gázmotoros erőmű megvalósítására és a villamosenergia-termelés közben keletkező hulladék hő átvételére közbeszerzési eljárás nélkül kötött szerződést egy céggel. A legutóbbi, novemberi határozat a múlt héten került fel a döntőbizottság honlapjára.

A legutóbbi, novemberi határozat a múlt héten került fel a döntőbizottság honlapjára.

Eszerint a Petz-kórházat ismét az a Dalkia zrt. támadta meg alapos indokkal, amely egyébként régóta kapcsolatban áll vele: 1995-től fennálló, 2010. október 31-ig hatályos szerződés alapján gőzt szolgáltat neki, és egyúttal a gőztermelő és -elosztó rendszer üzemeltetését is végzi. A kórház ezúttal éppen ezen berendezések hosszú távú üzemeltetésére és karbantartására írt ki pályázatot tavaly szeptemberben, amelynek értékét 600 millió forintra becsülte. A részvénytársaság többek között azt állította: az intézmény törvénytelenül választotta a tárgyalásos eljárást lebonyolítási módként, ráadásul az túlságosan is nagy mozgásteret adna számára a nyertes kiválasztásakor. Másrészt úgy vélte: ellentmondásos a részvételi felhívás.

A döntőbizottság alaposnak találta a kifogásokat. A kórház hiába hivatkozott arra, hogy azért nem a nyílt eljárás mellett döntött, mert nem képes a szerződéses feltételek pontos meghatározására – lévén, hogy külső szolgáltató látja el jelenleg a feladatot –, a testület ezt nem fogadta el. A meghozott határozatban megállapította azt is, hogy a részvételi felhívás egymásnak ellentmondó rendelkezéseket tartalmazott. Amíg az egyik helyen kifejezetten rögzítette, hogy az előírthoz képest kedvezőbb fizetési határidő vállalása az ajánlatok bírálatának részét képezi, addig ezt a bírálati részszempontoknál nem határozta meg.

A döntőbizottság emiatt megsemmisítette a kórház részvételi felhívását, dokumentációját és azt követően hozott valamennyi döntését. Emellett egymillió forintos bírságot szabott ki rá, valamint arra kötelezte, hogy fizessen meg 150 ezer forint igazgatási szolgálati díjat a Dalkia zrt.-nek. A részvételi felhívást ellenjegyző dr. Vig Levente hivatalos közbeszerzési tanácsadót százezer forint pénzbírságot kell befizetnie.

A Kisalföld megkereste az ügyben a Petz-kórházat, ahol azonban nem kívánták kommentálni az ügyet.

Olvasóink írták

  • 8. hozzászóló1000 2010. január 13. 18:56
    „A közbeszerzés arra van, hogy lassítsa az állami/önkormányzati beruházások megvalósítását, növelje a bürokráciát és a korrupciót. Az egész törvény úgy ahogy van ki kell dobni a szemétbe!”
  • 7. jozeph 2010. január 12. 17:29
    „A kórház is ugyanolyan korrupt mint a bkv vagy a többi cég.Alényeg,hogy a vezetők minél jobban teletömhessék a zsebeiket.Mindenre van pénz csak arra nincs amire legjobban kellene.Magánkézbe adták
    a takarítást,Németországból hozzák a szar tisztítószereket,mintha itthon nem lenne jobb minőségű
    olcsóbban. Vajon kinnek az érdeke fűződik hozzá. Ezt már párszor megírtam sms ben,de a tisztelt Kisalföld
    aminek több mint 40 éve olvasója vagyok nem jelentettemeg.”
  • 6. hidas 2010. január 12. 13:37
    „Ezt a 21 milliót inkább a betegek ápolására, ellátására kellett volna fordítani! Ki a felelős!? Lesz következmény?! Ezekre a kérdésekre sajnos nem lesz válasz, hiszen Magyarországon vagyunk!”
  • 5. szocdem 2010. január 12. 12:50
    „HEhehehehehehe

    NAgy balhé ez - én hallottam korábban valamit az ügyről. Itt olyan egyéni érdekek játszank közre, amihez borravaló az a 600 milliócska. Na és a kórház fejlődéséről, fejlesztéséről, energia felhasználási szempontból való modernizációjáról nem sok szó esik pedig arról van itt nagy ba szó.
    Igaz ahol 25%-ot elvont az MSZP szakértő bandája az egészségügyből épitésről, fejlesztésről szó se lehet, örüljünk ha halálos áldozatai nem lesznek a szakértelmüknek!”
  • 4. megmindiggyöri 2010. január 12. 10:33
    „Kérjék vissza azt a pénzt, amit a döntéshozó(k) zsebre tett(ek) a nyertestől, és máris nem a közpénzből kell kifizetni a büntetést.”
  • 3. kenyeres 2010. január 12. 10:01
    „Ó de szomorú, hogy az önkormányzatok kezelésében lévő intézményeknek mindig, mindent szabad, bármi áron, "MÁS <moderálva> VERNI A CSOLLÁNT!" És a mi pénzünkön!
    Milyen ellenőrzések vannak, ha vannak, kik, és milyen végzettséggel? Merre vezetnek a szálak, és kinek az érdekeit, ZSEBÉT védik? Sajnos, ebben a városban a "csakazértis", és az "akkor is úgy lesz, ahogy MI akarjuk" működik, amin már rég változtatni kellett volna a fejeknél!Választásoknál erre lépni kell, egy teljesen újra!”
  • 2. makacs 2010. január 12. 09:24
    „A kórház ,mint közintézmény részéről minimum, hogy valaki kommentálja a történetet. Vagy most bölcsebb hallgatni?
    Nincs jobb helye Győrben annak az 1milliónak? Persze a büntetés gondolom sokkal több is lenne, ha nem egy kórházról lenne szó. Elvégre senkinek nem érdeke, hogy a zsiványok miatt betegek húzzák a rövidebbet.”
  • 1. arrabonem 2010. január 12. 08:45
    „Éljen a Közbeszerzési Döntőbizottság!
    Éljen a Dalkia Zrt!
    Éljen az egész magyar közbeszerzési törvény, a drágán szart módszer és az intézményesített lopás aranykönyve!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sok százezres bírságok?

Sok százezer forintos bírságtól tart több tucat sárási, aki engedély nélkül épített garázst,… Tovább olvasom